Egy csepp falusi élet

Az utóbbi hetekben, hétvégeken több kutyás vendégünk is volt a házikóban, és várunk többeket is a következő hetekben. Vizslák, - drótosak is, keverékek, labradorok, most épp bischon és később  Európa bajnok szibériai husky és egy szamojéd volt a vendégük, remek gazdikkal. Bogi és Tücsök mindig nagy izgalommal szaglássza az újonnan jövő négylábúakat, és túlzás lenne azt mondani, hogy barátságtalanok lennének a vendégekkel. Gyakoribb az, hogy kutyás vendégekhez kevésbé költöznek le, valószínűleg ilyenkor megsértődnek, hogy nem ők vannak elsősorban simizve vendégeink által. Ez főleg a nagyobb testű kutyákkal érkezőkre vonatkozik, a kisebbekkel könnyebb a barátkozás. Elkísérik vendégeinket sétáikra, ahol  többnyire felvezetőként szerepelnek: "gyertek csak utánunk, mi majd mutatjuk az utat":))) Ha lemaradnak a vendégek, mindig lelassítanak és bevárják őket. Ezeket a sztorikat vendégeink elmeséléseiből és a vendégkönyvünk bejegyzéseinek történeteiből tudjuk. Ez a vendégkönyv már...

Mindig készülök a nagy kovászos projektre. Mintha a vendégeim részéről is lenne egyfajta elvárás a házi péksütemények elkészítésével kapcsolatban: kérdezik, hogy kovásszal készült-e a kenyérke, a bagett? Mert az ám a valami, az az igazi, az ŐSI. Ez talán az ötödik próbálkozásom volt a saját nevelésű kovászommal. Gondolom, nap, mint nap kéne gyakorolni a tökéletes állag és élvezhetőség eléréséig. Ha ősanyáink hetente egyszer sütöttek nagyobb mennyiségű kenyeret, akkor annak még a hatodik-hetedik napon is ehetőnek kellett lennie. Ez az alakorból (ősbúzából) készült kenyérke viszont csak aznap és még talán másnap volt ehető, de így is nehéz, ragacsos és savanykás volt. Hallottam már ezeket a kifejezéseket a kovásszal készült kenyerekre, és ettem már gyári készítésűt is bajor rozskenyérből, aminek hasonló volt az ízvilága. Nem lesz kedvencem, az biztos...

Csak mert pulykáink még nem voltak... Várok minden gyakorlott pulykatartót ötletelésre! Mivel a putty-puttty-puttyra élénk pitty-puttyogással válaszolnak, ezért a nevük (ha általánosságban használjuk) putyerka, ha pedig külön-külön személyeskedünk velük, akkor a vörösnyakú - aki talán kakas - Putyin , a kisebbik - aki talán tojó - a Plutyka. Ezzel a névadással nagyjából az öröklétük is biztosítva van a Bodzás-udvarban, hacsak nem híznak meg szép 15 kilós kövérre, hogy a nyálam csordulna el egy jó kis pulykasültre. - Ne aggódjatok, ez a veszély nem nagyon fenyeget. Így újabb gyönyörűségekkel gazdagodott hobbi udvarunk, és tényleg, most már komoly zenei élmény átmenni a tyúkudvarba, annyiféle madárhang örül nekem:)) Azért nem árt, ha nagyjából viszek magammal ilyenkor egy petrence tyúkhúrt, vagy egy kis konyhai hulladékot sárgarépa- és krumplihéj formájában... Putyin és Plutyka - két putyerka Egyelőre tart az ismerkedés a tyúkokkal... Lehet ám segíteni a fóli...

Volt ugyan borongó, meg eső, valahogy mégis nyárias volt...Mindenhol harsogó zöldek, üde, roppanós, langyos meleggel...sőt még ma is. Rövidgatyó, póló, de biztos, ami biztos, derékra azért kellett a mellényke, papucs helyett vászoncipő odakintre, zoknival...:)) Fotó szerencsére nincs róla, milyen cuki voltam:)) Ma mégis belopta magát a sárga, a zöldek közé...Éppenhogy csak, még azért a zöld van túlsúlyban. S bár a sárga nagy kedvencem, a természetben megjelenve automatikusan őszi üzemmódra vált a lelkem, s hangulatom. Jaj, hol van már a tavaszi bizsergés, örömujjongás! Talán még tavaly is úgy gondoltam, hogy az ősz a kedvenc évszakom, pláne, hogy a születésem is ekkortájt volt, valamikor a távoli múltban...Most mégis átértékelem ezt a dolgot: ahogy múlnak az évek, mégiscsak a tavaszi örömködés a nekem való. Ha nem is az elmúlás tagadása van a háttérben, átérezve és eggyé válva a természet körforgásának ütemével, a tavaszra tudok a legjobban rákattanni. No, továbblépve a merengésen, mu...

Még mindig tart a Bittvaparti Édenkert terményeinek betakarítása, illetve feldolgozása. Ez így leírva most úgy tűnhet, mintha egy több holdas kertből szedném össze a zöldségeket, pedig dehogy! Az Édenkert a mininél is minibb :)) Csak például nem terem se a paprika, se a paradicsom, se az uborka egyszerre. Össze kell várnom mindig annyit, amennyivel már megéri bíbelődni. Összegyűjtök 6-8 padlizsánt , ennyivel már érdemes padlizsánkrémet készíteni. Egy kosár zöld színű édespaprikát például ma sütöttem meg fokhagymával, sóval, borssal, összeturmixoltam, kisüvegben lehűtöttem. Reggeli vajaskenyérre kiváló lesz!  Ugyanez csípős változatban pici piros macskapöcse paprikával ledarálva, sóban eltéve ételízesítőként fogja bevégezni. Aztán a szilva újból. Nem hagyott nyugodni, hogy a fa tetején eszméletlen mennyiség volt még , így egy hosszú verőfával rásegítettem a lepotyogásra... Jó kis fittnesz edzés volt: először nyújtó gyakorlatok a magasba, utána hajoldozás az összeszedésért, k...

Mindennapjaimhoz tartozik mostanság fonott kosárral lesétálni a Bittvaparti Édenkertünkbe, és elégedetten összeszedni az aznapi termést. Naponta készülnek a savanyúságok uborkából, sűrítmény a paradicsomból  töltött paprikához, vagy épp  darabolt paradicsom bruscettához. A padlizsánból üvegbezárt krémek lettek - és lesznek még folyamatosan. A káposzta egy része nyúleledellé vált, amit megmentettem, abból kovászolt savanyúság készült. Szívmelengető érzés, hogy a húsleveshez  le kell sétálnom a kertbe (kb. 50 m), és onnan, és akkor húzkodni fel a répát, tépni le a zeller méregzöld leveleit. (A karalábék már a fagyóból kerülnek ki). A cékla mindennapos barátom, 2-3 bébiméretűből párolok magamnak reggelirevalót, amihez diót, zabpelyhet keverek egy kis citromlével, fahéjjal. Energiát adó, finom-édes reggeli: paleosok, ketogének is fogyaszthatják! A zöldbabon nem győzök csodázni: még azok a tövek is teremnek, amiket nálam szakavatottabb kertészkedők már kihúzkodásra ítélte...

Nos. Folytatom a kacsatörténetet, bár ez nem a Dagobert bácsi sztorija. Az előző posztban még négy kacsa csámpázott a fotókon, azóta a létszámuk a felére csökkent, és bizony pecsenye lesz belőlük előbb-utóbb. Pár hónapja ezzel a céllal fogadtuk be őket, s mivel "nagyüzemi" tartásból érkeztek, bíztunk benne, hogy vágásig nemhogy a húsuk minőségét  sikerül feljavítani, de addig is boldog életet élhetnek, caplathatnak a tyúkudvarban, tiszta, száraz pihenőhelyük lesz az ólban, és sok-sok zabot fognak enni, hogy igazi, jó zabos kacsa váljék belőlük. Hízlaláson, tömésen nem is gondolkodtam, megelégedtem a pecsenyekacsa minőséggel. Csak ne esne olyan nehezemre a nyakukat elkapni... Úgy látszik, soha nem lesz belőlem vérbeli falusi asszony. Már-már feladom azt is, hogy  legalább jó minőségű húst ehetek, tudom mit ettek a gyönyörűségeim, szemem előtt volt nap mint nap a jólétük.  Így hát a másik kettőnek megkegyelmeztem, s azonmód meg is kereszteltem őket: Kacsa Kinga és Kac...