Új év, új tervek

Megújul-e a blog 2016-ban? 
A kérdés feltevését sokminden indokolja, egyrészt az olvasói létszám le-föl mozgása, az internetes blogok új, dinamikus képi világának térhódítása, amit valljuk be, vidéki életünk, valós történeteink messze nem követnek. (Talán ezért is nem sikerült lecserélnem a mostani sablonomat egy dinamikus, magazin jellegű sablonra:))) )
A cél, amiért a blog létrejött, nem változott: bepillantást engedni életünkbe a vidéki pihenést választóknak, ne legyünk arc nélküli, ismeretlen házigazdák. Felgyorsult, dinamikus világunkból épp hogy az egyszerűség, az üdeség, a béke megéléséért keresnek bennünket vendégeink, párok, kisgyerekesek, kisebb baráti társaságok egyaránt, kutyás barátaink pedig a befogadásért, a remek kutyafuttató-sétáltató helyekért hálásak. Ennek az elvárásnak szeretnénk idén is megfelelni, minél több elégedett vendéget fogadni.
Fejlődni legfőképpen az étkeztetés terén szeretnénk, kiváltképp a különböző diétákban. Ehhez sok-sok információt kell összegyűjtenünk, hogy bátran főzhessünk gluténérzékenynek, tejallergiásnak, vegetáriánusnak és akár a többi sok-sok divatos étrend kedvelőjének.
Szeretnék a gyógyfüvek területén is egyre többet tudni, a teák, tinktúrák világába belekóstolni.
Továbbra is lesznek gyógyfüves, kecsketejes szappanjaink.
Nagy kérdés, hogy a kerttel tudunk-e előbbre lépni, vagy megmarad a tavalyi minimál méret?
És végül, de nem utolsó sorban a baromfiudvart szeretnénk még bővíteni, nem is annyira a létszámot, mint inkább a fajtaválasztékot szélesíteni. Kacsa- liba és pulykapipefélék beszerzését-bemutatását tervezem még az idei évben. Ehhez persze szükség lesz a baromfiudvar némi átalakítására, s talán egy mesterséges tavacska létrehozására a kacsáknak.
Szurkoljatok nekünk! 

Képek innen

Megjegyzések

  1. Szurkolok, hogy sikeresen bővítsétek a kínálatot. Megszavazom a mini tavat a kacsáknak!!! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Idő- és pénzkérdés lesz...addig is marad a vízzel teli rozsdás zuhanytálca:))

      Törlés
  2. Én is, s remélem egyszer odaérünk hozzátok(kekszmintázóért, mert azt lehet küldeni, de személyesen átvenni izgalmasabb).

    VálaszTörlés
  3. S hamar be is áztattam egy kis kukoricadarát prószához, Bodza Zsuzsa módra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó! Én már nagyon régen csináltam. Kedvet is kaptam hozzá:))

      Törlés
  4. Bővitheted facebook oldallal a blogodat, gyorsan terjed, különösen akkor jó, ha vendégeket szeretnél vele toborozni. Ez a blogspot variáns inkább ilyen szoros körnek szól, tömegeket nem mozgat meg igazán. Filózni jó, de klientúrát építeni a facebookkal lehet. Ott is inkább a sok kép, max három soros duma. Nem huszonnyolc képet egyszerre, hanem csak egyet s három sor duma...inkább többször hetente. Buék!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked is BÚÉK! Attila!
      Nem vagy még olvasója a Bodzás Vendégház Ganna FB-oldalának? :)) Iszkiri, feliratkozni!
      A lányommal egyébként épp a napokban beszéltük át, hogy a FB-oldalnak nem feltétlenül a blogbejegyzés megosztását kellene tartalmaznia, hanem rövid, figyelemfelkeltő szöveg és kép, éppúgy, ahogy Te is javasoltad.
      Ennek első megnyilvánulása már fenn is van a vendégház FB-oldalán, kérlek ellenőrizd le!
      Puszi és jó fúrást-faragás, sikeres évet kívánunk

      Zsuzsa és Feri

      Törlés
  5. Jó tervek!:)
    Én is számtalanszor végigfutottam, hogyan tudnám megváltoztatni, kicsit szebbé tenni a blogom kinézetét.Egyenlőre a mostanival megvagyok elégedve.Kezdetben én is kísérleteztem a magazinos kinézettel s próbáltam letisztult, könnyen átlátható sablont keresni, csak javarészt az előre elkészített, minden mértékben tökéletesen megfelelő sablonokért fizetni kell, így önerőből próbálkoztam/próbálkozok építgetni.
    A gluténérzékenyek, laktózérzékenyek nem divatból követik a számukra elérhető étrendeket.A gluténesek a gabonafélékre és az összes olyan dologra allergiások ami glutént tartalmas.A laktózosok meg a tejre, tejtermékekre és minden olyan ételre ami tejet tartalmaz, tejjel készül.Ezt nem bántásból írtam, ne sértődj meg, azért írtam mert érdekesen hangzott hogy divatos étrend...de biztos vagyok benne hogy ezekkel az étrendekkel te is tisztában vagy/leszel különben nem vágnál bele.
    A gyógyfüvek, teák kitűnő választás.Én is rajongok a levendula párnákért, illatgyertyákért, zöld,-csipkebogyó (és más) teákért.Múltkor sikerült leragadnom egy olyan boltban ami pont gyógyfüvekkel foglalkozott.Nem győztem csodálkozni hogy milyen sok mindenre jók a gyógyfüvek..Pl.a réti legyezőfű a reuma ellen.
    Kertbővítés és állatnevelés is nagyon jó ötlet, hiszen a cél a minél több vendék, nem?A Ráadásul a díszkacsák, és a különlegesebb állatkák amiket nem minden nap lát egy városi, annak hatalmas élmény lehet.Kertbe meg sok minden szép és jó dolog megtermeszthető...

    Kívánom, hogy váljanak valóra a terveid!Sok sikert! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Virág! Köszi a tartalmas hozzászólást és a jókívánságokat. Remélem, Neked is szép éved lesz falusi birodalmatokban!
      Bizony, a gluténes, laktózos vendég nem viccből tartja a diétát, oda is figyelek nagyon, nehogy véletlenségből olyanhoz nyúljak, ami nem megengedett. Ezt úgy iktatom ki, hogy főzéshez minden alapanyagot előkészítek a pultra és többször is átnézem. Igyekszem nem rutinból főzni.
      Divatos étrenden pedig azokat az étrendeket értem, amit bármelyikünk, egészségesen és önként választhat magának követendőként. Ilyen például a paleo, a vegetáriánus, a vegán, a Regenor-diáta, a ketogén és még van egy csomó.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Füstölt nyúlcomb

Nyúlszalámi

Feta sajt készítés