Ludaskása
Az idei év első gasztro-posztja.
Vidéki életünkről és a hozzá tartozó vendégfogadásról már idestova 7 éve írok bejegyzéseket - kimondani is sok. Egy blog életében, rohanó világunkban ez nem kis teljesítmény, belelapozgatva én is elcsodálkozom rajta, mennyi minden történt velünk, az állatfarmmal, s ha vendégeink csak érintőlegesen vannak a lapokon, annak az az oka, hogy a blog nem róluk, de értük szól, felkelteni a kiváncsiságot irántunk, egy másfajta életmód iránt, nem titkolva azt a törekvésünket sem, hogy hidat képezzünk a vidék-város közti "szakadék" felett. Már ha tényleg van.
A főzés, néha receptekkel leírt ételeink is a figyelemfelkeltést szolgálják, alternatívát kívánunk azoknak is adni, akik nem az önellátást választják. Az étlapunk évről évre alakul, mi is sokat tanulunk vendégeinktől, a felmerülő igényekről, szóval háziasszonyként is sok-sok újat tanulok, folyamatosan kell "képeznem" magamat a dietetikában, reformtáplálkozásban is, konyhámban mégis megtartva a házias jelleget és kialakítva egy-két specialitást is.
Ludaskását márpedig életemben most készítettem először. Ennek szerintem az az egyetlen oka, hogy
Feri úgy nőtt fel, hogy nem szerette a baromfihúst, apósommal egyetemben. Így ha a mama - és később menyként én is - egy közös ebédnél csirkehúst akartunk enni, azt csak a disznó vagy marhahús után kisütve tettük meg.
Aztán azért közös életünk során ez az "irtózás" megenyhült, mindenesetre a csirkét kizárólag bőr nélkül készítem Ferinek.
A kacsa mind a mai napig tiltólistán van, a liba azonban kezd teret nyerni a konyhámban, no persze kizárólag csak ünnepi fogásként.
A ludaskása a liba aprólékjából (nyak, hát, fartő, szárnytő, belsőségek: zúza, szív) készül. Hosszú lére engedve, több órás főzésnek vetjük alá a húsokat, hagymát, fokhagymát se sajnáljuk belőle, sózva-borsozva, majorannázva, ki milyen fűszert szeret egy húslevesbe, ezek csak az alapok.
Az eredeti ludaskása rizzsel készül, én tarhonyával készítettem, ettől még ludaskásának nevezem, legfeljebb hozzáteszem, hogy Zsuzsa asszony módra. A langyosra hűlt húst lefejtjük a csontokról, és a húslével puhára főzzük a rizst - itt tarhonyát. Legyen annyi a lé, hogy kockára vágott sárgarépa, zöldség és borsó is megpuhuljon benne.
Az elkészült ételt friss petrezselyemmel megszórva tálaljuk. Én mindig fagyasztok le nyáron a bőségben kis adagokban apróra vágott petrezselymet, így ilyenkor, télvíz idején is tudok friss hatásű fűszert csempészni a főztjeinkbe. Hmmm.... A fotót a petrezselyem előtt készítettem...
Vidéki életünkről és a hozzá tartozó vendégfogadásról már idestova 7 éve írok bejegyzéseket - kimondani is sok. Egy blog életében, rohanó világunkban ez nem kis teljesítmény, belelapozgatva én is elcsodálkozom rajta, mennyi minden történt velünk, az állatfarmmal, s ha vendégeink csak érintőlegesen vannak a lapokon, annak az az oka, hogy a blog nem róluk, de értük szól, felkelteni a kiváncsiságot irántunk, egy másfajta életmód iránt, nem titkolva azt a törekvésünket sem, hogy hidat képezzünk a vidék-város közti "szakadék" felett. Már ha tényleg van.
A főzés, néha receptekkel leírt ételeink is a figyelemfelkeltést szolgálják, alternatívát kívánunk azoknak is adni, akik nem az önellátást választják. Az étlapunk évről évre alakul, mi is sokat tanulunk vendégeinktől, a felmerülő igényekről, szóval háziasszonyként is sok-sok újat tanulok, folyamatosan kell "képeznem" magamat a dietetikában, reformtáplálkozásban is, konyhámban mégis megtartva a házias jelleget és kialakítva egy-két specialitást is.
Ludaskását márpedig életemben most készítettem először. Ennek szerintem az az egyetlen oka, hogy
Feri úgy nőtt fel, hogy nem szerette a baromfihúst, apósommal egyetemben. Így ha a mama - és később menyként én is - egy közös ebédnél csirkehúst akartunk enni, azt csak a disznó vagy marhahús után kisütve tettük meg.
Aztán azért közös életünk során ez az "irtózás" megenyhült, mindenesetre a csirkét kizárólag bőr nélkül készítem Ferinek.
A kacsa mind a mai napig tiltólistán van, a liba azonban kezd teret nyerni a konyhámban, no persze kizárólag csak ünnepi fogásként.
A ludaskása a liba aprólékjából (nyak, hát, fartő, szárnytő, belsőségek: zúza, szív) készül. Hosszú lére engedve, több órás főzésnek vetjük alá a húsokat, hagymát, fokhagymát se sajnáljuk belőle, sózva-borsozva, majorannázva, ki milyen fűszert szeret egy húslevesbe, ezek csak az alapok.
Az eredeti ludaskása rizzsel készül, én tarhonyával készítettem, ettől még ludaskásának nevezem, legfeljebb hozzáteszem, hogy Zsuzsa asszony módra. A langyosra hűlt húst lefejtjük a csontokról, és a húslével puhára főzzük a rizst - itt tarhonyát. Legyen annyi a lé, hogy kockára vágott sárgarépa, zöldség és borsó is megpuhuljon benne.
Az elkészült ételt friss petrezselyemmel megszórva tálaljuk. Én mindig fagyasztok le nyáron a bőségben kis adagokban apróra vágott petrezselymet, így ilyenkor, télvíz idején is tudok friss hatásű fűszert csempészni a főztjeinkbe. Hmmm.... A fotót a petrezselyem előtt készítettem...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlés