Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2026

Rege Döbröntéről

Kép
Régi idők, ódon meséjét hoztam, egyenesen Mátyás király korából, és aktualitása a szomszédos Döbröntéhez kapcsolódik, annak is ősi Szarvaskő várromához, a várkapitány Himfy Imréhez. Ezt a történetet az 1800-as években Kisfaludy Sándor: "Regék a magyar előidőkből" címmel dolgozta fel négy másik regével egyetemben, itt olvashatjátok Himfy Imre és Bakonyi Flóra történetét Mátyás korából. (Kicsit felfelé kell görgetni, a link nem pont a vers elejére nyit rá) A szerelmi történetet Lipták Gábor is feldolgozta a Regélő Dunántúl című művében, ahol a történetet Szivárvány címen olvashatjuk a kötetben. A történet röviden: Himfy Imre, Döbrönte várkapitánya egy több napja tartó esőzés idején kimentett a megáradt Bittvából egy gyönyörű leányt, akibe azonmód beleszeretett. A leányka persze csúnyán meghűlt, élet alig-alig maradt benne, ám a kapitány dajkájának gondoskodása és ápolása megmentette a haláltól. A lábadozás idején a várba érkezett Ugron vitéz, aki az eltűnt l...

A húsevésről

Kép
 A húsevés története: túlélésből nemzeti identitás Valóban a hús tett minket emberré – vagy csak ezt szeretjük hinni? Szeretjük azt mondani, hogy a hús tett minket emberré. Hogy az őskori vadászat növelte meg az agyunkat, és a sült velőscsont nélkül ma nem lenne civilizációnk. Ez részben igaz. A rendszeres húsevés energiadús táplálékot biztosított a korai ember számára, különösen a jégkorszak idején. A közös vadászat együttműködésre kényszerített, stratégiát és kommunikációt igényelt. A hús túlélés volt. De fontos kérdés: túlélésből lett-e hagyomány – vagy hatalom? Hús = hatalom Az ókorban – például Ókori Róma idején – a hús a gazdagok kiváltsága volt. A köznép gabonán élt, a patríciusok lakomáztak. A középkorban a vadászat nem pusztán élelemszerzés volt, hanem nemesi jog. Aki vadat ehetett, az uralkodott. A hús így vált státusszimbólummá. És ez a reflex ma is bennünk él. És mi, magyarok? Ha van nemzet Európában, amely identitásszinten kötődik a húshoz, az mi vagyun...

Tényleg ilyen lesz a jövő turizmusa?

Kép
Bár már kifelé megyünk az aktív vendéglátásból - a kis házat is piacra dobtuk - azért nagyon is érdekelnek a friss utazási trendek, a legújabb marketing stratégiák, beleértve a mesterséges intelligenciát is. Nem csak a szálláshely kínálat bővült brutálisan az elmúlt években - és ezen belül főleg a minőségi és exkluzív szállások - de nőtt a kereslet az extrém programok iránt is. Ezen az oldalon pedig betekintést nyerhetünk a jövő turizmusába, ami már nemcsak fenntartható, hanem regeneratív is. Érdemes átkattintani az oldalra, részletesen tájékozódhatunk a trendről.  Talán röviden annyi a lényeg, hogy az országokon, kontinenseken átívelő és fenntarthatónak nevezett turizmus a károk minimalizálására összpontosít, óriási környezetterhelést jelent. A regeneratív megközelítés pedig egy helyreállító, megfiatalító kapcsolatot tesz lehetővé a desztinációk és az utazók, turisták között. Pl. elrepülünk egy görög szigetre olajbogyó szüretre, részt veszünk fásítási programokon, árvíz védelemben...

Télen is vitamin: mikrozöldek

Kép
    A mikrozöldek az utóbbi években nemcsak a gasztronómiában, hanem a fenntartható élelmiszertermelésben is kiemelt szerepet kaptak. Ezek a növények a csírázás utáni 7– 21. napon kerülnek betakarításra, amikor tápanyagtartalmuk a legmagasabb, színük intenzív és az ízük határozott. Miért értékesek a mikrozöldek? • Magas tápanyag-koncentráció: vitaminokban, antioxidánsokban, klorofillban és fitonutriensekben gazdagok. • Gyors ciklus: 1–3 hét alatt betakaríthatók, így rendkívül hatékony a termőfelület kihasználása. • Egész éves termelés: kis alapterületen, akár beltérben is termeszthetők. • Alacsony erőforrásigény: kevés víz és talaj szükséges, a növényvédelmi igény minimális. • Széles fajtakínálat: retek, borsó, brokkoli, fodros kel, koriander, napraforgó és még sok más. Mind eltérő ízekkel és beltartalommal! Termesztéstechnológiai előnyök: – Precíz, kontrollált környezetben kiválóan termeszthetők. – Rövid növényciklus miatt kiszámítható, stabil hozam. – Ideális választás váro...

Gyertek, kuckózzatok be...

Kép
  Tényleg csak unalmas reklám felhívás lenne szálláshelyeknek a fenti szlogen? Itt a TÉL, a valódi, az ünnepek csillogása már megkopott , a szállásadóknak pedig húsvétig is jó lenne megtölteni a "kuckóikat". A hó vendégcsalogató tud lenni, a friss, ropogós, napsütésben szikrázó hómezők látványa elbűvölő, és megannyi havas sportot is lehet űzni (síelés, szánkózás, snowboard, sífutás), de a túrázás, hegymászás is izgalmas kihívás tud lenni ilyenkor. (Ködös, szürke, latyakos időben ugye kinek van kedve kimozdulni a jó meleg otthonból. Itt jegyzem meg, hogy pedig akkor is kell, még ha csak rövidebb időre is) Január a tél közepe, ilyenkor érezzük a csendjét, mélységét, azt hogy a sötétség már túl régóta tart, a hideg, a jeges szelek  olyan hosszan kiszívták belőlünk a nyarat, már el se hisszük, hogy megízleljük valaha a kertből származó paradicsom édességét.  A sparheltben ropogó fahasábok lángja előtt azon tűnődöm, hogy amennyire az emberek, a társadalmak a kapcsolatokra, köz...