Májusi legelő, pulikkal

Valószínűleg nem írtam még róla, hogy Maszatot - Bogi pulikölykét - visszakaptuk, a gazda elfoglaltságai miatt nem tud kellőképpen gondoskodni róla. Házunk táján ez nem okozott különösképpen fennforgást, némi szaglászás és morgás után mindenki - Bogi és Bonca is - beazonosította a vérvonalat, hatalmas örömködés, óriási hancúrozás és sok-sok ugatás jelezte azt az örömöt, hogy a család újra együtt van. A két kölyök azóta elválaszthatatlan, reggel együtt futnak felém, amikor nyitom az ajtót, és ugranak a nyakamba. Mindenhová követnek, és lesik az óhajomat. Szó szerint. Közben persze sokat rakoncátlankodnak, tanulják, hogy nem kergetjük a tyúkot, és nem izgulunk fel fölöslegesen, ha a nyulak kikerülnek a nyúlsimogatóba. Lovat terelni együtt a legizgalmasabb, s én fogom a fejem sokszor, hogy hogyan nem kerülnek Maláta vagy Füge lába alá a rendíthetetlen terelés során. Szóval nem unatkozunk ennyi puli között, ahol néha megjelenik Leó, öregesen, összenyalogatva minden útjába tévedőt, és szeretetre, simogatásra várva el nem bújik az ifjúság heves megnyilvánulásai elől egy kis szunyókálásra.