Mindennek van egy eleje!

Igen, a mai napon két dolog történt meg velünk, életünkben először. Életünk amúgy röpke 5 hetes és Kajlának és  Bugacnak hív minket a gazdánk és gazdasszonyunk.
Egy Ganna nevű faluban láttuk meg a napvilágot, nyolc tesónkkal egyetemben, innen hozott el minket pulianyánk alól a mostani gazdánk. Először nagyon hiányzott az anyu meg az apu, meg a testvéreink, akikkel már jó sokat bandáztunk és bunyóztunk. A tejcsiről nem is beszélve, bár az utóbbi időben anyu cicijéért is közelharcot kellett vívnunk egymással, és sokszor már ő is gorombán elzavart minket a jó meleg hasaaljáról.

Azért nem panaszkodunk, új gazdinknál is kaptunk ugyanolyan kosarat puha-bolyhos plédekkel, mint anyu alatt is volt, sőt, az istállóba, ahová kerültünk, kutyaházunk is van, friss, ropogós szalmával, amiben talán még jobb is ejtőzni vacsora után. Mert estére ide terel vissza minket a gazdasszonyunk, és itt minden este vár minket valami jóféle cuppogós-tocsogós rágnivaló. És mindig kapunk sok-sok simit és kacagást a gazditól a vacsora mellé, valamiért igen csípi a szőrünket:))
És hogy milyen izgalmak estek meg velünk ma először? A gazdit átkísértük egy elzárt udvarba, ahol mindenféle szárnyas, furcsa külsejű és hangú madárféle kapirgált, és eléggé ellenségesek voltak velünk, úgyhogy jobbnak láttuk, ha rövid úton visszaslisszolunk a mi kis biztonságos udvarunkba. (Bár megjegyezzük, itt sem fenékig tejfel az élet, mert itt meg két óriás négylábú szokott táplálkozni a szénából, és nemigen szerették, ha a patájuk körül kotnyeleskedtünk.) Szóval van itt izgalom, meg sok-sok érdekesség, de nem árt óvatosnak lenni.

A másik furcsaság, ami megesett ma velünk, az az égből jött, és jujj, de fázós lett a szőrünk tőle, viszont istenien kunkorodott, a gazdi nem győzte simizni és szárítgatni. Esőnek hívták a jelenséget.
És volt még valami: ma átmerészkedtünk a gazdiék házáig, igen!, EGÉSZEN odáig, pedig eddig tartottunk kicsit a mindig felbukkanó nyávogóktól, akik szintén szúrós szemmel néztek ránk, és félelmetesen morogtak, ha játszani próbáltunk velük.

 És képzeljétek: felfedeztük a nyávogók kajáldáját, és jól kilafatyoltuk a tejcsijüket! Közben mi is morogtunk egy kicsit, nehogy má' elzavarjanak minket ettől a finomságtól, ami úgy hasonlit a mami cicijéből jövő fincsire! A gazdink persze ilyet nem ad nekünk, mert azt mondja, kutyának kutyatej való.

Bekukucskáltunk egy ajtón, ahol a gazdi eltűnt, és olyan jó illatok szállingóztak kifelé. Azt hiszem, gyakrabban kell errefelé járnunk, nincs ebben semmi félelmetes.
Majd mesélünk még, de most elfáradtunk, elálmosodtunk, ideje egy kicsit megbújni a puha szalmában. Ááááááááááásítok....