Kecskesajtok a falusi reggeliben
December 27-e óta váltják egymást vendégeim a Bodzásban. Hol reggeliztetek, hol épp ebédet főzök - mint az elmúlt három napban is. Év végi kedvezményként a szállásárban most benne van a reggeli is, amit nagy örömmel fogadtak vendégeink! Többféle kecskesajtot is készítettem, és volt a tálcákon lókolbász, házi bodzadzsem, bodzás-almás lekvár, házi májpástétom. Most csak a különféle kecskesajtjaimat mutatom be képeken:
Ez egy durvára tördelt dióval ízesített kecskesajt, amit az érlelés ideje alatt tokajival locsolgattam. Kellemes, pikáns aromát hagyott a sajton.
Ez pedig egy rozmaringos sajtocska, amibe tulajdonképpen belepréseltem a frissen vágott rozmaringot. Mint tudjuk, a rozmaring egy eléggé aromás fűszernövény, úgyhogy nem is kellett ennél több a sajtba, mégis átitatódott a rozmaringízzel.
És a legeslegújabb kísérletem, egy chilis-fokhagymás kecskekrémsajt, amit mostani, visszatérő vendégeink teszteltek: elmondásuk szerint megnyalták mind a tíz ujjukat utána :)
A pincében való érleléshez beszereztem egy hőmérséklet és páratartalommérőt, úgyhogy megpróbálkozom ezzel a műfajjal is. Komoly sajtosok szerint ez már művészet...

Mit nem adnék holnap egy ilyen reggeliért!:)
VálaszTörlésNekem is van egy kecskesajtos fotóm, lehet egyszer majd fel is teszem. Fantasztikusak a sajtjaid, főleg olajbogyóval!
VálaszTörlésEzek a sajtok igazán fantasztikusan néznek ki! Olyannyira, hogy korán reggel már be is indult a gyomorműködésem :-)
VálaszTörlés