2010. február 8., hétfő

Kocsonya-parádé

Vasárnap résztvettünk Noszlopon az 1. Kocsonya-parádén, amit a szervezők nem titkolt szándékkal rendszeressé szeretnének tenni. Összefogott az Önkormányzat, a Lucullus Gasztronómiai Vállalkozás és több alapítvány, hogy ez a nívós rendezvény létrejöhessen.
Mi egy héttel korábban a Lucullusban vacsoráztunk és itt bukkantunk a fesztivál szóróanyagára, s szinte azonnal elhatároztam, hogy benevezünk. A jelentkezési határidő ugyan már lejárt, de ez engem nem tántorított el, s mint kiderült, igazam volt. Szívesen vették jelentkezésünket.
Aztán idehaza elkezdődött a fejtörés, hogy mivel is induljunk. Lehetett húsos és vega variációk közt választani, és csak a zöldséges-gyümölcsös kocsonyáknál volt megengedett a mesterséges kocsonyásító anyag.
Rövid töprengés után egy rozmaringos nyúlgerinc kocsonya elkészítése mellett döntöttünk.
Biztos, ami biztos, már pénteken nekiálltam a versenymű elkészítésének. Jól tettem. A kocsonyalé zavaros maradt. Másnap egy újabb adagnak álltunk neki, akkor már párommal kettesben, s jókat nevettünk főzés közben: úgy határoztunk, hogy ha ez sem lesz átlátszó, akkor szégyenszemre nem indulunk. Hát nem lett. Azonban kipróbáltuk rajta a derítési eljárást . Ehhez tojásfehérjét kell kevés vízzel elkeverve belecsurgatni a leszűrt kocsonyalébe, s rövid ideig kevergetve a fehérje magához "rántja" az üledéket. Sokat segített az anyagon, de nem lett kristálytiszta áttetsző. Mégis úgy gondoltam, hogy ezzel azért el lehet indulni, nincs mit szégyenkeznünk miatta.

A verseny helyszínére sikerült az utolsó pillanatban érkeznünk, már minden versenyasztal meg volt terítve. Gyorsan kellett dolgoznunk, a kamerák mind körénk csődültek...Nagyon elbizonytalanodtam a sok díszesen megterített asztal láttán...Mi csak egy kis falusi dizájnnal érkeztünk, itt meg csupa elegáns teríték, tyűha!
Vászonabroszra tettem a fehér porcelánba kimert kocsonyát, étkészletet, két poharat, egy somlói traminit, és vittünk asztaldísznek egypár házi finomságot. Előételnek "tüzes fokhagymát", kecskesajttálat, dióval, almával, és hajnalban sütött házikenyeret fonott kosárban. Így nézett ki szerény asztalunk:
 
És akkor mutatok párat a versenytársak közül:


  
  

A versenybírák minden asztalnál külön pontozták a terítést, s mindenkit kifaggattak a kocsonyájáról, hová, milyen közegbe szántuk az étket. Derűs, vidám beszólások tarkították a zsürizést.
Legvégül a grémium elé kellett vinni a portékánkat kóstolásra. Az én asztalomról kértek a tüzes fokhagymából is, amit falusi Viagrának tituláltam, nagy vigadalmat keltve vele. A frissen sült házi kenyér is elismerést aratott.
Bemutatom a zsürit munka közben:
 Amíg a zsűri az elbírálással foglalkozott, a számos résztvevő és látogató sorbajárta az asztalokat és belekóstolhatott a remekművekbe. Tudom, hogy szerénytelenségnek tűnik, de szerintem a mi asztalunkhoz jöttek a legtöbben kóstolni.
 
Nem húzom tovább az időt, a zsüri külön értékelte a szakmai kiállítókat és az amatőröket is. (Mi azok voltunk :) A rozmaringos nyúlkocsonyával elhoztunk egy ezüstérmet, ami első megmérettetésre szerintem nem rossz eredmény! S nem utolsó sorban sok ötlettel gyarapodtam, ha netán legközelebb ilyen gasztronómiai kalandozásra adnám a fejem :)

9 megjegyzés:

  1. Gratulálok!
    Éppen ma láttam egy plakátot, hogy lesz majd kocsonya-fesztivál és gondoltam, hogy de jó lenne elmenni. Utána láttam, hogy Miskolcon - na olyan messze nem megyünk el.

    VálaszTörlés
  2. Tyű a mindenit! :)
    Hát a legnagyobb szeretettel gratulálok!
    Az asztalotok gyönyörű! Nekem a tiétek tetszik a legjobban!
    A frissen sült kenyér kosárban nálam már eleve aranyérmes, bármi is legyen mellé téve.
    De ahogy olvasom, minden földi jót tálaltatok.
    Hurrá! :)

    VálaszTörlés
  3. Minyon, Raindrop, köszönöm soraitokat!

    VálaszTörlés
  4. Zsuzsi, GRATULÁLOK!!!! nagyon klassz ez a második hely, és szinte biztos vagyok benne, hogy jó sok ötlettel gazdagodván jövőre Te hozod el az aranyérmet!

    Nagyon szeretem a kocsonyát, de mivel egyedül csak én a családban, így nem igazán főzök, mivel 1-2 tányérral nem lehet :-(( Szívesen lettem volna én is zsüritag :-))

    VálaszTörlés
  5. Annamarie, ha egyszer télen meglátogattok minket, ígérem, kocsonyával várlak!! :))

    VálaszTörlés
  6. Szívből gratulálok Nektek! :) Biztosan nagyon finom volt! :) Nekem is a Ti hangulatos, házi finomságokkal megpakolt asztalotok tetszik a legjobban! :))

    VálaszTörlés
  7. Felhőlány: köszönöm szépen a "zsűrizést"!:))

    VálaszTörlés
  8. Gratulálok. Én is szeretem a kocsonyát. Régebben nem szerettem. Azóta nem is tudom milyen változáson mentem át, de most már nem tudok neki ellenállni. Nem is akarok.Egy kis ciromlével a tetején, friss, puha kenyérrel igazi csáberő számomra.

    VálaszTörlés
  9. Ha Juci megkérdezi, mit főzzön ebédre, azt fogom javasolni: KOCSONYÁT :-)))

    Gratulálok az ezüstéremhez!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails