Egy csepp falusi élet

Az utóbbi hetekben, hétvégeken több kutyás vendégünk is volt a házikóban, és várunk többeket is a következő hetekben. Vizslák, - drótosak is, keverékek, labradorok, most épp bischon és később  Európa bajnok szibériai husky és egy szamojéd volt a vendégük, remek gazdikkal. Bogi és Tücsök mindig nagy izgalommal szaglássza az újonnan jövő négylábúakat, és túlzás lenne azt mondani, hogy barátságtalanok lennének a vendégekkel. Gyakoribb az, hogy kutyás vendégekhez kevésbé költöznek le, valószínűleg ilyenkor megsértődnek, hogy nem ők vannak elsősorban simizve vendégeink által. Ez főleg a nagyobb testű kutyákkal érkezőkre vonatkozik, a kisebbekkel könnyebb a barátkozás. Elkísérik vendégeinket sétáikra, ahol  többnyire felvezetőként szerepelnek: "gyertek csak utánunk, mi majd mutatjuk az utat":))) Ha lemaradnak a vendégek, mindig lelassítanak és bevárják őket. Ezeket a sztorikat vendégeink elmeséléseiből és a vendégkönyvünk bejegyzéseinek történeteiből tudjuk. Ez a vendégkönyv már...

Mindig készülök a nagy kovászos projektre. Mintha a vendégeim részéről is lenne egyfajta elvárás a házi péksütemények elkészítésével kapcsolatban: kérdezik, hogy kovásszal készült-e a kenyérke, a bagett? Mert az ám a valami, az az igazi, az ŐSI. Ez talán az ötödik próbálkozásom volt a saját nevelésű kovászommal. Gondolom, nap, mint nap kéne gyakorolni a tökéletes állag és élvezhetőség eléréséig. Ha ősanyáink hetente egyszer sütöttek nagyobb mennyiségű kenyeret, akkor annak még a hatodik-hetedik napon is ehetőnek kellett lennie. Ez az alakorból (ősbúzából) készült kenyérke viszont csak aznap és még talán másnap volt ehető, de így is nehéz, ragacsos és savanykás volt. Hallottam már ezeket a kifejezéseket a kovásszal készült kenyerekre, és ettem már gyári készítésűt is bajor rozskenyérből, aminek hasonló volt az ízvilága. Nem lesz kedvencem, az biztos...

Csak mert pulykáink még nem voltak... Várok minden gyakorlott pulykatartót ötletelésre! Mivel a putty-puttty-puttyra élénk pitty-puttyogással válaszolnak, ezért a nevük (ha általánosságban használjuk) putyerka, ha pedig külön-külön személyeskedünk velük, akkor a vörösnyakú - aki talán kakas - Putyin , a kisebbik - aki talán tojó - a Plutyka. Ezzel a névadással nagyjából az öröklétük is biztosítva van a Bodzás-udvarban, hacsak nem híznak meg szép 15 kilós kövérre, hogy a nyálam csordulna el egy jó kis pulykasültre. - Ne aggódjatok, ez a veszély nem nagyon fenyeget. Így újabb gyönyörűségekkel gazdagodott hobbi udvarunk, és tényleg, most már komoly zenei élmény átmenni a tyúkudvarba, annyiféle madárhang örül nekem:)) Azért nem árt, ha nagyjából viszek magammal ilyenkor egy petrence tyúkhúrt, vagy egy kis konyhai hulladékot sárgarépa- és krumplihéj formájában... Putyin és Plutyka - két putyerka Egyelőre tart az ismerkedés a tyúkokkal... Lehet ám segíteni a fóli...

Volt ugyan borongó, meg eső, valahogy mégis nyárias volt...Mindenhol harsogó zöldek, üde, roppanós, langyos meleggel...sőt még ma is. Rövidgatyó, póló, de biztos, ami biztos, derékra azért kellett a mellényke, papucs helyett vászoncipő odakintre, zoknival...:)) Fotó szerencsére nincs róla, milyen cuki voltam:)) Ma mégis belopta magát a sárga, a zöldek közé...Éppenhogy csak, még azért a zöld van túlsúlyban. S bár a sárga nagy kedvencem, a természetben megjelenve automatikusan őszi üzemmódra vált a lelkem, s hangulatom. Jaj, hol van már a tavaszi bizsergés, örömujjongás! Talán még tavaly is úgy gondoltam, hogy az ősz a kedvenc évszakom, pláne, hogy a születésem is ekkortájt volt, valamikor a távoli múltban...Most mégis átértékelem ezt a dolgot: ahogy múlnak az évek, mégiscsak a tavaszi örömködés a nekem való. Ha nem is az elmúlás tagadása van a háttérben, átérezve és eggyé válva a természet körforgásának ütemével, a tavaszra tudok a legjobban rákattanni. No, továbblépve a merengésen, mu...