Vendégház melletti teendők

 Álmosan gurulunk ebbe a korai nyárba. Legalább is én vagyok álmos, tompa. Pedig megsokasodik a tennivaló, érik ez-az, még ebben a mikrokertben is, ami körülvesz.

Zölddió érlelés (idén talán savanyítva teszem el, édes-sziruposan, majdnem feketén nem volt túl nagy sikere, s amúgy is visszavettünk a cukorfogyasztásból).

Az utolsó cseresznyéket zsákmányolom a madarak elől, de valljuk be, ők a győztesek, a legtöbb és legszebb gyümölcs számomra elérhetetlen magasságban van. Koromnál fogva én már fára nem mászok, de a létrán nyújtózkodás sem az én műfajom, és vállalkozó kedvű ifjú ember sem terem a közelemben, aki megoldhatná ezt a problémát. Így hát gratulálok az ügyesebbeknek. Azért a napi dézsmán kívül került a fagyasztóba is, és habos-tejszínesen fagyi lesz belőle. Meg piskóta töltelék.

Fekete faeperből is gyűjtöttem már valamennyit: fóliát terítettem a fa alá, és megrázogattam-döntögettem, így némileg hatékonyabb, mint egyenként csipegetni. Kezem és körmöm alja így is napokig lilás árnyalatú volt, még a citromos dörzsölés sem tüntetett el mindent.

Tombol a kakukkfű és a körömvirág is, amiből még nincs ötletem, hogy mi készüljön. A kakukkfű szárítmány fontos alapanyaga a vadfűszer-, és a provanszi fűszerkeverékemnek, mellesleg Bugac kutyám  terápiás esti vacsorájának is, amit kakukkfüves-zabkorpás teaágyon szolgálok fel.

Szóval megtanultam, hogy ne hagyjak semmit veszendőbe menni. Az elmúlt év gyümölcs mentessége megmutatta, hogy miért jó tartalékolni. Már pedig voltak és lesznek is minimum vagy semmi-termő évek. Most mintha azt látnám, hogy a tavalyi termés-kimaradás épp hogy bő termő évet ígér, rengeteg körülöttem a gyümölcs, a vadon termő is, és meglepően egészséges minden.

Egyelőre - úgy tűnik - elkerül a hét szűk esztendő.