Kirándul a falu II.

Két napja egyfolytában esik. Tiszta jó bokáig érő cupákban állatokat rendezni, azon gondolázni, kiengedjem-e őket ilyen időben, vagy etetgessem-itatgassam őket egész nap az istállóban és közben szedegessem alóluk a trágyát, természetesen sáros iszapban megközelítve őket. Bármit teszek, mindenhez vízhatlanba kell öltözni, a lakásból ki-bejövet átöltözni, levetkőzni, cipőt váltani, hogy a sarat a legkevésbé hordjam be a lakásba...Mert közben akad vendég is, aki be-betér a lakásomba pár szóért, kérdésért, útbaigazításért, egyebekért. Tehát ildomos legalább a közlekedő útvonalakat tisztán tartani, feltörölni...Hej, de szép a vidéki élet!
A kirándulás már csak emlékfoszlányokban létezik, s mivel akkor is hasonló időjárás volt - na jó, hosszabb-rövidebb időre kisütött azért a nap, nem úgy, mint most -, pár szóval és néhány képpel pontot tennék e poszt végére.
Ják után Szombathely volt porondon, ott is a valamikori Borostyánkőút régészeti feltárásait néztük meg szakavatott idegenvezetés kíséretében. (Kissé csepergő esőben). A történeti hátteret most is belinkelem a Wikipédiából, hisz ennél tömörebben én sem tudnám elmondani annak, aki még nem ismeri Sabaria történetét az ókortól.
Ami személyes élményem - és amit Ti is vártok tőlem előző kommentjeitekből következtetve - az igazából annyi, hogy iskolás éveim óta - amikor az osztálykirándulások unalmas múzeumlátogatásait szenvedtük -, már szinte mindig olyan szakavatott és élvezetes idegenvezetésekben van részem - mint most is -, hogy csak ámulok és bámulok. A fiatal levéltáros-történész idegenvezetőnk annyi szenvedéllyel, izgalmas sztorival mesélte el a Borostyánút történetét, hogy csak továbbítani tudom: ide érdemes eljönni!
A kőszegi Jurisics-vár megtekintése elmaradt a szakadó eső miatt, így csak buszos városnézésre került sor. Ezt nagyon sajnáltam, hisz Kőszeg az egyik kedvenc városom, még szintén az iskolás éveim óta...Gyönyörű belváros, apró, színes házikókkal, mint a mesében. Kanyargós, szűk mellékutcácskák, tiszta, rendezett városkép, amerre csak elhaladtunk. Ide még vissza kell jönnöm, ha csak magamban is...
Ebéd Cákon a Csikó Csárdában, kellemes környezetben, profi kiszolgálással. Tudom, hogy voltak, akik elégedetlenkedtek valami miatt, én azonban félig "vendéglátós" szemmel csak attól voltam elbűvölve, hogy milyen gyorsan, pedánsan lettünk kiszolgálva kb. 50-en, s rajtunk kívül még voltak a csárdában, nem is kevesen. A felszolgáló hölgy végig tudott mosolyogni és a megrendelteken kívül vidám arccal vette fel a plusz megrendeléseket is, a keze járt a söntésben, mint a motolla, szerintem, tudta és élvezte a dolgát. De mivel nem vagyunk egyformák, ezért volt, aki nem volt megelégedve a sör hőfokával, vagy egyebekkel, szóval ötven fő esetében nehéz is elvárni, hogy mindenkinek egyformán tetsszen minden. Én el voltam bűvölve, és élveztem, hogy most engem szolgálnak ki, és ezért nagyon-nagyon hálás voltam...
Ebéd után pinceszer cáki borosgazdánknál, s kell-e ennél méltóbb befejezés egy kellemes étkezésnek? Álljon itt néhány fotó:

A legalsó képen Ferencem látható, aki mindig pártfogásába veszi az épp láb alatt lévő állatkákat...
A kirándulásaink mindig tekézéssel érnek véget, ilyenkor kibéreljük a pápai tekepályát egy-két órára, és sporttal záródik a nap.
A folytatásban recept lesz, amin bemutatom gombás kiflimet. Ezzel készültem a kirándulásra...