Kutyalélek
Nálam is nagyon bejönnek az állatokról szóló történetek, akár film, akár könyv formájában. Nagy kedvencem Konrad Lorenz és a magyar etológus, Csányi Vilmos is, számtalan cikket, könyvet olvastam tőlük élvezettel.
A kutyalelket azonban - szerintem - a gyakorlatban kell megismerni-megérteni: nekem a mai napig nem sikerült egészében véve, csak apróbb örömeim voltak ezirányban, egy-egy megértettnek vélt dologban.
A napokban Bogi cselekedetein töprengtem, próbáltam megérteni csillogó fekete szembogarán és rám vetülő rendkívül értelmes tekintetében a felém irányzott kéréseket-kérdéseket, "mondanivalót". Oly sokszor megállapítottam már kutyával kapcsolatban- talán dőrén - hogy annyira egyszerű dolog megérteni őket, hisz nagyjából az ember - evés - szaporodás hármasában kell megnyilvánulásaikat értelmezni. Az úgynevezett hűség, az emberhez való feltétel nélküli ragaszkodáshoz azonban annál sokkal több kell, mint hogy mindennap adok neki enni, és kellőképpen ellátom simogatással-kurkászással a bozontjában, valamint biztosítom számára a fajának megfelelő mozgás- és életteret.
Ennek voltam épp a napokban tanúja - persze nem először, csak most érett meg rá egy blogbejegyzés.
A történethez annyit tennék hozzá előzetesen, hogy Bogi mindig kötelességének tekinti a vendégházunkba érkező vendégek üdvözlését, és tulajdonképpen egy perc alatt felméri, hogy számára kedvesek lesznek-e, vagy sem. Szeretetteli fogadtatás esetén akár le is költözik a vendégház ajtaja elé, egyébként azonban tiszteletteljes távolból, a kőfalunk magasából szemléli az eseményeket. (Szomszédjai vagyunk a vendégeinknek, és csak egy két méteres természetes kőfal a mezsgye: mi lakunk magasabban)
Mostani vendégeink nagy állatbarátok - marketing tevékenységünkben amúgy is ebben az irányban keresgéljük vendégkörünket - és a napokban egy nagyobb kondér csirkepaprikást főztek, aminek maradéka a bográccsal együtt nem fért a hűtőbe, így kitették a hidegre, a fedett szín alá.
Bogit másnap reggel nem találtam a megszokott helyén, a szénabálában. Hívogatásomra sem jött elő. Arra gondoltam, talán mégsem ért még véget a tüzelés, és elment a párjához az "ebadta". Egész nap nem láttam nyomát.
Udvartakarításkor - lószar szétteregetése a tyúkok segítségével - vettem észre, hogy Bogi lent pihizik a vendégház faragott terasza alatt. Szólongatásomra is csak barátságos farokcsóválgatás volt a válasz, egyébként füle botját sem mozgatta. S mivel vendégeink autós kirándulásra mentek Veszprémbe, lementem a vendégház udvarára Bogiért. Akkor szembesültem vele, hogy a pingpongasztal tetején van a bogrács a maradék csirkepaprikással...Az én hűséges kutyusom azt őrizte rendületlenül.
Mi ebből a tanulság? Az égvilágon semmi:)) A táplálék előbbrevaló mindennél. Még gyúrnom kell, hogy első legyek a szívében:)) Tegyek ki én is egész napra - de persze elérhetetlen magasságba valami ínycsiklandót, csak azért, hogy magam mellett tartsam..? Hmmm...
A kutyalelket azonban - szerintem - a gyakorlatban kell megismerni-megérteni: nekem a mai napig nem sikerült egészében véve, csak apróbb örömeim voltak ezirányban, egy-egy megértettnek vélt dologban.
A napokban Bogi cselekedetein töprengtem, próbáltam megérteni csillogó fekete szembogarán és rám vetülő rendkívül értelmes tekintetében a felém irányzott kéréseket-kérdéseket, "mondanivalót". Oly sokszor megállapítottam már kutyával kapcsolatban- talán dőrén - hogy annyira egyszerű dolog megérteni őket, hisz nagyjából az ember - evés - szaporodás hármasában kell megnyilvánulásaikat értelmezni. Az úgynevezett hűség, az emberhez való feltétel nélküli ragaszkodáshoz azonban annál sokkal több kell, mint hogy mindennap adok neki enni, és kellőképpen ellátom simogatással-kurkászással a bozontjában, valamint biztosítom számára a fajának megfelelő mozgás- és életteret.
Ennek voltam épp a napokban tanúja - persze nem először, csak most érett meg rá egy blogbejegyzés.
A történethez annyit tennék hozzá előzetesen, hogy Bogi mindig kötelességének tekinti a vendégházunkba érkező vendégek üdvözlését, és tulajdonképpen egy perc alatt felméri, hogy számára kedvesek lesznek-e, vagy sem. Szeretetteli fogadtatás esetén akár le is költözik a vendégház ajtaja elé, egyébként azonban tiszteletteljes távolból, a kőfalunk magasából szemléli az eseményeket. (Szomszédjai vagyunk a vendégeinknek, és csak egy két méteres természetes kőfal a mezsgye: mi lakunk magasabban)
Mostani vendégeink nagy állatbarátok - marketing tevékenységünkben amúgy is ebben az irányban keresgéljük vendégkörünket - és a napokban egy nagyobb kondér csirkepaprikást főztek, aminek maradéka a bográccsal együtt nem fért a hűtőbe, így kitették a hidegre, a fedett szín alá.
Bogit másnap reggel nem találtam a megszokott helyén, a szénabálában. Hívogatásomra sem jött elő. Arra gondoltam, talán mégsem ért még véget a tüzelés, és elment a párjához az "ebadta". Egész nap nem láttam nyomát.
Udvartakarításkor - lószar szétteregetése a tyúkok segítségével - vettem észre, hogy Bogi lent pihizik a vendégház faragott terasza alatt. Szólongatásomra is csak barátságos farokcsóválgatás volt a válasz, egyébként füle botját sem mozgatta. S mivel vendégeink autós kirándulásra mentek Veszprémbe, lementem a vendégház udvarára Bogiért. Akkor szembesültem vele, hogy a pingpongasztal tetején van a bogrács a maradék csirkepaprikással...Az én hűséges kutyusom azt őrizte rendületlenül.
Mi ebből a tanulság? Az égvilágon semmi:)) A táplálék előbbrevaló mindennél. Még gyúrnom kell, hogy első legyek a szívében:)) Tegyek ki én is egész napra - de persze elérhetetlen magasságba valami ínycsiklandót, csak azért, hogy magam mellett tartsam..? Hmmm...
:) nagyon aranyos (és jól nevelt), hogy nem dézsmálta meg!
VálaszTörlésMagam sem értem...Előző kutyáink közül egy sem hagyta volna érintetlenül a fazekat. Boginak sem okozott volna gondot felágaskodni, vagy felugrani az asztalra...
Törlés