Nem búcsú, csak költözés

Kép
  Több mint tíz év. Több száz történet. Ez a blog sokkal több lett számomra, mint receptek, kerti képek vagy falusi pillanatok gyűjteménye. Itt nőtt fel velünk néhány kutya és macska, lovak, tyúkok, nyulak. Itt virágzott a bodza, érett a paradicsom, ropogott a sparhelt tüze, és itt mesélhettem el mindazt, amit a Bakony, Ganna és a falusi élet nap mint nap adott nekünk. Köszönöm, hogy ennyi éven át velem tartottatok. Most azonban elérkezett az idő egy kis változásra. Az Egy csepp falusi élet nem tűnik el – csak új otthonba költözik. A jövőben a történetek, receptek, gyógynövényes írások, kirándulóötletek és a Bodzás Vendégház mindennapjai már a megújult honlapunkon folytatódnak. A régi bejegyzések itt még egy ideig megmaradnak emléknek. Hiszen ezek együtt mesélik el az elmúlt évek történetét. De új fejezetet már az új oldalon írunk. Ha szeretnétek továbbra is velünk barangolni a Bakony ösvényein, benézni a kertbe, kipróbálni egy-egy receptet, vagy csak megállni néhány percre a roha...

Szöllő

Azt hiszem, most már nem halogathatom annak bejelentését, hogy Szöllő ("a félénk vizsla") immár bizonyos, hogy végleg elcsavargott tőlünk. Nincs mit szépíteni rajta: ehhez sok köze van az azóta hozzánk költözött Pulónak, aki egy másfél hónappal ezelőtti ádáz összecsapás után leverte Szöllőt. A harc után Szöllő még többet csavargott, de esténként a vacsira azért megjelent, bár élelméhez csak akkor nyúlt hozzá, ha Pulót megkötöttük.
Aztán eljött a Várünnepség, népes kirándulótáborral, nagy nyüzsgéssel, ami Szöllő számára mindig végtelen izgalmat, sok simogatást, új szagokat, kalandokat jelentett. Ismerőseinktől még kaptunk telefont, hogy a tömegben Szöllőt vélték felfedezni...Aznap már nem jött haza. Kerestük napokig a megszokott helyein, a kedves szuka-barátnőjénél, de sehol nem volt. Most már csak bízunk benne, hogy valakinek - talán gyereknek? - annyira megtetszett, hogy felnyalábolták és akkor, valószínűleg jó helyre került.
Kedves Szöllő-imádó gyerekek! Most már csak a fotókról tudtok Szöllőre emlékezni, és szeretném remélni, hogy azért Pulót is megkedvelitek, hiszen ő is csak "kutyaként" viselkedett, és meg kellett harcolnia a rangsoráért, amit - valljuk be - ki is vívott. Azóta remekül tereli a lovakat, kecskéket, de még a tyúkokat is, fáradhatatlan a segítésben, apró bogárszemeivel, rózsaszínű nyelvecskéjével szinte folyamatosan azt kérdezi : "Elégedett vagy velem?" Hát persze! Nagyon is! Hisz ő egy terelő pásztorkutya, mindene a gazdájának való megfelelés. És hűséges a végtelenségig - ami valljuk be, a vizslára nem feltétlenül jellemző. (Most arról az esetről beszélek, amikor a vizsla csak házikedvencnek van tartva, és nem vadászatra) A vizsla szeret önnálló csavargásokra indulni, ugyanakkor a kedvenc foteljáért biztos, hogy hazajön. Az évek alatt öt-hat vizslánk már biztosan volt, ezek nagyjából mindegyikre igaznak bizonyultak, amellett, hogy mindegyik teljesen más egyéniség volt. Húh, de sokáig lehetne beszélni róluk...
A végére még felteszek búcsúzóul képeket Szöllőről, s ha valaki tud róla valamit...

Megjegyzések

  1. De szép kutyus! Kár, hogy eltűnt. Sajnálom nagyon, reménykedem, hogy jó helyre fogadták be.

    VálaszTörlés
  2. jajj Zsuzsa, a szívem szakad meg, tudod mennyire szerettem őt (is). Majd írok, de most rohannom kell.

    VálaszTörlés
  3. Jaj de sajnálom ezt a gyönyörű vizslát!

    VálaszTörlés
  4. Beatrice: mi is. A főfotón is ő található. Remélem, lesz még vizslánk. Viszont addig, míg Leó él, nem akarunk harmadik kutyát magunk mellé venni, ne kelljen neki vénségére egy új kutyával megviaskodni!

    VálaszTörlés
  5. Kérdezni is akartam, hogy ő van-e a főfotón? Ő keltette fel az érdeklődésemet irántatok :)

    VálaszTörlés
  6. Imádom a vizslákat, csak sajnos panelban lakunk...

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A zölddióról, befőzésről - terményeimről

Füstölt nyúlcomb

Egy gyerekkori kedvenc: "tejbe bümbülü"