Nyárutó - cicákkal, kutyákkal

Igazán nem panaszkodhatunk a nyárutó időjárására, három napja kánikula van újból, igaz, a hajnalok már párásak, hűvösek. A rozsdás árnyalatok is sokasodnak már a Bittva-part égereseiben, elsárgult akácleveleket hord a forró szél.
A tyúkok is váltják tollruhájukat, ami szintén a hidegebb időre való készülődés jele. Ezzel egyidőben a tojástermelésük is csökken. Növögetnek a kiscsibék, úgyhogy tavaszra már meglesz a tojástermelő utánpótlás:)) Róluk majd egy következő bejegyzés fog szólni, hisz színesíteni a baromfiudvart két kistermetű tyúkfajtával népesítettem be házunk táját.
Bubu cicám kicsinyeknek adott életet az éjjel, őket még nem zavartam fotózással, eljön majd ennek is az ideje. Tudtuk, hogy ellés várható, hisz egész nap a közelünkben nyávogott, dörgölődzött hozzánk, kereste az ellés helyét, amit leginkább a lakásban tudott elképzelni, ám mi ennek eléggé ellenálltunk, és visszavertünk minden kísérletet a hálószobába való bevackolástól. Így szépen kialakította magának előző ellésének színhelyét a szalmabálák mögötti zugolyban.
Talán már írtam, hogy a pulik közül Boncának szerető gazdit találtunk, és nincs is tőlünk túl messze. Két középkorú puli közé került harmadiknak, és sok-sok örömet okoz,  fiatalos lendületével új életre kelti az idősebb generációt. Isten Veled, Bonca, élj sokáig, boldogan!
És egy kis képeslap cicákról-kutyákról, szeretettel mindenkinek:

Megjegyzések

  1. Valahogy "blogról-blogra" szállva ide jutottam.
    Nagyon kedvesen írsz az állatokról, természetről.
    Egyszer leülök és végig olvasom elejétől, de ígérem, többször benézek hozzád! Szeretettel, Bori

    VálaszTörlés
  2. Csodás bejegyzés. :)
    Olyan szépen írsz, öröm olvasni. Látom magam előtt amit olvasok.
    A falu, az ember és állat kapcsolatát, ami örök érvényű, elnyűhetetlen.

    VálaszTörlés
  3. Holdgyöngy,Bori, Raindrop: igen, nagyon szívesen írok a "sokadalmamról", és örömmel tölt el, hogy Ti meg szívesen olvassátok:)))

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Füstölt nyúlcomb

Nyúlszalámi

Feta sajt készítés