"Van" nekem egy kecském, tudod-e...?
Igazából, ugye, három, de most csak az egyikről szeretnék mesélni.
Ő a Tincső nevet kapta nálam a "keresztségben", méghozzá azért, mert a szoknyájából arra gondoltam, hogy ő egy igazi hungarikum, azaz tincses kecske. Nemrég óta van tudomásom arról, hogy van egy ilyen őshonos magyar kecskefajta, aminek a hosszú szőrzet a jellegzetessége. Tincsőnek csak a hátsó lábain nőtt hosszabbra, és fajtakalauzokat áttanulmányozva rá kellett jönnöm, hogy ő is a magyar parlagi fajták közé tartozik, így hát nem csörgedezik egyedi vér az ereiben.
Ettől persze még ugyanolyan kedves kecske lehetne (hehehe, mennyi e!), mint a többi. Ő azonban mégsem olyan. Vele már a kezdeteknél voltak gondok, amik csak kevéssé szűntek azalatt a másfél év alatt, amióta nálunk van.
Ajándékba érkezett Tincső tavalyelőtt azzal a szépreményű bajor tenyészbakkal, akiről már írtam, hogy nem sikerült vemhesítenie a lányokat, s aki szégyenben hagyott a szomszéd falubeli kecskéknél is, ahová továbbadtuk. (Akkor persze még nem tudtuk, hogy baj van vele, és vártuk tavaszra a gida-esőt, csakúgy, mint a szomszédék is:)
Tehát egy helyről érkezett Tincső és a bak, s előző tulajdonosától annyit tudtunk meg előéletéről, hogy szemtanúja volt egy rotweiler támadásnak, ami elpusztította testvéreit és az anyját is, szóval nehéz gyerekkora volt, kicsit ideges természetű.
Minden jel arra mutatott, hogy nem lesz könnyű vele, ami be is igazolódott. Ennyi idő után is csak azt sikerült elérni Tincsőnél, hogy csak az istállóban lehet hozzá közel férkőzni, és ha elég ügyes vagyok, megfogni és megsimogatni. Bármilyen finomsággal próbálok kedveskedni neki, csak annyit érek el, hogy tesz felém egy-két lépést érdeklődése jeléül, de nem jön kivenni a kezemből, mint a többiek, akik szinte feldöntenek, ha almával, répával, káposztalevelekkel közeledek feléjük. Próbálkoztam heteken keresztül azzal, hogy vezetőszáron felvezetem a fejőállásra, és ott adom neki oda a zabadagját, gondolván, hogy így könnyebben a bizalmába férkőzöm, és megpróbálkozom a tőgyéhez is hozzáférni. Ez sarkalatos pontja a kecsketartásnak. A kecskének ugyanis hozzá kell szoknia az emberi kéz érintéséhez a tőgyhöz. Sajnos, egyelőre vele nem sikerült kontaktust kialakítani, a mai napig vadóc, reszketeg, ha hozzáérek, inkább összeroskad, és riadtan tekintget jobbra-balra. Kicsit aggódom a vemhesség végétől, hisz lehet, hogy Tincső fejése "kétemberes" lesz. Eddigi kecskéim még kisebb zökkenőkkel, de nagyon hamar megszokták a kezemet, s gyorsan rájöttek, hogy megkönnyebbülnek a fejés után. Csak abban bízhatom, hogy Tincső vadsága jó irányba fog változni az ellés után, pontosabban megszokja majd a gyakori kellemes kontaktusokat, és talán megszelídül.
A képen ő a fehér, hosszú szőrű kecsó:
Ő a Tincső nevet kapta nálam a "keresztségben", méghozzá azért, mert a szoknyájából arra gondoltam, hogy ő egy igazi hungarikum, azaz tincses kecske. Nemrég óta van tudomásom arról, hogy van egy ilyen őshonos magyar kecskefajta, aminek a hosszú szőrzet a jellegzetessége. Tincsőnek csak a hátsó lábain nőtt hosszabbra, és fajtakalauzokat áttanulmányozva rá kellett jönnöm, hogy ő is a magyar parlagi fajták közé tartozik, így hát nem csörgedezik egyedi vér az ereiben.
Ettől persze még ugyanolyan kedves kecske lehetne (hehehe, mennyi e!), mint a többi. Ő azonban mégsem olyan. Vele már a kezdeteknél voltak gondok, amik csak kevéssé szűntek azalatt a másfél év alatt, amióta nálunk van.
Ajándékba érkezett Tincső tavalyelőtt azzal a szépreményű bajor tenyészbakkal, akiről már írtam, hogy nem sikerült vemhesítenie a lányokat, s aki szégyenben hagyott a szomszéd falubeli kecskéknél is, ahová továbbadtuk. (Akkor persze még nem tudtuk, hogy baj van vele, és vártuk tavaszra a gida-esőt, csakúgy, mint a szomszédék is:)
Tehát egy helyről érkezett Tincső és a bak, s előző tulajdonosától annyit tudtunk meg előéletéről, hogy szemtanúja volt egy rotweiler támadásnak, ami elpusztította testvéreit és az anyját is, szóval nehéz gyerekkora volt, kicsit ideges természetű.
Minden jel arra mutatott, hogy nem lesz könnyű vele, ami be is igazolódott. Ennyi idő után is csak azt sikerült elérni Tincsőnél, hogy csak az istállóban lehet hozzá közel férkőzni, és ha elég ügyes vagyok, megfogni és megsimogatni. Bármilyen finomsággal próbálok kedveskedni neki, csak annyit érek el, hogy tesz felém egy-két lépést érdeklődése jeléül, de nem jön kivenni a kezemből, mint a többiek, akik szinte feldöntenek, ha almával, répával, káposztalevelekkel közeledek feléjük. Próbálkoztam heteken keresztül azzal, hogy vezetőszáron felvezetem a fejőállásra, és ott adom neki oda a zabadagját, gondolván, hogy így könnyebben a bizalmába férkőzöm, és megpróbálkozom a tőgyéhez is hozzáférni. Ez sarkalatos pontja a kecsketartásnak. A kecskének ugyanis hozzá kell szoknia az emberi kéz érintéséhez a tőgyhöz. Sajnos, egyelőre vele nem sikerült kontaktust kialakítani, a mai napig vadóc, reszketeg, ha hozzáérek, inkább összeroskad, és riadtan tekintget jobbra-balra. Kicsit aggódom a vemhesség végétől, hisz lehet, hogy Tincső fejése "kétemberes" lesz. Eddigi kecskéim még kisebb zökkenőkkel, de nagyon hamar megszokták a kezemet, s gyorsan rájöttek, hogy megkönnyebbülnek a fejés után. Csak abban bízhatom, hogy Tincső vadsága jó irányba fog változni az ellés után, pontosabban megszokja majd a gyakori kellemes kontaktusokat, és talán megszelídül.
A képen ő a fehér, hosszú szőrű kecsó:
Pollikámat a régi gazdája nem szerette, mert hogy állandóan szükdösött. Hát szó, mi szó eleinte kétemberes kecske volt nálam is, rettenetesen ijedős, bizalmatlan volt. Most már van, hogy ő a bújosabb, igaz idegenektől még most is menekül. Hagy még időt Tincsőnek, Te csak szeretgesdd, meg látod megszelídül!!! Az a tapasztalatom, akkor lehet leginkább közel kerülni ilyen kecskéhez, ha megakarjuk simizni, vagy valami finomságot adnánk neki, amikor nincs a közelben a többi kecske, vagy nagyon el vannak foglalva a legeléssel :) Szép kecske, most már nálad sincs sok idő az ellésekig, ugye?
VálaszTörlésMárcius végére várom őket, túlhordással még az április első napjai is beleférnek.
VálaszTörlésÉs Pollival mi újság? Megellett már?
Tincső szép kecske, jópofa a hátsó lábain a hosszú szőr. Az ember nem is gondolná, hogy mennyi energiát kell fektetni egy kecske megszelídítésébe. Remélem, majd én is megtapasztalom :-)
VálaszTörlésSzokták mondani falusiak, hogy ha gondot akarsz a nyakadba, tarts kecskét...Szerintem hozzáállás kérdése. Gond az persze van, a mi dolgunk olyan körülményeket teremteni, hogy a lehető legkevesebb legyen. Meg kell ismerni a kecske "lelkét", s akkor rájövünk, hogy mit miért tesz.
VálaszTörlésSzegény! Én nagyon szeretem a kutyákat, de az összes rotweilert utálom! Meg még néhány kutyafajtát.
VálaszTörlésNekünk két éve voltak nyáron kecskéink, gidakorukban kerültek hozzánk és nagyon hamar megszoktak minket, olyannyira, hogy már mindig ott akartak lenni, ahol mi. Amikor túladtunk rajtuk, ott is hamar megszoktak, minket meg hamar jól el is felejtettek :( De igazából ez jó hír.
Nagyon szorítok nektek! Nekem nem volt még kecském, de volt nagyon vad cicám..Őt is bántották régen. Nem lehetett eggyáltalán megközelíteni. Mikor megszülettek a picik, kedves lett és szelíd. Szerintem a mamaság meghozza a szelídséget. Bízom benne hogy nálatok is így lessz!
VálaszTörlésZsuzsi! Gyönyörű napra virradtunk, bár pacsirtát nem láttam és nem is hallottam, de mindezektől függetlenül nagyon boldog névnapot kívánok Neked!
VálaszTörlésKedves Zsuzsa!
VálaszTörlésIsten éltessen sokáig, erőben, egészségben! :)
Puszi és fülhúzás!
Annamarie, Eszter: mindenekelőtt szeretném megköszönni a jókívánságaitokat, tényleg gyönyörű nap a mai, és még a pacsirta is megszólalt! Sőt, vendég is jön a Bodzásba! Este, ha lesz egy szusszanásnyi időm, küldök Nektek madárcsicsergést! :))
VálaszTörlésMinyon: a kecske tényleg ott érzi jól magát, ahol enni kap. A simogatás, vakargatás már csak a bónusz. Fejés közben én is dúdolok nekik, azt is nagyon szeretik.
VálaszTörlésTerike: én is az elléstől várom a változást, és kicsit izgulok is, hogy így lesz-e.
Iszom a szavaidat! :) Minden ilyen történetet elolvasok vagy kétszer, hogy igazán beleéljem magam, és valóságos legyen.
VálaszTörlésNem is gondoltam volna, hogy a kecskék ilyen érzékenyek. Szegénykém, amikor írtad, hogy riadtságában összeroskad, olyan szomorú lettem. Remélem hamarosan rájön, hogy nálad milyen jó dolga van, és kicsit szelídül.
Annyira remek dolog ez az állattartás, minden bajával, problémájával együtt. Igazán jó lehet megismerni az állatfajokat!
Zsuzsa, boldog névnapot kívánok:)
VálaszTörlésKicsit megkésve kívánok boldog névnapot! Terike
VálaszTörlésSofia, Terike mindkettőtöknek köszönöm a névnapi jókívánságokat!
VálaszTörlésCsak olvaslak-olvaslak-olvaslak! Én is városi lányból lettem falusi asszony, de most már igazán alkalmazkodtam, sokukat felül is múlom. Nálunk is van minden ami csak lehet: disznók-malacok, csirkék-tyúkok-kakasok, tavasztól kacsák. Tavaly 100 db volt. 3 éve kecskéink is vannak. Egy bakkecskévelkezdtük. Szerencsétlen pára a kopasz földet legelte az előző gazdájánál. Ő lett a "Gida". Akkor olyan fél év formájú lehetett. Rövid idő után az anyja is hozzánk került, aztán még egy, aztán még kettő. A végén már 18 kecskénk volt. Már már lecsökkent a létszám 9 főre. Hamarosan nálunk is lesz szaporulat. Erre a hétre, jövő hétre várjuk a gidákat. Blogomban majd bővebben is írok róluk és képeket is teszek fel.
VálaszTörlésZsuzsanna napra ezúton is erőt, egészséget kívánok!
Famulus: a te állatsereged messze meghaladja az enyémet:))
VálaszTörlésJaj Zsuzsi! Nem a mennyiség, a minőség a fontos. És olyan- de olyan aranyosak tudnak lenni! Pláne amikor rossz fát tesznek a tűzre, szinte sunnyog az elkövető.
VálaszTörlés