Vihar és jégeső után a legelőn

De lehetne a cím Falatka és a két hektár legelő is.
Falat kecskénk már szépen iperedik, és egy ideje - amióta meggyógyult a törött lába - összecuccolt a lovakkal. A reggeli állatok körüli procedúra alatt - etetések, itatások lónál, nyúlnál, baromfinál - rendszeres mekegéssel kéri, hogy engedjük ki a lovakhoz - ő ugyanis a nyuszi istállóban nyert elhelyezést, és talán reggel már méltatlannak tartja ezek között az ugrifülesek közt a létet. A zabon, nyalósón még megosztozik a tapsikkal, de hát a legelő két hektárján sokkal de sokkal izgalmasabb dolgok történnek, és naná, hogy ezerféle legelnivaló van a rengeteg cserjésen-bokroson, lehet ugrálni dimbes-dombos terepen, hát kell ennél több egy jóravaló kecskefiúnak? (Gondolom, rövidesen egy kecskelány...)
Az óriási bodzabokor alatt, jó hűs árnyékban pedig kiválóan lehet kérődzni.
Estefelé ő az első, aki megjelenik a karám bejáratánál, és megvárja a lovakat is, minket is a kapunyitással. Ő nagyon nem foglalkozik azzal a minimális árammal , ami az alsó szálban itt-ott csíphet, hiszen a hegy-völgyes terepviszonyok közt mindig talál akkora rést, amin a lovak nem, de ő simán átfér, akár csípés nélkül is. Szóval éli remek kecskeéletét karámon innen és túl, de mindig a lovak közelében maradva, őket szemmel tartva. Ha Malátáék vágtába kezdenek, rohan utánuk ő is, ami persze nem veszélytelen, de ahogy kifigyeltem, a lovak vigyáznak rá.
Nagyon örülök neki, hogy újra van kecskénk, azonban létszámot gyarapítani nem tervezek, így, hogy a patásaink befogadták, megoldódni látszik az, hogy legyen barátja.