Langalló reggelire

Általában nem ajánlom ki vendégeimnek a langallót reggelire, inkább olyankor veszem elő, ha például kisgyerekes család érdeklődik vacsora után, hisz a langalló a gyerekek körében legalább olyan népszerű, mint például a pizza. (Arról ne is beszéljünk most, hogy különbözik-e a kettő tésztája:))
Azonban nem így volt ez régen, hiszen a szakajtóban hagyott kenyértésztából másnap az asszonyok épphogy reggelit sütöttek, s mikor a gyerekek felkeltek, már kész is volt az illatos langalló, amit a szegényebbek fokhagymával dörzsöltek be, esetleg tejföllel is meglocsolták, gazdagabb családoknál még sült szalonna is került a tetejére.
Ezt a tésztát ilyenkor átdagasztás után kinyújtják, kikent sütőlemezre teszik, villával megszurkálják, vizes ecsettel átkenik a tetejét, és előmelegített sütőben 8-10 perc alatt készre sütik.

Az én konyhámban most önálló fogásként, gazdagon megpakolva készült ez az ősi ínyencség, amely tulajdonképpen a világ minden táján megtalálható, és különféle neveken a nemzetközi gasztronómiában fellelhető. A magyar konyhában leggyakrabban kenyérlángos, töki pompos néven találkozhatunk még vele.
A langalló feltétje: rengeteg vörös és lilahagyma, nagy pohár tejföl, és apróra vágott sonka.
Pici vágott petrezselyem a tetejére, egy jó forró tea és vitaminnak az alma: és biztos nem leszünk éhesek ebédig!

Megjegyzések

  1. Mi is szeretjük, ráadásul hamisítatlan magyaros! Jó lenne megkóstolni Nálatok :-)

    VálaszTörlés
  2. Ezt a szakajtóban maradt tegnapról maradt tésztát hogy is kell összegyúrni, hogy a langallónak megfeleljen? A tésztát majd egyszerre sütjük a hozzávalókkal?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Attila, egyszerű kenyértészta, nem tartalmaz semmi különlegeset: liszt, víz,élesztő, ha nagyon autentikus akarsz lenni, akkor otthon nevelgetett kovásszal készítheted. A megmaradt kenyértészta éjszakán át tovább kel, finom, puha, lágy lesz, ezt dagasztod meg másnap reggel és nyújtod ki.

      Törlés
    2. Valamikor ezt is betáblázom, mert itt a pizza az ételek istene, de nekem olyan szegényeseknek tűnnek, hogy már rég centizem a házi pizzát, ez a langalló pont jól jönne.

      Törlés
    3. tulajdonképpen dagasztás nélküli langalló? :) nagyon jól néz ki :)

      Törlés
    4. Ez bizony dagasztva is, kelesztve is, nyújtva is volt.-:)) Ja, és sikere is volt!

      Törlés
    5. Akkor nem érdemes kíséretezni vele - mert a lényege vész el ezáltal. A kenyérlángos nálunk is hagyományosa, dagaszt, kelt, nyújt hármasban készül :)

      Törlés
  3. A langalló is igen tetszetős, de nekem a kekszmintazok még ennél is jobban tetszenek .Ilyen nekem is keeeellll :-) Hol szerezted őket...???

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Füstölt nyúlcomb

Nyúlszalámi

Feta sajt készítés