Őrségi kirándulás

Ahogy ígértem - igaz, csaknem két héttel később - írok pár sort őrségi kirándulásunkról.
Ganna Önkormányzata minden évben szervez az "aktív" lakosságnak is egy autóbuszos kirándulást. (gyermekeknek nyáron tábor, nyugdíjasoknak is programok, kirándulások stb).
Idén az Őrséget választottuk: Őriszentpéter, Szalafő, Magyarszombatfa volt az úticélunk. Az időjárás szomorú volt, néha csepergő esővel, borús éggel, egyébként a hangulatunkat ez nem tudta elrontani.
Már az odafelé vezető úton megállapítottuk, hogy a szubalpin klíma meglátszik a tájon: itt még minden üde zöld volt. Ahogy egyre beljebb értünk az Őrség nevű tájegységbe, úgy alakult bennem a hangulata. Nem hasonlítható vidékünkhöz, de az eddig látott más magyar tájegységekhez sem (Dunakanyar, Balaton-felvidék, Bakony)

Idegenvezetést kaptunk az őrségi építészetből, az itt jelenlévő fazekas-kultúrából, tökmagolaj-gyártásból.






Szalafőn pedig megtekintettük a tanyák "szeres" elrendezését, ahol az egymás melletti lankákra építkeztek, kerítés nélkül. Kutyák, macskák, tyúkok paradicsoma. Azonban nem láttunk teheneket, lovakat, pedig csodás legelőik lennének.(Vagy tán épp azért ilyen gyönyörűek a rétek? Nincs ki lelegelje őket?) Kecskékkel, kecskesajtkészítéssel találkoztunk, de a lovakat, marhákat hiányoltam.
Árpádkori templomban is volt alkalmunk gyönyörködni.

Szalafőn bepillantást nyerhettem az itteni falusi vendéglátásba, hisz milyen a véletlen! - egyik kedves dorogi vendégemmel futottunk össze, akik most itt töltötték az őszi szünetet lányaikkal, s megmutatták a vendégház udvarát.

E vidéket nagyon szépen megőrizték eredeti valójában, azonban érdekes lenne az itt élő emberekkel is megismerkedni, nem csak azokkal, akik a falvak "skanzen" mivoltának őrzéséért felelősek. Csak emiatt volt egy kis hiányérzetem, hogy nem volt idő itteni emberekkel ismerkedni, beszélgetni, s így egy kicsit panoptikum-hangulat maradt meg bennem a vidékről. Ezt a hiányérzetet pótolni biztos visszajövök még ide, hisz oly gyönyörű e táj!

Megjegyzések

  1. Szijja Zsuzsu nenem!! Jajj hät mi is itt järtunk augusztusban, mikor otthon voltam, es olyan gyönyörüseges volt! Valoban semmihez sem hasonlithato ott a täj, es az emberek nagyon kedvesek, ezt szemelyes tapasztalatbol mondhatom! :):) Ami meg nagyon megmaradt bennem, az a jo kis etterem, ahol igazi häzi retest ehettem!! :) Hmm de megennem most...

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy jól éreztétek magatokat! Lovak is és tehenek is vannak ám a vidéken, biztos eldugták őket! :-) ha egyszer úgy jönnétek vissza, hogy nem szervezetten, hanem egymagatok, és éppen mi is ott vagyunk, szívesen látnánk Benneteket!

    VálaszTörlés
  3. ... és még valami: látom, hogy az őriszentpéteri templomban voltatok. Veleméren nem jártatok? Hisz az ottani templom, a fény temploma 40 évvel korábbi, mint az őriszentpéteri és jóval híresebb is!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Füstölt nyúlcomb

Nyúlszalámi

Feta sajt készítés