Vendégeink kutyákkal
Az utóbbi hetekben, hétvégeken több kutyás vendégünk is volt a házikóban, és várunk többeket is a következő hetekben.
Vizslák, - drótosak is, keverékek, labradorok, most épp bischon és később Európa bajnok szibériai husky és egy szamojéd volt a vendégük, remek gazdikkal.
Bogi és Tücsök mindig nagy izgalommal szaglássza az újonnan jövő négylábúakat, és túlzás lenne azt mondani, hogy barátságtalanok lennének a vendégekkel. Gyakoribb az, hogy kutyás vendégekhez kevésbé költöznek le, valószínűleg ilyenkor megsértődnek, hogy nem ők vannak elsősorban simizve vendégeink által. Ez főleg a nagyobb testű kutyákkal érkezőkre vonatkozik, a kisebbekkel könnyebb a barátkozás. Elkísérik vendégeinket sétáikra, ahol többnyire felvezetőként szerepelnek: "gyertek csak utánunk, mi majd mutatjuk az utat":)))
Ha lemaradnak a vendégek, mindig lelassítanak és bevárják őket. Ezeket a sztorikat vendégeink elmeséléseiből és a vendégkönyvünk bejegyzéseinek történeteiből tudjuk. Ez a vendégkönyv már komoly kutyatörténeti jelentőségű!
Köszönet a fényképekért, és az engedélyekért, hogy felhasználhassuk őket!
Szeretettel visszavárjuk kutyás barátainkat a Bodzásba!

![]() |
| Pihi a kandalló előtt |
![]() |
| "Csak a testemen keresztül.."- juthatsz be a nappaliba |
![]() |
| Amikor épp nem szánt húzok... |
| Szeder kutyus |
| Tücsök ismerkedik |
| Jó kis kirándulás volt...lazítsunk egy kicsit! |
| Figyelmesen |
| Anyja és fia |
| Nem vagyok ám magányos: a többiek jönnek mögöttem |
| Gyere Szeder, mutatjuk az utat |

De jó, nagyon cukik!!! :-)
VálaszTörlés