Zavarbaejtően...

...nyugodtan telnek a napok. Az első napok pánikos kapkodásban, agykattogásban teltek: most mi lesz?...kinek hol lesz ránk szüksége? ...mi lesz a vendéglátással...?
A tavaszi kikelet is mindig riadót fúj: itt az idő, tenni kell, tisztítani, megújulni, tüdőt kitágítani, új életeket nevelni.  Ki a fűtött lakás melegéből, ki a levegőre, sokat, még többet, minta hidegben, kényszerűségből.

Korán világosodik, egyre korábban kelünk, kényelmesebben, nyugodtabban lehet elvégezni a napi teendőket, hosszabbak a nappalok.

Nem kell, nem lehet sehova menni, vendég se jön. Hát sajnos.

Naptárbejegyzések törlődnek, programok maradnak el, nem megyünk köszönteni. Csak a mamának fát, tüzelőt behordani.

Zöldet kívánunk, de azt minden mennyiségben. Túlélte az enyhe telet a metélőhagyma, a metélő fokhagyma, friss-zsenge a a medvehagyma, ilyenkor legjobb a csalán teája. Fényes, bőrszerű levelekkel bújik a citromfű, desszertek, sajttálak díszítője, könnyű alvás segítője.

Ropogtatjuk a savanyú káposztát, jelenlegi vitaminbombánkat. Persze nem lettünk vegák, csak most a növényi előnyt élvez. A háztáji husi majd szép lassan, ráérősen sorra kerül, néha csak hétvégenként, ahogy a régmúltban is.

Most mindenki kenyeret süt, én is, bár ez nem újdonság. Van mit enni, jókat, és ez jó.

Sok a dolog, mert tavasz van, valami mégis megváltozott. Kell, hogy a hamiskodás, az önzés, az öntetszelgés, az álomvilág-kergetés, a féltékenykedés helyét átvegye valami jobb, élhetőbb, egyszerűbb, maszktalan emberség.

Hogy szabadon írok, nem marketingszöveget.

Ki fog derülni, miben hiszünk, át tudunk-e szokni valami másra. A természet, az élővilág most fellélegzik tőlünk.. Döbbenetes nyomást gyakorlunk rá.

Most egy kicsit tél is lett, hideg van, fázós szelek fújnak. Dideregnek a nyiladozó tulipánok. Esélyt kaptunk a lelassulásra, a gondolkodásra.