Bükkfán füstölt kecskesajt


Elkészült első "igazi" füstölt kecskesajtom! Valódi füstölőben, bükkfa elégetésével nyerte el végső formáját, színét és illatát.
Eddig is nagyon kedvelt volt a füstölt kecskesajtom, amit a Mosonmagyaróváron beszerzett folyékony füsttel tettem füst ízűvé. Azonban régóta kerestem a megoldást a hagyományos füstölésre, s most talán rendszeresen tudok majd sajtot füstöltetni, igaz, nem a saját füstölőmben, de barátaink és ismerőseink bevállalták termékeimet a saját kolbászaik mellé:)))
Ennek azért is nagyon örülök, mert vendégeim és a sajtjaimat kóstolók folyamatosan érdeklődnek a füstölés módjáról, és noha a folyékony füst gyártástechnológiája és maga a termék "természetesnek" van minősítve, gyakori a fejcsóválás, hümmögés.
Mostantól viszont el lehet felejteni a gyári készítményt, és valódi füstöléssel fogom ízesíteni kecskesajtjaimat.
Mindkét füstölt fajtából van idehaza kóstolóm, és magam is állítom, hogy a hagyományos füstös illat és íz izgalmasabb, kellemesebb.
Nem gyártok ugyan kisüzemi mennyiségű kecskesajtot - jelenleg egyetlen Tincsőm ezt nem is tudná produkálni:))) - de ebből a füstös fajtából igyekszem mindig tartani idehaza kóstolót...

Megjegyzések

  1. Gyönyörű és biztos nagyon finom! A folyékony füstről szólva pedig: hümmm...

    VálaszTörlés
  2. Kedves Zsuzsa! Én minden sajtból legelőször a füstöset kóstolom meg, az a kedvencem (talán azért, mert édesapám füstölt sonkáján nőttem föl). És mivel a sajtod ennyire guszta, ez is az elsők között lenne! :) gratula

    VálaszTörlés
  3. Kedves Zsuzsa!
    Eddig én is csak "füstös" sajtot készítettem, de nagyon gondolkodom azon,hogy ezt eredetivé kellene varázsolni. Kérdésem lenne (persze ha nem szakmai titok:-) ) hogy a füstölés előtt meddig kell érlelni a sajtot és hány fokon?
    Valamint hogy meddig tart a füstölés?
    Helyi Sajtosbácsink a piacon azt mondta 2 óra, az elég?
    Válaszod előre is köszönöm és további sok sikert kívánok a blogodhoz, amely nagyon tetszik :-)
    üdvözlettel Mimimama

    VálaszTörlés
  4. Kedves Mimimama!

    Azt hiszem, nem lesz belőlem sosem híres sajtos:))) Nálam nincsenek titkos receptek:)))
    Nem saját füstölőmben készült a sajt, viszont sajtos barátnőm útmutatása alapján valóban elegendő 2-3 óra neki. Én a füstre kerülő sajtot kb. két hétig tartottam hűtőben, minden nap forgattam, a savót letörölgettem róla. Nagyjából azt tanácsolom, hogy amikor már nem ereszt savót a sajt, akkor mehet a füstre.
    Remélem, sikeres lesz a próbálkozásod, nekem most van a második sajtom füstön, és össze sem lehet hasonlítani a folyékony füstössel...

    VálaszTörlés
  5. Kedves Zsuzsa!
    Köszi a jótanácsokat :-)
    Én is várom már hogy beinduljon a kolbászfüstölés szezon, aztán hátha beférnek a sajtocskáim a kolbászok mellé az ismerős Bácsi füstölőjébe.
    Elkészítettem egy párat: bazsalikomos, magyaros, tökmagos. Ugrásra készen várják a füstöt :-)
    üdv Mimimama

    VálaszTörlés
  6. És sikerült! :-)))
    Valóban összehasonlíthatatlan a műfüsttel :-)
    üdv.mm

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Füstölt nyúlcomb

Nyúlszalámi

Feta sajt készítés