Permakultúra

Lassan itt a tavasz, kerttel rendelkező barátaim már bizonyára terveznek, palántáznak, ki-ki lehetőségeihez, idejéhez mérten, mint ahogy mi is. A kert idén sem fog nőni - sőt, inkább még kisebb lesz, és a veteményezni kívánt zöldségek száma is kevesebb lesz. Viszont abból a kevésből, ami az elmúlt évek alapján bizonyította, hogy kedvez neki a hűvösebb, párásabb, kevesebb napfényt adó klíma, azokból inkább valamivel több lesz ültetve. Az ágyások közé fűszersorokat tervezek. 

És most olvasásra ajánlom a ma divatos kertművelési módról szóló cikket,  azzal a céllal, ha van tapasztalatotok, írjátok meg kommentben. (Ha jól emlékszem, a Györgytea hírlevelében olvastam a lentieket)

Permakultúra, ökológiai gondolkodás

A permakultúrás gondolkodás a gazdálkodás valamennyi elemét egységes ökológiai rendszerként kezeli. A növények, állatok, építmények, domborzat, táj, és vízrajzi adottságok szorosan összefüggnek egymással és kölcsönösen előnyös kapcsolathálózat alakul ki közöttük. Így az egyes elemek produktivitása, használhatósága javul, a ráfordítás pedig csökken. A permakultúra célja, hogy az ember számára hasznos fajokból hozzon létre ökológiai rendszereket, és csökkentse az emberi szükségletek megteremtésének ipari hátterét, energiaigényét, környezetromboló hatásait.

A permakultúra hármas követelményrendszere:

• A Földi bioszféra védelme
• Az emberek védelme
• A javak igazságos elosztása

A David Holmgren által megalkotott 12 fő alapelv:

1. Figyeld meg és válj cselekvő részesévé a természetnek
2. Gyűjtsd össze és tárold az energiát
3. Érj el hozamot
4. Gyakorolj önmérsékletet és figyelj a visszajelzésekre
5. Használd és értékeld a megújuló forrásokat és szolgáltatásokat
6. Mindent hasznosíts
7. Tervezz mintáktól a részletekig
8. Elkülönítés helyett törekedj egységre
9. Használj kisléptékű, lassú és fokozatos megoldásokat
10. Használd és becsüld a sokféleséget
11. Becsüld meg a szegélyeket és hasznosítsd a peremterületek adta lehetőségeket
12. Figyeld a változást és használd ki kreatívan

"Nagymamámnak nem volt szeméttartója. A konyhai maradékot a malac ette meg, mert bár városban lakott, a kertben hátul volt egy aprócska disznóól egy disznó számára, akit legnagyobb gyerekkori rémületemre egy hideg téli hajnalon kivégeztek. Ma is emlékszem, hogy dugtam a fejem a párnák alá, hogy ne halljam a visítását.
Szóval a disznócska kapta a moslékot, amiben krumplihéjtól az ételmaradékon keresztül száraz kenyérig mindenféle olyan is volt, amit ma kikiáltunk szuperegészséges ennivalónak, mint például a korpa. Ma is látom, ahogy nagy fazékban melegítette esténként, karjával kavargatta, a korpa rászáradt a bőrére. Savanyú szaga volt a mosléknak, nem szerettem.
Az éghető szemetet elégette. Nem volt sok, egy kis papír, amibe csomagolták a felvágottat vagy a húst, meg a kertből kikerülő száraz ágak, gallyak.
Műanyag szemét nem volt. Se fólia, se szatyor, se műanyag tálca, amibe olyan gusztusosan csomagolják manapság a gyümölcsöt, húst. A tejfölt, túrót a kofánál vette, oda maga vitte az edényt. A tejet kannába mérve vette a fűszeresnél. A kenyeret à la nature a kezébe adták, max. egy tanga nagyságú papírba fektetve, aztán azt berakta a cekkerbe. Vászonból volt a cekker, a füle rojtosra kopott a sok használattól.
Még a hamu volt, amit azért valahová rakni kellett, és az nyáron is volt, mert sparhelten főzött, ott tüzet kellett rakni mindennap, még a nyári kánikulában is.
Abból annak idején szappant főztek, én ilyet nem láttam, de mesélték. Télen hamuval szórta le a jeges járdát a ház előtt.
A nagymamám nem volt vegetáriánus, nem volt környezettudatos vásárló, és nem volt ortorexiás (egészségmániás). Azt ette és etette a családdal, ami éppen volt – szezonális zöldséget, gyümölcsöt a helyi termelőtől, akit kofának hívott. Nem gondolkodott azon, hogy kell megmenteni a Földet, befoltozni az ózonlyukat, és csökkenteni a CO₂-kibocsátást. Csak egész egyszerűen úgy élt, hogy mindehhez hozzájárult. Épp úgy élt, ahogy ma a legtudatosabb környezetvédők.
Egyáltalán nem gondolom, hogy az élet jobb volt azelőtt. Csak azt kérdezem magamtól, hol siklott ki mindez? Hol tértünk hamis vágányra? Hol hagytuk el ezeket az egyszerű reflexeket? Hol vágtuk el magunkat a természettől, amiből születtünk?
És főleg: van-e visszatérés?
Mi lenne, ha idén megpróbálnánk??"