Az (angol) reggeli története
"Az a nemzet, amely később megismertette a világot a komplett angol reggeli fogalmával, a középkorban általában mellőzte a reggelizést." - olvashatjuk a flagmagazin.hu oldalán. Az 1600-as évekre azonban ez a trend megváltozott. Mi okozhatta ezt a változást, tehetjük fel a kérdést?
Mi már nem szeretjük üres gyomorral kezdeni a napot, viszont alig vannak ismereteink a történelemből a reggelizésről. Az ebéd, az esti vacsorák és lakomák bőséges irodalommal rendelkeznek, és a fennmaradt szakácskönyvek még a szegényebbek ebédjét és vacsoráját is leírják. A reggelinek azonban nincs irodalma. A krónikások nem látták az uralkodókat reggelizni. S mivel nem maradtak fenn krónikák a reggelizésről - illetve arról igen, hogy némelyeknél ez megengedett volt, így kiváltságnak számított pl. fő tisztségviselők, esperes és kántor, az alamizsnaosztó, a pénztárnok, a konyhafőnök - így nagy valószínűséggel a középkori ember csak napjában kétszer étkezett.
S mivel a történet nagyon érdekes, ezért továbbolvasásra ajánlom a flagmagazin oldalain.
Azt különösen érdekesnek találom, hogy a reggelinek gyógyító hatást tulajdonítottak. A korán kelők - szerzetesek, utazók - mindenképpen reggeliztek, vagy aratás idején a földeken dolgozókat is megillette a reggeli. A reggelizés tehát nem a társadalmi státuszt jelezte, hanem inkább a szükség diktálta.
A praktikus célú reggelik általában igen egyszerűek voltak, ritkábban jelentettek főtt ételt. Többnyire előző napi maradékok voltak vagy lehettek, hisz feljegyzések ezekről nemigen akadnak.
Az utazók reggelije mást mutat, sok forrás szerint ők világos sört vagy bort fogyasztottak (:))
Közkedveltté vált a vaj, a tojás és a kenyér fogyasztása reggelire, valamint halnapokon a lepényhal, rája, füstölt hering.
A vidéki ember reggelijében megjelent a vajas kenyér, különféle gyógyfüvekkel kiegészítve (pl. zsálya, ami az elmét élesíti)
A reggeli jótékony hatása már mindenkire érvényessé vált, sőt kialakult az a nézet, hogy az öregeknek és a betegeknek nincs is szüksége reggelire.
A reggelizés kialakulása tehát hosszas folyamat volt, és térnyerésében a munkavégzés megváltozása lehetett a perdöntő. A kora középkori ember ugyanis alapjában véve maga osztotta be az idejét, még akkor is, ha köteles volt ura földjén dolgozni, mert ehhez nem kellett virradatkor felkelnie.
A 16. századtól azonban egyre többen kezdtek másoknak dolgozni, akik napi meghatározott óraszámban alkalmazták őket. Ha egy napszámos reggel 5-től este 7-ig dolgozott, nem bírta volna a munkát csak a 11 órai ebéddel kezdve a napot. A reggelizés bevezetésével viszont az ebéd tolódott ki későbbre.
Látható, hogy a reggelizés kialakulása a bérmunkához köthető.
Manapság pedig a reggelifélék kánaánját éljük, hisz az élelmiszerekhez való hozzáférés soha nem volt ilyen egyszerű - és most nem beszéltünk ennek negatív oldaláról, arról, hogy mivel fizetünk ezért a könnyűségért.
Mi már nem szeretjük üres gyomorral kezdeni a napot, viszont alig vannak ismereteink a történelemből a reggelizésről. Az ebéd, az esti vacsorák és lakomák bőséges irodalommal rendelkeznek, és a fennmaradt szakácskönyvek még a szegényebbek ebédjét és vacsoráját is leírják. A reggelinek azonban nincs irodalma. A krónikások nem látták az uralkodókat reggelizni. S mivel nem maradtak fenn krónikák a reggelizésről - illetve arról igen, hogy némelyeknél ez megengedett volt, így kiváltságnak számított pl. fő tisztségviselők, esperes és kántor, az alamizsnaosztó, a pénztárnok, a konyhafőnök - így nagy valószínűséggel a középkori ember csak napjában kétszer étkezett.
S mivel a történet nagyon érdekes, ezért továbbolvasásra ajánlom a flagmagazin oldalain.
Azt különösen érdekesnek találom, hogy a reggelinek gyógyító hatást tulajdonítottak. A korán kelők - szerzetesek, utazók - mindenképpen reggeliztek, vagy aratás idején a földeken dolgozókat is megillette a reggeli. A reggelizés tehát nem a társadalmi státuszt jelezte, hanem inkább a szükség diktálta.
A praktikus célú reggelik általában igen egyszerűek voltak, ritkábban jelentettek főtt ételt. Többnyire előző napi maradékok voltak vagy lehettek, hisz feljegyzések ezekről nemigen akadnak.
Az utazók reggelije mást mutat, sok forrás szerint ők világos sört vagy bort fogyasztottak (:))
Közkedveltté vált a vaj, a tojás és a kenyér fogyasztása reggelire, valamint halnapokon a lepényhal, rája, füstölt hering.
A vidéki ember reggelijében megjelent a vajas kenyér, különféle gyógyfüvekkel kiegészítve (pl. zsálya, ami az elmét élesíti)
A reggeli jótékony hatása már mindenkire érvényessé vált, sőt kialakult az a nézet, hogy az öregeknek és a betegeknek nincs is szüksége reggelire.
A reggelizés kialakulása tehát hosszas folyamat volt, és térnyerésében a munkavégzés megváltozása lehetett a perdöntő. A kora középkori ember ugyanis alapjában véve maga osztotta be az idejét, még akkor is, ha köteles volt ura földjén dolgozni, mert ehhez nem kellett virradatkor felkelnie.
A 16. századtól azonban egyre többen kezdtek másoknak dolgozni, akik napi meghatározott óraszámban alkalmazták őket. Ha egy napszámos reggel 5-től este 7-ig dolgozott, nem bírta volna a munkát csak a 11 órai ebéddel kezdve a napot. A reggelizés bevezetésével viszont az ebéd tolódott ki későbbre.
Látható, hogy a reggelizés kialakulása a bérmunkához köthető.
Manapság pedig a reggelifélék kánaánját éljük, hisz az élelmiszerekhez való hozzáférés soha nem volt ilyen egyszerű - és most nem beszéltünk ennek negatív oldaláról, arról, hogy mivel fizetünk ezért a könnyűségért.
Boldog, békés karácsonyi ünnepeket kívánok!
VálaszTörlés