2011. február 22., kedd

A ló hasznosítása régen és ma

Mi is tartunk két lovat - Malátát és Fügét , és vendégeink gyakran kérdezik, hogy mi célból. E bejegyzés ezt a kérdést próbálja körüljárni.
Barlangrajzok is bizonyítják, hogy már az ősember is ismerte a lovat, igaz, kezdetben csak vadászott rá. A ló jóval később szegődött az ember szolgálatába, mint például a kutya vagy a szarvasmarha, vagy a kecske, és nélkülük egész máshogy alakult volna a történelem.
A lovak szolgálták az embert háborúban, harci szekerek elé fogva vagy csatalóként és sajnos, ilyen eseményeken fogyatkoztak is szép számmal...
Felgyorsították a népek vándorlását, segítették a hódítókat új területekre eljutni: mit is tehettek volna gyalog, lovak nélkül?
Évezredekig a lovak vitték az utasokat, hátukon vagy kocsit húzva, ők repítették a híreket, szántották a termőföldeket, csépelték a búzát, málhát cipeltek, vagy épp szórakoztattak versenyeken, cirkuszban. Egyszóval ősidők óta jelen voltak és vannak a kultúrában.
A gépesítéssel az élet sok területén feleslegessé vált a munkájuk, ám a ló és az ember barátsága örök marad.
Ma már elsősorban barát és sporttárs, csakúgy, mint nálunk.
Legelőjükön változatos domborzati viszonyok közt mozoghatnak, árnyas és szabad felületek közt, ivóhelyük a Bittva-patak. Télen, nagy hidegben is kint tartózkodnak, csak estére kerülnek vissza az istállókba. Pusztán nagyon zord - hideg, csapadékos, szeles időben nem engedjük ki őket, egyébként a legelőn töltik életüket. Vendégeink szeretik őket nézegetni a gyönyörű dombokon, vagy simogatni, etetgetni az istállóban. Ha férjem ráér, még a hátukra is fel lehet csücsülni.:))


6 megjegyzés:

  1. Gyönyörű lovak! De jó nektek,kicsit irígykedek.
    A középső fotón ki ül a lovon? Talán TE?

    VálaszTörlés
  2. Terike:a lovak tényleg gyönyörűek és imádjuk őket. A szőke lovas pedig egy barátunk lánya, aki hébe-hóba lovagolja őket. Ő az egyik a sok közül...

    VálaszTörlés
  3. Igen, gyönyörűek, a lovak és a képek is, tetszik a nevük:)
    De jó lehet nektek, nincs nagyobb szabadság, mint lóháton, a szabadban!
    Kamaszkoromban nagyon szerettem ezt a dalt, olyan kedves-egyszerű, lefekvés előtt hallgattam mindig:

    Mike Oldfield (Ommadawn)


    On horseback
    I like beer, and I like cheese
    I like the smell of a westerly breeze
    But what I like more than all of these
    Is to be on horseback.

    [ Chorus ]

    Hey and away we go
    Through the grass, across the snow
    Big brown beastie, big brown face
    I'd rather be with you than flying through space.

    I like thunder, and I like rain
    And open fires, and roaring flames.
    But if the thunder's in my brain,
    I'd like to be on horseback.

    Some like the city, some the noise
    Some make chaos, and others, toys.
    But if I was to have the choice,
    I'd rather be on horseback.

    [ Repeat Chorus ]

    Some find it strange to be here,
    On this small planet, and who knows where.
    But when it's strange and full of fear,
    It's nice to be on horseback.

    Some are short, and others tall,
    Some hit their heads against the wall.
    But it doesn't really matter at all,
    When you happen to be on horseback.

    [ Repeat Chorus ]

    So if you you feel a little glum,
    To Hergest Ridge you should come.
    In summer, winter, rain or sun,
    It's good to be on horseback.
    Hmph!

    VálaszTörlés
  4. Ciripbogár: örülök, hogy oldalamon ilyen szép emlékek idéződtek fel, a zenét pedig megyek, és megkeresem a youtube-n.:)))

    VálaszTörlés
  5. egyszer el fogunk látogatni hozzátok...Janka lányomnak biztos tetszene...lovak is vannak! szép állatok!

    VálaszTörlés
  6. Edit: szívesen látunk bármikor lánykáddal együtt:))

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails