Januári diéta

Ígértem egy-két diétás menüt, amit ezekben a vírusos időkben főzök, bár bevallom, alig van étvágyunk, s az én légcsövem is rendetlenkedik. Ferit, Zsófit egyelőre nem engedem ki az ágyból, de engem is nagyon húz, délután nem is tartottam magam vissza, ledőltem én is. Egyelőre nem nyúlok antibiotikumhoz, iszom Holdgyöngy teáját, ami
2 db szegfűszeg
1 kiskanál gyömbérpor
1 gerezd fokhagyma
leforrázva, állni hagyva, mézzel, citrommal ízesítve. Nagyon pikáns, kissé csípős tea, bízom a gyógyhatásában. A lakás levegőjét borsosmentaolaj párologtatásával frissítem, és sok C citamint, gyümölcsöt, kompótot tömök magunkba.
No de álljon itt a mai levesünk, ami nem más, mint egy burgonyakrémleves a következőképpen elkészítve:

Egy fej hagymát olajon megfonnyasztok, majd hozzáadom a meghámozott, kockákra vágott burgonyát, (3 közepes fej) egy icipicit pirítom, majd felengedem annyi tejjel(6-7 dl), amennyi ellepi. Házi vegetát szórok bele és borsozom. Fedő alatt puhára főzöm, majd turmixgéppel pépesítem. Közben 1 dl tejszínt kikeverek egy tojás sárgájával, hozzáadok egy kevés levest, s az egészet hozzáöntöm a püréhez. Már nem főzöm tovább, csak gyors mozdulatokkal elkeverem a tojásos tejszínt a levesben.
Tálalásnál apróra vágott zellerzölddel vidámítottam.


Készült mellé egy aszalt szilvás-ricottás kalácska, melynek a receptje a következő:
25 dkg BL 55 liszt
15 dkg rétesliszt
fél zacskó sütőpor
10 dkg puha vaj
10 dkg cukor
1 zacskó vaníliás cukor
2 tojás
20 dkg ricotta
mazsola, mandula, aszalt szilva (ami van otthon)
pici só, fűszerek (fahéj, szegfűszeg, szerecsendió, ánizs)

Az összetevőket mindössze egybe kell gyúrni, én gömbölyűre formáztam, és 190 fokra előmelegített sütőben 50 perc alatt készre sütöttem.


 

Megjegyzések

  1. Kedves BodzaZsuzsa,
    vigyázzatok magatokra!
    Nagyon jól néz ki a kalácska! Lehet, hogy holnap kipróbálom! Az aszalt szilva amúgy az egyik nagy gyöngém!
    Jobbulást a családnak!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a jókívánságot. Vírusok: TAKARODÓ!!!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszik a krémleves és a kalács is! Jobbulást kívánok Nektek!

    VálaszTörlés
  4. Ezt a krémlevest lementem, kipróbálom. Jobbulást nektek!!

    VálaszTörlés
  5. Gyakran készítek burgonyakrémlevest, de másképpen. Nagyon tetszik a Te recepted, legközelebb kipróbálom! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Füstölt nyúlcomb

Nyúlszalámi

Feta sajt készítés