Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2011

Feta sajt készítés

Kép
Tudom, nem túl gyakori tendencia, hogy olyan készítményünkről írjunk, ami nem sikerült.
Mégis leírom feta kísérletemet, okulásul, vagy netán azért, hátha közösen jobban kisütjük, miért volt a sikertelenség.
E sajtféleséget már régóta terveztem elkészíteni, hisz így karácsonyhoz közeledvén akár gasztro-ajándékként is megállná a helyét. Receptjéhez kiindulásként a sajtkészítés.hu oldalt tanulmányoztam, mivel ott sok gyakorlatias dologra is felhívják a figyelmet, sokszor a legmélyebben elemezve a részleteket.
5 liter tehéntejjel dolgoztam, amibe 32 fokon beletettem a csomómentesre elkevert élőflórás joghurtot.
Fél óra pihentetés után 2,5 ml oltóval beoltottam. 45 perc után gyönyörű májasan tört, így 2 cm-es kockákra vágás után negyed óra pihi következett. Ezalatt a savó ellepte a tetejét. Fél órán keresztül többször kevergetni kellett, hogy az alvadék ne tapadjon össze.
Ezután a savót leszűrtem, az alvadékot tüllzacskóban fellógatva hagytam több órán át csöpögni.
A savót félretettem sófü…

A Vidéki Élet pályázatának győztes írásai

Szeretném megismertetni olvasóimmal a Vidéki Élet pályázatának nyerteseit, legelső sorban Markó Dávid írását, aki ezzel a pályaművel egy négyszemélyes, 2 éjszakás pihenést nyert a Bodzás Vendégházban, Gannán.
A pályázat címe:
"Még szemében őrzi a tót hagyományokat…"

Nem volt könnyű a legények dolga a dél-alföldi régióban elterülő Kiskőrösön, ha egy tót menyecskét szerettek volna levetkőztetni. Télvíz idején a sparhelt melege befűtötte a lacikonyhát, de a zord hideg odakünn gyakran fagyasztotta az ember arcára a mosolyt. Ám egy igazi tűzrőlpattant tót menyecske pontosan tudta, miként kell védekezni ellene, s hogyan nehezítheti meg a férfiak dolgát. Az a szép az itteni életben, hogy rengetegen még ma is őrzik az igazi tót népviseletet.

Tovább...

http://videkielet.hu/blog/videki_elet/meg-szemeben-orzi-a-tot-hagyomanyokat…

Természetes állattartás -novemberben - vidéken

Kép
Én nem akarom a biokontroll.hungary létjogosultságát megkérdőjelezni. Aki bio- vagy öko címkével ellátott terméket akar - és csak ilyet akar - megvásárolni, ám tegye. Jómagam és családom, valamint vendégeink azon köre, aki "beéri" a mai parasztgazdaság termékeinek fogyasztásával, talán nem csalatkozik ezek minőségével. (Még ha dokumentum nem is bizonyítja fogyasztásra létjogosultságukat...)
Még akár fél emberöltővel ezelőtt sem szükségeltetett írásos dokumentum arról, hogy a fogyasztandó husi emberi fogyasztásra alkalmas, mert olyan közegből származik, amit sok-sok vigyázó szem őriz, kontrollál. Sok a modernkori betegség, nyavalya, gyakran halljuk: az vagy, amit megeszel. Ezzel falusi vendéglátóként egyet is értenék. Az ember ősidőktől fogva termeszt növényt és tart állatot, saját fogyasztásra. Újkori találmány, hogy a termesztett élelmiszert bevizsgáltatjuk, címkével láttatjuk el, és a nagyközönség elé a piacon így értékesítjük. Sok esetben erre szükség is van, de ez az új…

Tincső nagy napja - a muskátlik télire eltevése

Kép
Hogy mi az összefüggés? Hamar-gyorsan elmondom.
A képek nem épp ma készültek, hanem kb. egy hete. Akkor álltunk neki Zsófival a ház eleji muskátlik eltevésének télire.
Eddig egyetlen télen sem sikerült átteleltetnem a muskátlijaimat. Ennek több összetevője is lehet, a legfontosabb, hogy ezt a virágmennyiséget pince híján nem tudom tárolni. A megfelelő hőmérsékletet és világosságot nem sikerült biztosítani nekik. Se a garázs, se a valamikori műhely nem bizonyult megfelelő helynek. Szkeptikus barátném még azt is felvetette, hogy ezeket a hibrid muskátlikat már eleve úgy termesztik, hogy egynyáriak legyenek, mert akkor ki venne a következő tavasszal muskátlit? Hmmm.
Mindenesetre az idén is teszek egy próbát, szomszédaink pincéjében. Bálint gazda útmutatásai szerint a töveket kiszedtük a földből, jól lerázogattuk, a hajtásokat egyharmadára visszavágtuk. A virágföldet átrostálás után egy nagyobb ládában a pincében elhelyeztük, és a töveket szorosan egymás mellé belehelyeztük. 2-3 hetenként…

Balzsamecetes disznó apróhús

Kép
Talán nem vagyok egyedül a tekintetben, hogy az ecetet nagyjából salátákhoz használom. Konyhámban csak nem oly rég fedezhető fel a 10 és 20%-os ecet mellett az almaecet, néha a tárkonyecet, újabban a balzsamecet.
Ez a likőrsűrűségű, sötétbarna színű "elixír" Olaszországból, azon belül is Modenából és a szomszédos Reggio Emiliából származik.
Kutakodásaim alapján megtudtam, hogy az eredetvédett balzsamecetet kizárólag a trebbiano vagy lambrusco szőlő mustjából készítik, melyet lassan a felére sűrítenek nyílt láng felett, ez elősegíti a karamellizálódást, s innen a sötét szín.
Az érlelés legalább 12 év! Ezalatt egyre kisebb hordókba töltik át az ecetet, általában gesztenye, cseresznye, eperfa, kőris, tölgy és boróka lehet a hordó anyaga. Az ecetet nem pincében, hanem inkább padláson érlelik, ahol a nyári napmeleg segíti az erjedést, míg a téli hideg lelassítja, és ekkor tud leülepedni az ecet. Az így érlelt ecetnek horribilis ára van, százezeren felüli.
A nálunk is kapható mode…

Vajon hány Ganna van a világon?

Kép
A Bakony harapnivaló levegőjű erdeiben járva –  a közelben van a farkasgyepűi tüdőszanatórium, s innen már csak pár kilométer az érdekes hangzású Döbrönte és Ganna.  Azonban Ganna nevű település nemcsak hazánkban, de a Föld több országában is megtalálható!  A nemzetiségi alpolgármesterrel közösen pár éve  felkutattuk, hogy a világ mely tájain található ugyanilyen nevű település .Így kiderült, hogy Olaszország, Etiópia, Banglades, és a légvonalban 13629 km-re lévő Pápua-Új Guinea-beli Ganna is messzi távolban lévő rokon-település. Nosza, a testvériséget szépen faragott útjelző oszloppal adtuk tudtára az ideérkező turistáknak, ahol a világ Gannái iránya és távolsága is jelölve van. A falu nevének eredete egyébként az ősszláv kígyó szóból származik és 1171-ben keltezett első okleveles említése óta hivatalosan is beazonosítható. A törökdúlás idején elnéptelenedett apátsági uradalom felvirágoztatására a XVIII. században szabadmenetelű stájer, bajor, bádeni és vend telepesek érkeztek e vidékre. …

Dráma a levegőben, avagy mire jó a körpanorámás konyhaablak?

Kép
Az esemény ma történt. Bizonyára említettem már, hogy csibéimet elzártan nevelgetem, az itáliaiak a nyúlistállóban, a kis japán csibék pedig Tincsővel vannak a kecskeistállóban. A két kotlóst egyelőre nem merem összeereszteni, mivel féltékenyen védi mindegyik a fészekalját, és rátámadnak egymásra és egymás csibéire is. Kapirgálásról a többi tyúkkal szó sem lehet addig, míg a megfelelő testméretet el nem érik, nem szeretném, ha Macsó cicám vagy a szomszéd kandúr prédái lennének.
Azonban hiába a nagy féltés, amikor a csibe kíváncsi, hallja az izgalmas hangokat a külvilágból és hát szárnya is van, hogy kireppenjen a nyitott ablakú istállóból. Meg is történt a baj, szinte azonnal.
Az ebédhez készülődvén a konyhában épp a nyúlcombokat kenegettem fűszeres páccal, amikor szemem sarkából észleltem a konyhaablakon át, hogy a csibék a zöldben bóklásznak. "Ej, a mindenit - gondoltam - most már ideje megvagdosni ezeknek a jószágoknak a tollazatát, hogy ne repkedjenek ki az istállóból, mert m…

Írd Te a Vidéki Életet! – Cikkíró pályázat eredményhirdetése

A szeptember végi pályázatnak - amit a Vidéki Élet weboldala írt ki 3 kategóriában - immár vége. Százon felüli pályamű érkezett be, azon belül is a Vidéki Élet kategóriában - aminek fődíj nyereménye a Bodzás Vendégházban 2 éjszaka 4 főnek - 67 pályázat érkezett. Igényes, szép írások, mindegyik kategóriában. A nyertes írások hamarosan olvashatóak lesznek a Vidéki Élet és - engedélyek birtokában - blogom oldalán is.
Gratulálok a nyerteseknek, és vendégházam díj nyertesének: Markó Dávidnak is!

Kirándulás Szekszárdra

Kép
Az idei évben Szekszárdra szervezte falukirándulását az önkormányzat. Szerencsére részt tudtunk venni, hisz egyébként voltak vendégei a Bodzás Vendégháznak - Juditék többszörösen visszatérő kedves vendégeink, akik az iskolai őszi szünetet már évek óta nálunk töltik. Vacsorájukat Zsófi lányom szolgálta fel nekik, így semmi akadálya nem volt kirándulásunknak:)))
A hosszú buszozás alatt jókat ettünk-ittunk, nótáztunk.
Szekszárdon először a "Mézédes emlékeink" - Mézeskalács, Gyertyaöntő és Cukorkakészítő múzeumot néztük meg, amit a Petrits család működtet már közel 200 éve. A mesterségek apáról-fiúra szállnak, jelenleg a hatodik generáció készíti a termékeket, melyeket a helyszínen meg is lehet vásárolni. Videón bemutatták a mézeskalácsok, cukorkák, a húzott és csurgatott gyertyák hagyományos készítését és eszközeit, a spriccelt és verőfás mézeskalács figurákat, valamint a családi vállalkozás történetét.





A város nevezetességeit, sétáló utcáját, köztéri szobrait idegenvezetővel n…