Állatmesék I., avagy a kecske egy őszinte állat...

Azt hiszem, rég nem beszéltem állataimról, ezekről a gyönyörűségekről, napi boldogság- és örömforrásaimról:)) (A bosszankodás, méreg, fájdalom most nem blogtéma)
Kecskéimről írnék pár szót, kiknek létszáma megcsappant, hisz a gidák sorsa beteljesedett...
Talán vemhesek. Bár megírtam: semmi jelét nem láttam aktivitásuknak, míg a bakkecske körükben tartózkodott. Úgy képzeltem, hogy majd én meghatározom, hogy mikor szülessenek gidák, nekem mikor a legjobb, elválasztás, tejtermelés, legelés stb. okokból kifolyólag. Hát lehet, hogy befürdök az elképzelésemmel, és januárban kiderül, hogy a kecskék "betagadtak", és már csak azért sem vemhesültek...Azonban nem voltam mindig a jelenlétükben, például éjszaka sem, úgyhogy azért reménykedem, hogy a másfél hónapos bakkecsketartás meghozza a gyümölcsét.
Soványkodnak a legelők, a környezetünkben lévő rágnivaló területek is. Az idei nyáron végig csodás fű és bozóttermés volt, imádták is a lánykáim. Szinte egész nyáron szabadon, a szomszédunkban lévő lekerítetlen telken nyalánkodtak, és szépen gömbölyödtek. Azonban ahogy csappant meg a zöldterület, annál inkább kacsingattak másfelé, ami nekem nem kis fejtörést okozott. Egyre sűrűbben kellett rájuk néznem, s egyre sűrűbben kellett őket idegen területek felől elterelni. Jöttek is a szomszédok: innen is, onnan is  hiányzik egy-két ház elé ültetett kerti virág. Mert hát a kedvencük nekik a virágzó hajtás. Hát istenem! Kár, hogy így nem lehet őket szabadon tartani. Aztán a hab a tortán az volt, amikor egy magaslatról beugrottak a szomszéd kertjébe, ott is az eperágyásba. Jó, jó, ilyenkor már nincs eper, s nem is a kecskék miatt nem lesz már az idén, mégis... Ki kellett gondolnom, hogyan tovább. Ezekben a csodás, teljes szabadságban eltöltött napokon volt is tejecském szépen, csak úgy feszült a tőgyük a reggeli fejésnél!
A továbbiakban viszont ötméteres láncon kikötve tengették napjukat, nem mondom,, derékig érő dzsindzsásba vittem őket, de hát ez mégsem ugyanaz, mint a szabadon bóklászás, egyik bokortól a másikig, néha, ha ezt megunták, akkor a kövér füvet legelték órákig.
Summa summárum, amiért a főcímet kitaláltam: a fogvatartott napokon eleve nem adtak annyi tejet. Tincső egész belefogyott a sanyarú sorsba. Ibi viszont nem hagyta magát, ő a legidősebb köztük, s van már annyi firnyák benne, hogy tudja: amit ma megehetsz, ne halaszd holnapra! Ő csontra lerágta mindennap a területét, sokszor jól körbetekerve  magát a bokrosokon.
Meghoztuk az új szénát és szalmát a birtokra, s most ebben a jó időben - s főleg, hogy már az udvarunkban sincs sok érték, amit lerághatnának, újból szabadon vannak engedve, most viszont csak területen belül. Minden ajtót, kerítést nyitva hagyok nekik, mégis legszívesebben a friss széna és szalmabála körül álldigálnak. Persze azért szemet vetettek a még ablakaimban lévő elérhető magasságú muskátlikra is, sőt, amit eddig elkerültek: megdézsmálták a rozmaring bokromat is. Egészségükre! A gyökere jó helyen van, jövőre majd újból kihajt. A tejecskémben viszont próbálom felfedezni a rozmaring ízét:))
És mitől őszinte állat a kecske? Hát épp attól, hogy a szabad tartást sokkal több tejjel hálálja meg. Most a laktációs időszak vége felé járva minden csepp kecsketej kincsnek számít, s ezért amennyire csak lehetséges, megpróbálom jólétüket szabad mozgástérrel kiegészíteni, keresgéljék csak meg saját maguk a mindennapi betevőjüket!
Imádom Őket!