Kotlóstörténet

Minden tavasszal nagy izgalommal készülök a tyúkudvar frissítésére. Már február-márciusban azon töprengek, honnan, milyen módon szerezzem be a következő generációt.
Nagyon kacérkodtam az ősi magyar fajtákkal, és találtam is a közelben tenyésztőt, ám csak június közepére tudtak előjegyzésbe venni, annyi a megrendelésük. Ez persze örvendetes, hisz jó hír, hogy sokan szeretnék a régi fajtákat tartani.
A júniusi napos csibe nevelgetés azonban nem fért volna bele a teendőimbe, hisz elindult a kiskert-projekt  - erről hamarosan írok -, és jönnek a nyaralóink is a vendégházunkba.
Maláta és Füge legeltetése is elég sok feladatot ró ránk, hisz a legelőjük most le van zárva: fakitermelés folyik március óta a Bittva-környéki területeken, és a munkagépek a legelőnkön keresztül kaptak útvonalat a terület megközelítéséhez. Így a lovaknak 2-3 naponta készítünk mobil karámokat, illetve a saját udvarunkban legelnek.
De térjünk vissza a tyúkokra. Jó pár éve már volt kotlósom egy japántyúk fajtából, ő hozta is a fészekaljakat évente legalább háromszor. Akkoriban olyan jó hatással volt a kotlós a tyúkjaimra, hogy egyre-másra kotlottak meg a többiek is, szóval tojásom nemigen volt azidőtájt. Bosszankodtam is miatta rendesen, nem győztem az elüldögélő tyúkocskákat sötét karanténba tenni, hogy hagyják abba tevékenységüket. Ezt kivédendő, legközelebb a mesterséges keltetést is kipróbáltuk, érdekességnek nem volt rossz móka, de én mégiscsak a hagyományos állattartást díjazom, viszont az elmúlt két évben nem volt becsületes kotlósom. Így a terv mindenképpen az volt, hogy kell egy kotlós!
Először azt hittem, hogy ilyet úgysem fogok kapni, mert a jó kotlósnak becsülete kell legyen egy udvarban, miért is válna meg tőle a gazdasszony! Ám máshol is fellép az a probléma, ami nálam: esetenként túl sok is a kotlós a háznál! Így viszonylag könnyen sikerült egyet beszereznem, méghozzá egy szép, nagytestű fekete madár formájában. Tojás is került a szomszédból és a sajátjaimból, és azonnal megültettem a jószágot. Kellemes helyet készítettem neki egy magasabb falú műanyag kosárban. Némi fészkelődés után gond nélkül megszokta az új helyet, és szemmel láthatóan örült az elfoglaltságnak.
Azonban mindjárt másnap kikotorta maga alól a halványzöld színű tojást és össze is törte.
Másnap és harmadnap újabb tojásokkal lettünk szegényebbek. Akkor esett le a tantusz - és persze szakmai tippeket is kaptam falubeli gyakorlott tyúktartóktól - hogy a tyúknak a ki- bemászkálás macerás a magasfalú költőhelyen, és talán a saját súlyától töri össze a tojásokat, nem pedig mihasznaságból...
No, erről ennyit: a kosarat kidobtam, maradt a szimpla szalmafészek. Nem volt több tojásösszetörés.
Azonban a megmaradt tojások háromnegyede záp volt, ezt már gyanítottuk, amikor a kelési idő eljött, és a kotlós nagyon nyugtalanná vált. Az első három kiscsirke után jött két teljesen üres nap, ekkor a kotlós teljesen kétségbeesett. Más szót nem mondhatok rá. Némi töprengés után úgy döntöttem, felbontom a tojásokat, hisz a tyúk a már kikelt csibékkel akart foglalkozni. Persze kaptam olyan javaslatokat is, hogy vegyem ki a csibéket alóla és akkor talán visszaül, de ez a kotlós nagyon helyénvaló jószág: ő már tisztában volt azzal, hogy selejt van alatta.
A felbontott tojásokat mind ki lehetett dobni. Így a kotlós-kísérletem csak hellyel-közzel nevezhető sikeresnek:)) Azonban barátainktól gyorsan beszereztünk egy rakás keltetőgépben kelt kiscsibét, és a kotlós alá raktuk őket. Volt némi izgalom bennem, hogy elfogadja-e őket, de tüneményes madarunk van: azonnal maga alá terelgette a "nyájat", és mondhatom, teljesen megnyugodott. Azóta is rendben nevelgeti őket. Meg kell várnom, míg a csibék megnőnek akkorára, hogy a macskák már nem látnak bennük zsákmányt: ez még kb. 2 hónap.
Minden nap gyönyörködöm a csipogásukban, életteli zajongásukban, sokféle tarkaságukban.
A kotlóst pedig nagyon megszerettem, el is döntöttem, hogy neki amnesztiát adok életfogytig: nem lesz más dolga, csak a költés:))



Megjegyzések

  1. Igen, igen, helyeslem az amnesztiát!!!! :-) Ilyen jó kotlósból vétek húslevest főzni ;-)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Füstölt nyúlcomb

Nyúlszalámi

Feta sajt készítés