A be nem avatkozás művészete
Az ember az állataival való törődés során felvette azt a szokást, hogy gondoskodjon róluk, úgy mint a családjáról, gyermekeiről. Belőlük is a legtöbbet szeretné kihozni, szintén úgy, mint a gyerekeiből, nekik legyen a legjobb, kapják meg a legtöbbet, hogy felnőttként a saját lábukon megállva a lehető legboldogabb életet élhessék.
De vajon az évezredesen felhalmozott tudás eljuttatott-e minket oda, hogy tudjuk azt, mi jó egy kacsának, libának, tyúknak, sertésnek, marhának, kecskének, lónak?
Megtanultuk, illetve az emberi jólét attitűdjeit vetítettük ki rájuk, hogy enni kell nekik adni, és biztosítani a területet, az érzelemdús, természethez legközelebb álló környezetet. A gondoskodásunk visszaigazolásképpen belül elfogadjuk azokat az "emberi" dolgokat-képeket, hogy az állatunk szépen gyarapodik, kikölti a tojásokat, szép a szőre-tolla, stb. S ha táplálékunkért tartjuk őket, akkor fontos követelmény, hogy minél több és étkezési szempontból tartalmas húst termeljenek számunkra. Ehhez még háztáji körülmények közt is - úgy gondolhatjuk - be kell avatkoznunk a gazdaságosság címkéje okán. Pedig nem!
A legértékesebb szerintem az, amikor semmiképpen sem avatkozunk bele a természet törvényeibe, és a tyúk, kacsa alól kikelt tojásokból elfogadjuk azt a törvényszerűséget, hogy csak az életképes fog előbújni és megmaradni. Ez nagyon nem a tömegtermelés, és a mindenkit-mindenképpen kiszolgálás törvénye. Ez a be nem avatkozás törvénye, amihez kell egy olyan fajta szemlélet, hogy az élet él, és élni akar, de a lehető legkevesebb energiapocsékolással.
Még a nyár elején 13 tojásból kikeltek a kacsáim, némi veszteséggel. A tojások előző napi töredezettsége, és a tojókacsa viselkedése alapján arra gondoltam, hogy talán segítenem kellene a költésben. Úgy tudtam, fontos, hogy a kacsa tollazata a költés ideje alatt folyamatosan nedves lehessen, ehhez biztosítottam a fürdési lehetőséget, ezzel segítve, hogy a tojások héját is puhán tarthassa, és így a kiskacsák azt könnyedén feltörhessék.
Mégis úgy gondolom, ezek a szempontok az ember részéről csak azóta fontosak, amióta gazdaságossági szempontok vezérlik az állattartást. A kacsa igenis tudja, hogyan oldja meg a problémát. De ha évezredesen próbáljuk a megoldást emberi kézbe venni, akkor lehet, hogy a kacsát leszoktatjuk a saját faja fennmaradásának megoldásairól.
Ne adja'isten, hogy a kacsa átadja a teremtést az ember kezébe! Mi pedig bízzunk benne, hogy ők majd megoldják a szaporulatot, ezzel is hozzájárulva a természet körforgásához, és háztáji állattartóként is elfogadjuk, hogy nem minden egyed életképes, így az sem biztos, hogy minden költetésünk gazdaságos lesz.
Tudom, ez a gondolkodás szembemegy a modern kori eredményesség-szemlélettel, ahol az eredményességet a befektetett energia és a megtérülés hozama határozza meg - legfőképpen pénzben kifejezve.
Ma még nem divat az élni és élni hagyni szemlélet, a jó és követendő állattartó mindig bőséggel szolgálja a fogyasztót, aki jobb, ha nem tudja, minek árán élvezi a vastag csirke- és libamellet.
Nyárelőn így annak örvendeztem, hogy a már nem is várt kacsaköltés nagyon is pozitívan zajlott le, 10 kiskacsa tollazata száradt a mamája alatt. Persze három hónap múltán a létszám kissé megcsappant egy váratlan rókatámadás miatt...hát így jártunk. Nem mondom, hogy nem bosszantó az ilyen, de a szabad legelés bizony kockázatos. Régen épp az aprójószág felügyelete volt a legkisebbek házi feladata, ami ma már nem megoldható.
Olvasom, hogy kutatólaboratóriumokban már kísérletek zajlanak az ehető hús előállítására, mondván, hogy így a természet megújulhat, nem lesz szükség óriási legelőkre, kaszálásra - lecsökken az emberi és gépi munka, megmarad egy csomó ivóvíz stb. stb. mindenki gondolja végig, milyen világ is lesz-lenne.
De vajon az évezredesen felhalmozott tudás eljuttatott-e minket oda, hogy tudjuk azt, mi jó egy kacsának, libának, tyúknak, sertésnek, marhának, kecskének, lónak?
Megtanultuk, illetve az emberi jólét attitűdjeit vetítettük ki rájuk, hogy enni kell nekik adni, és biztosítani a területet, az érzelemdús, természethez legközelebb álló környezetet. A gondoskodásunk visszaigazolásképpen belül elfogadjuk azokat az "emberi" dolgokat-képeket, hogy az állatunk szépen gyarapodik, kikölti a tojásokat, szép a szőre-tolla, stb. S ha táplálékunkért tartjuk őket, akkor fontos követelmény, hogy minél több és étkezési szempontból tartalmas húst termeljenek számunkra. Ehhez még háztáji körülmények közt is - úgy gondolhatjuk - be kell avatkoznunk a gazdaságosság címkéje okán. Pedig nem!
A legértékesebb szerintem az, amikor semmiképpen sem avatkozunk bele a természet törvényeibe, és a tyúk, kacsa alól kikelt tojásokból elfogadjuk azt a törvényszerűséget, hogy csak az életképes fog előbújni és megmaradni. Ez nagyon nem a tömegtermelés, és a mindenkit-mindenképpen kiszolgálás törvénye. Ez a be nem avatkozás törvénye, amihez kell egy olyan fajta szemlélet, hogy az élet él, és élni akar, de a lehető legkevesebb energiapocsékolással.
Még a nyár elején 13 tojásból kikeltek a kacsáim, némi veszteséggel. A tojások előző napi töredezettsége, és a tojókacsa viselkedése alapján arra gondoltam, hogy talán segítenem kellene a költésben. Úgy tudtam, fontos, hogy a kacsa tollazata a költés ideje alatt folyamatosan nedves lehessen, ehhez biztosítottam a fürdési lehetőséget, ezzel segítve, hogy a tojások héját is puhán tarthassa, és így a kiskacsák azt könnyedén feltörhessék.
Mégis úgy gondolom, ezek a szempontok az ember részéről csak azóta fontosak, amióta gazdaságossági szempontok vezérlik az állattartást. A kacsa igenis tudja, hogyan oldja meg a problémát. De ha évezredesen próbáljuk a megoldást emberi kézbe venni, akkor lehet, hogy a kacsát leszoktatjuk a saját faja fennmaradásának megoldásairól.
Ne adja'isten, hogy a kacsa átadja a teremtést az ember kezébe! Mi pedig bízzunk benne, hogy ők majd megoldják a szaporulatot, ezzel is hozzájárulva a természet körforgásához, és háztáji állattartóként is elfogadjuk, hogy nem minden egyed életképes, így az sem biztos, hogy minden költetésünk gazdaságos lesz.
Tudom, ez a gondolkodás szembemegy a modern kori eredményesség-szemlélettel, ahol az eredményességet a befektetett energia és a megtérülés hozama határozza meg - legfőképpen pénzben kifejezve.
Ma még nem divat az élni és élni hagyni szemlélet, a jó és követendő állattartó mindig bőséggel szolgálja a fogyasztót, aki jobb, ha nem tudja, minek árán élvezi a vastag csirke- és libamellet.
Nyárelőn így annak örvendeztem, hogy a már nem is várt kacsaköltés nagyon is pozitívan zajlott le, 10 kiskacsa tollazata száradt a mamája alatt. Persze három hónap múltán a létszám kissé megcsappant egy váratlan rókatámadás miatt...hát így jártunk. Nem mondom, hogy nem bosszantó az ilyen, de a szabad legelés bizony kockázatos. Régen épp az aprójószág felügyelete volt a legkisebbek házi feladata, ami ma már nem megoldható.
Olvasom, hogy kutatólaboratóriumokban már kísérletek zajlanak az ehető hús előállítására, mondván, hogy így a természet megújulhat, nem lesz szükség óriási legelőkre, kaszálásra - lecsökken az emberi és gépi munka, megmarad egy csomó ivóvíz stb. stb. mindenki gondolja végig, milyen világ is lesz-lenne.
 |
| képek innen |
 |
| az alsó 3 kép saját |
Megjegyzések
Megjegyzés küldése