A jancsikályháról

Jancsikályha

Szerencsepatkó ajtófélfán

Első lépés a patkó megtisztítása

Kedves bejárat-szerencsepatkóval

Ehhez hasonló az enyém is

Nemrég egy ismerősünk költöztetésekor kaptuk ajándékba ezt a gyönyörű öntöttvas jancsikályhát, amelynek a felújításába hamarosan belekezdek. Összegyűjtöttem egy pár rozsdás fémholmit (patkókat, virágtartót), s ezeket együttesen fogom rozsdamentesíteni, lecsiszolni, portalanítani, és átkenve megőrizni szépségüket még egy ideig. A patkók például átalakulnak szerencspatkóvá, és spirituális ajándéktárgyaink lesznek lószerető gyerekeknek, bohém felnőtteknek.
No de a poszt a jancsikályháról szól, így összegyűjtöttem róla egy kis történelmet, lássatok csudát:

Öntöttvas kályhákat már a XVI. századtól gyártottak Európa számos műhelyében. A különböző díszítőelemek valósággal burjánzottak a kályhákon. A díszítésen túl még feladatuk is volt, hiszen a kidomborodó, részletgazdag minták a felületnövelés célját is szolgálták, így a hő leadása sokkal nagyobb felületen volt megvalósítható. Minthogy e tárgyak egész évben a lakásban álltak, díszítésüknek összhangban kellett lenniük a szoba többi tárgyával.
Például gyönyörű áttört ajtóval vagy éppen karmos lábakkal látták el őket. A legegyszerűbb kályhák, a „jancsikályhák” viszont csupaszok, legfeljebb az öntöde neve van rajtuk. Ugyanakkor e háromlábú hengeres fűtőalkalmatosságokat mindig ellátták a méretükre utaló számozással.
Szépségükön kívül az öntöttvasból készült kályhák az ötletességükről is híresek voltak. Belső füstjáratukat úgy alakították ki, hogy azt jobbra-balra vezették, mígnem elérkezett a kéményhez. Meghosszabbítva így a füst útját, az tovább tartózkodhatott a kályhában, jobban lehűlhetett. Némelyik kályhában füstterelő lemezekkel kis fülkét alakítottak ki, s abban akár megmelegíthették a vacsorát. Olyan szobai kályha is akad közöttük, amelyiknek az alsó része (a kályhán belül) tűzhelyként működött, sütni, főzni lehetett benne. Ezért a főzőedények fölötti terelőlapon olyan ferde lyukat alakítottak ki, amelyen keresztül az erős huzat a kéménybe szippantotta az ételkészítéssel járó szagot, illetve a párát - gyakorlatilag szagelszívót alakítottak ki benne.
Tömegtermékről lévén szó, a választékról (méret, súly, fűthető légtérfogat stb.) a leendő vásárló mintaképgyűjtemény és árjegyzék alapján értesülhetett. A kályhákat többnyire vasúton szállították: az összsúlyuk nagy volt, ám több darabból készültek, s otthon még a háziasszony is össze tudta állítani őket. Az öntöttvas kályhákat úgy tisztították, hogy vixszel azaz liszt finomságú grafitporral, más nevén vasporral bekenték, majd száradás után fényesítették. Az ilyen fényesítés után a finom minták úgy csillogtak, mintha ezüstből volnának.

Forrás: innen