Megszülettek!

Sokan érdeklődtetek már kis gidák után, hát kérem szépen megszülettek, Tincsőnek hármas ikrei lettek! Ráadásul mindegyik kislány, azaz kecskéknél ez gödölyét jelent. (Bár a gödölye szó - amennyire én tudom - az épp ivarérett nőivarú egyedet jelenti. Kecskéknél ez 4 hónapos kortól már lehetséges, ami nem egyenlő azzal, hogy ennyi idős nőstény kecskét már befogunk a tenyésztésbe...)
Szóval házi használatra mi jerkéknek mondjuk őket, ami pedig a bárányoknál szokás, de hát faluhelyen ezt nem minősítik olyan szigorúan, mint a szakkönyvek.
A kislány kecskének minden kecsketartó- vagy tenyésztő örül, hiszen ők ellik a gidákat, és ezután őket lehet fejni. Évszámra ők hozzák a több hasznot. Bakot magam sem tartok és tartok meg, évek óta kölcsönkecskével oldom meg a szaporulatot, akit 3-5 hétig tartok magamnál, illetve anyáimnál. A jellegzetes bakkecske szagot így nem kell folyamatosan élveznem, bár ez is csak az üzekedés időszakában olyan "mélyreható". Szóval a kis jerkék sorsáról egyelőre azt találtam ki, hogy a szoptatás időszakáig - 2-3 hónap - nálunk maradnak, azután pedig megpróbálok nyájban helyet keresni nekik a tél beálltáig. Nyájban növekedve, egész nyáron és ősszel legeltetésbe fogva sokkal erőteljesebb, szebb példányok nevelhetők - akik az utódlásban is jobban jeleskednek, lásd Tincső:)) -, mint az istállóban, közös karámban tartottak. Persze, ha ily módon nem tudom megoldani tovább tartásukat, magam is rákényszerülök majd erre, mindenesetre megpróbálom megtalálni nekik a legideálisabb körülményeket felnőtté válásukig.
Egyelőre pedig gyönyörködünk bennünk, hisz a kis gidák ugri-bugrija mindig egy szívet melengető látványosság a birtokon.
Márciusi-áprilisi vendégeink is örömüket lelhetik bennük!


Hát persze hárman egyszerre a legritkább esetben fotózhatók...


Ez a kicsi épp velem ismerkedik...


Ma már az udvarra is kimerészkedtünk...

Megjegyzések

  1. De szépek! Három a kislány. :)

    VálaszTörlés
  2. Nekünk is voltak régebb kecskéink, olyan aranyosak a kis gidák:) Most csak juhokat tartanak a szüleim:)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó pofák! Kívánom, hogy sok tejet adjanak majd :)

    VálaszTörlés
  4. Jujj de nagyon édik. gratulálok!

    VálaszTörlés
  5. Csoda édesek. És a mamájuk milyen büszkén nézegeti őket. Sok örömöt hozzájuk!

    VálaszTörlés
  6. Én ,azt hiszem,elfelejteném az ebédfőzést is,csak őket nézném...

    VálaszTörlés
  7. jaj de cukik! Annyira irigyellek, hogy van kecskéd!
    Nem merem mondani a férjemnek,hogy én is szeretnék, mert Ő is állatbolond és még beleegyezne! Kár,hogy kicsi az udvar.

    VálaszTörlés
  8. Nálunk épp ma született két kiskecske, olyan feketék, mint az ördögök! És teljesen véletlenül, az én bejegyzésem címe is ugyanaz lett, mint a tied...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gratulálok a szaporulathoz, és szerintem a poszt cím egyszerűen adta magát, nem igaz?

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Füstölt nyúlcomb

Nyúlszalámi

Feta sajt készítés