Egy csepp falusi élet

Még mindig tart a Bittvaparti Édenkert terményeinek betakarítása, illetve feldolgozása. Ez így leírva most úgy tűnhet, mintha egy több holdas kertből szedném össze a zöldségeket, pedig dehogy! Az Édenkert a mininél is minibb :)) Csak például nem terem se a paprika, se a paradicsom, se az uborka egyszerre. Össze kell várnom mindig annyit, amennyivel már megéri bíbelődni. Összegyűjtök 6-8 padlizsánt , ennyivel már érdemes padlizsánkrémet készíteni. Egy kosár zöld színű édespaprikát például ma sütöttem meg fokhagymával, sóval, borssal, összeturmixoltam, kisüvegben lehűtöttem. Reggeli vajaskenyérre kiváló lesz!  Ugyanez csípős változatban pici piros macskapöcse paprikával ledarálva, sóban eltéve ételízesítőként fogja bevégezni. Aztán a szilva újból. Nem hagyott nyugodni, hogy a fa tetején eszméletlen mennyiség volt még , így egy hosszú verőfával rásegítettem a lepotyogásra... Jó kis fittnesz edzés volt: először nyújtó gyakorlatok a magasba, utána hajoldozás az összeszedésért, közbe

Mindennapjaimhoz tartozik mostanság fonott kosárral lesétálni a Bittvaparti Édenkertünkbe, és elégedetten összeszedni az aznapi termést. Naponta készülnek a savanyúságok uborkából, sűrítmény a paradicsomból  töltött paprikához, vagy épp  darabolt paradicsom bruscettához. A padlizsánból üvegbezárt krémek lettek - és lesznek még folyamatosan. A káposzta egy része nyúleledellé vált, amit megmentettem, abból kovászolt savanyúság készült. Szívmelengető érzés, hogy a húsleveshez  le kell sétálnom a kertbe (kb. 50 m), és onnan, és akkor húzkodni fel a répát, tépni le a zeller méregzöld leveleit. (A karalábék már a fagyóból kerülnek ki). A cékla mindennapos barátom, 2-3 bébiméretűből párolok magamnak reggelirevalót, amihez diót, zabpelyhet keverek egy kis citromlével, fahéjjal. Energiát adó, finom-édes reggeli: paleosok, ketogének is fogyaszthatják! A zöldbabon nem győzök csodázni: még azok a tövek is teremnek, amiket nálam szakavatottabb kertészkedők már kihúzkodásra ítéltek volna. A má

Nos. Folytatom a kacsatörténetet, bár ez nem a Dagobert bácsi sztorija. Az előző posztban még négy kacsa csámpázott a fotókon, azóta a létszámuk a felére csökkent, és bizony pecsenye lesz belőlük előbb-utóbb. Pár hónapja ezzel a céllal fogadtuk be őket, s mivel "nagyüzemi" tartásból érkeztek, bíztunk benne, hogy vágásig nemhogy a húsuk minőségét  sikerül feljavítani, de addig is boldog életet élhetnek, caplathatnak a tyúkudvarban, tiszta, száraz pihenőhelyük lesz az ólban, és sok-sok zabot fognak enni, hogy igazi, jó zabos kacsa váljék belőlük. Hízlaláson, tömésen nem is gondolkodtam, megelégedtem a pecsenyekacsa minőséggel. Csak ne esne olyan nehezemre a nyakukat elkapni... Úgy látszik, soha nem lesz belőlem vérbeli falusi asszony. Már-már feladom azt is, hogy  legalább jó minőségű húst ehetek, tudom mit ettek a gyönyörűségeim, szemem előtt volt nap mint nap a jólétük.  Így hát a másik kettőnek megkegyelmeztem, s azonmód meg is kereszteltem őket: Kacsa Kinga és Kacsa K

Lovaink hazatérőben a legelőről néha-néha átkukucskálnak a baromfiudvarba, s kíváncsian,  horkantásokkal  adva hangot nemtetszésüknek - leginkább Maláta részéről- hallgatják a kacsák hápogását. Maláta már remekül kitapasztalta, hogy milyen mozdulatokkal lehet a kaput nyílásra bírni, és átballagni a szárnyasokhoz terepszemlére. Bizonyára úgy gondolja, hogy a szomszéd fűje mindig zöldebb, és ne má', hogy mindent a tyúkok-kacsák kebelezzenek be...! Ilyenkor persze a madaraim is szívesen átlátogatnak a számukra szűz területre, és nagy élvezettel kapirgálják szét a lovak széna és szalmabáláit, rengeteg ínycsiklandozó(csőr-nyelvcsiklandozó...hmmm) falatot, zabhulladékot találnak, nem beszélve a mini fűszerkertemről. Ami zöldet a lovak elkerülnek, az a tyúkoknak csemege és fordítva. A ló nem eszi meg a tyúkhúrt - most ettől zöldell a legelőjük - és a porcsint sem, ezek pedig a tyúkok kedvencei - mint a név is mutatja. A tyúkudvarban pedig olyan talajtakaró növény van - nevét nem ismerem

A meleg nyár, a sok napsütés kedvezett idén a finom, mézédes gyümölcstermésnek. Az út mentén termő szilvafák - nem nemes fajtájúak, szimplán parlagiak is magas cukortartalmú gyümölcsöket termettek, nagy-nagy örömömre. Így aztán sokkal szívesebben álltam neki húsosláda mennyiségnek is. A szilva feldolgozásának sarkalatos pontja a betakarítás után a magozás, a válogatás. Ezt régen kalákában végezték, azaz a család apraja-nagyja. Most ez mind én voltam egyszemélyben, azaz Feri bátyó is besegített egy rövid ideig meccsnézés közben, bár én a dupláját magoztam ki az övének ugyanannyi idő alatt:)) Nézte is, mitől nő olyan gyorsan az én halmom...bár a szakszerűségemet megkérdőjelezte - nem egészen értettem, az eredményt ismerve - mármint hogy miért késsel magozok? Hát csak. Mert sokkal könnyebb késsel felhasítani a szilvát és ha kell, a kés hegyével picit megsegíteni a mag távozását...Széles, lapos ujjal, tövig vágott körömmel szerintem nehezebb, de nem vitatkoztam, hisz az eredmény engem ig

Elcsendesedett a Bodzás... Remélem, nem sokáig, és a nyár végi-ősz eleji kirándulókedv újra benépesíti majd a házikót,  ha csak hétvégékre is. (Vagy ki tudja: voltak már őszi "nyaralóink" is, nem is egyszer...) A befőzés szezon viszont bőven elkezdődött még a dús vendégjárás idején, így a családias vendéglátogatások, a vendég étkeztetések idején is időt kellett erre szakítanom, hisz a szétrepedni készülő paradicsomnak nem mondhattam, hogy várj még egy-két hetet..., de a zöldbabot is közben-közben kapkodni kellett: meg ne fásuljon és még tényleg zsengén kerüljön a fagyóba. Az uborkák megtáltosodtak azon a két tövön is, amit idén ültettem, úgyhogy nap mint nap készült ecetes ubi is, vagy szintén ecetes almapaprika. Cukkiniből főzelék, kapros leves és fahéjas lekvár is készült, ami nagyon finom. Nagy élmény volt a vacsorafőzés a vendégeinknek, amikor az alapanyagért  a Bittvaparti Édenkertbe szaladtam le,  rengeteg saját terményt tudtam felhasználni a főzésekhez.  Borsó, z