Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2010

Egy régi fényképről...

Kép
Szinte minden vendégem megkérdezi, kiket ábrázol a Bodzás konyhaszekrényén található fotó.
Nos, ez egy nagyon hosszú történet lenne - meg is érdemelné, hogy könyv alakban jelenjen meg :) -, most azonban megpróbálom emészthető, bloghosszúságú történetben leírni.
Jóska bácsi és Mári néni - sajnos, már egyikük sem él - valamikori nagyon kedves szomszédaink voltak Gannán. Úgy is mondhatnánk, hogy ők vezettek be minket a falusi lét és élet sok-sok apró, kisebb-nagyobb rejtelmeibe. Ehhez persze azt is tudni kell, hogy városi emberek lévén, nászajándékpénzünkből vettük meg Jóska bácsiék mellett azt a tíz éve lakatlan romhalmazt, ami ma a Bodzás. A felújítás nekik is jól jött, hisz házunk hátsó fala be volt dőlve a krumpliföldjükre, lukas is volt, gazos is volt a telek, szóval a hétvégi munkálkodásainknak örültek is, segítettek is.
Sváb emberek lévén, nemigen barátkoztak, nekünk kellett közeledni. És az évek alatt a szűkszavú ember feloldódott, olyannyira, hogy később borozgatás mellett egés…

Kence és bőrradír kecsketejjel, házilag

Kép
Évek óta magam kutyulom az arcomra, kezemre kerülő "kenőcsöket". Már nem hiányoznak a bolti illatos, krémes kenceficék, amiknek évtizedekig rabja voltam.
Nem mondhatom, hogy kiütést kaptam tőlük. Azt sem, hogy elrémisztettek a bennük található testidegen anyagok, néha mérgek. Egész egyszerűen fantasztikus örömömet leltem a természetes anyagok felfedezésében, gyűjtésében és feldolgozásában. Tehát át tudtam állítani az agyamban azt a kódot, hogy nem vagyok divatos, ha nem a legdrágább, netán a közvetítökön keresztül hozzáférhető egyedi kozmetikumokat használom.
Mindennél többet jelentett számomra, hogy a küllemében, tapintásában egészen más jellegű "terméknek" tudtam az alapanyagait, hisz jórészt magam állítottam elő őket, amit meg mégsem, az is legjobb tudomásommal kiváló alapanyagnak minősül.
Tehát lássuk legújabb kencém összetevőit:

3 rész zabliszt
1 rész étkezési kukoricakeményítő
4 rész növényi lé (zöldség, gyümölcs, gyógynövény)
vagy ugyanennyi kecsketej (termi…

Végre itt a nyár!

Kép
És ráadásul a Bodzás Vendégház szabad a hétvégén!
Gyertek, és nézzetek körül Gannán, valamint Pápa is várja az idelátogatókat, hisz ezen a hétvégén lesz a Nemzetek Együttes Játékai, 20. alkalommal. Sok-sok program kisgyerekeseknek, felnőtteknek, kukkants be Pápa város honlapjára több információért!
Pancsolóval és sok-sok kerti játékkal, bográcsozási lehetőséggel várjuk kedves vendégeinket, most last minute akcióval! A későn ébredők is nagyon kellemes árakkal találkozhatnak nálunk, érdemes minket választani erre a hétvégére, de a következő is tartogat meglepetéseket, úgyhogy várok minden kikapcsolódni, felfrissülni vágyó családot! A Bodzás Vendégház honlapján minden kérdésedre választ talász. Keress és hívj minket, szerintem egy nagyon kellemes hétvégére van kilátás.  "Sülnek" a kecskesajtok, a krémesek és az érettebbek is, van még bodzaszörp, és jófajta somlói és szentgyörgyhegyi boraink várják a szomjúhozókat!
A lenti képen éppen a gannai "Cabrales" csöpög, vegyes…

Ajándék Felhőlánytól

Kép
Még nincs egy éve, hogy bloghíreket adok házunktájáról, de már második alkalommal neveztem be nyereményjátékra, ahol nyertem is. Legutoljára Felhőlány 1 éves fennállására kommenteltem a blogjába, ahol e pár sorral egy kedves sütemény-kiszúró boldog tulajdonosa lehettem.
Kedves Felhőlány! Azon túl, hogy megköszönöm e kedves felajánlást, és a csomag postázását, valamint gratulálok a blog fennállásának évfordulójához, írj pár sort Juditról is, aki elkészítette e nem mindennapi kerámia-sütemény-szerszámokat! Biztos neki sem árt egy kis reklám, hisz oly gyönyörű, míves holmikat gyártott!
Nem vagyok nagy sütemény-gyártó (ez blogomból is kiderül), de szívesen készítek kelttésztákat, pogácsákat. Amennyiben a kiszúrót ezeken a területeken is tudom hasznosítani, azonnal hírt adok róla!
Most pedig lássátok a csomag kibontásának izgalmát fotók kíséretében:

Bográcsozás a Bodzásban

Kép
Az elmúlt hétvégén - szerencsére akkor még közel kifogástalan idő volt - bográcsozásra vártunk vendégházunk udvarára 12 főt. Az idén ez volt az első ilyen rendezvényünk, s mindenképpen szeretnénk a folytatást, hisz pörköltben, gulyásban nagyon "otthon vagyunk",  párom csodás főzőtehetségének köszönhetően.:))
Mivel most külföldi vendégeket vártunk, ezért a magyar "gulasch" volt megrendelve, de persze ennek is egy kemény marhapörkölt alapot csináltunk. (Értsd alatta: iszonyú mennyiségű hagymával sűrűre főzött marhanyaka, s bele minden földi jó, sajnos, a teljes recept nem publikus...:)) Ettől Bodzás-pörkölt a Bodzás-pörkölt...
Annyit azért még elárulhatok, hogy a gulyás semmiképpen sem olajjal készül, ebbe bizony oda kell tenni a lehetőleg házilag kisütött disznózsírt. A gyári zsírok közt kevés jó minőségűvel találkozom, ezért ha csak tehetem - és épp nincs saját kisütésű zsírom - a piacon található kishentesnél találok még úgy-ahogy fogyasztható zsírt.
Nem célja enn…

Bakonyi kecskepásztor-leves

Kép
Hát mit csinál az ember lánya ebben a napok óta tartó esős időben? Tésztát gyúr a szebb napokra, főz és csinálja azt, amit napsütésben is. Csak kevesebb kedvvel, lendülettel.
Bevallom, az étel elnevezése teljesen a saját szüleményem, úgyhogy bocsánat, de engedéllyel kérem sokszorosítani. Ez is a júniusi borongó szüleménye. Mellesleg fűtök is.
Ez a kellemes egytálétel tartalmaz minden földi jót, mi ilyenkor fellelhető. (Ugyebár, a frisset elverte a jég, az új meg amúgy is zsengécske még, tehát marad a tavalyi)
Nem írok klasszikus receptet, hisz ez az étek teljesen kreatív!
Tartalmaz kecskétől elmentett káposztát - és ebben a receptben ezen van a hangsúly -, mindenféle zöldséget: úgymint sárgarépa, fehérrépa, zeller, és mivel bakonyi: az elmaradhatatlan GOMBA. Most épp szegfűgomba, hisz az időjárás nagyon kedvez neki.
Én felhasználtam az újhagymaszárakat is, és sok-sok fokhagymát.
És füstölt lapockát.
Szóval, aki kicsit is fogékony a sűrű leveskészítés fortélyai iránt, annak nem okoz kü…

Nyuszisimogató

Kép
Vendégeink - és a többi falubeli vendégház gyermekeinek is kedvenc időtöltése a portánkon található állatsimogató, azon belül is kivételezett figyelmet kapnak a nyuszik. Főleg most, amikor többféle korosztály is megtalálható közöttük: az anyákon, baknyúlon kívül a még fészekben lévő újszülöttek és a két-háromhónapos süldőállomány képezik a szaporulatot.
A négy-ötéves gyermekkorosztály órákat el tud tölteni a ketrecek körül, az állatok etetgetésével. Közben tanulják a nyúl étrendjét, s nincs nap, hogy ne répával, vagy káposztalevéllel a kezükben jöjjenek nyuszit nézegetni. Megmutogattam nekik az udvarunkban található nyuszicsemegéket, úgymint a pitypanglevelet, a vadsóskát, az útifüvet, tyúkhúrt.
A fotók a bambinik érkezése előtt készültek, akkor még gyönyörű napsütéses időben:

A háttérben Bogi settenkedik, aki nemigen tudja titkolni izgalmát, ha nyulat lát, s isten őrizz', hogy egy is véletlenül ketrecen kívül kerüljön. A minap is, amikor este összeszedtem az apróságokat, a kosár…