2015. szeptember 25., péntek

Kacsamesénk - az előző bejegyzés folytatása

Nos. Folytatom a kacsatörténetet, bár ez nem a Dagobert bácsi sztorija.
Az előző posztban még négy kacsa csámpázott a fotókon, azóta a létszámuk a felére csökkent, és bizony pecsenye lesz belőlük előbb-utóbb. Pár hónapja ezzel a céllal fogadtuk be őket, s mivel "nagyüzemi" tartásból érkeztek, bíztunk benne, hogy vágásig nemhogy a húsuk minőségét  sikerül feljavítani, de addig is boldog életet élhetnek, caplathatnak a tyúkudvarban, tiszta, száraz pihenőhelyük lesz az ólban, és sok-sok zabot fognak enni, hogy igazi, jó zabos kacsa váljék belőlük.
Hízlaláson, tömésen nem is gondolkodtam, megelégedtem a pecsenyekacsa minőséggel.
Csak ne esne olyan nehezemre a nyakukat elkapni...
Úgy látszik, soha nem lesz belőlem vérbeli falusi asszony.
Már-már feladom azt is, hogy  legalább jó minőségű húst ehetek, tudom mit ettek a gyönyörűségeim, szemem előtt volt nap mint nap a jólétük. 
Így hát a másik kettőnek megkegyelmeztem, s azonmód meg is kereszteltem őket: Kacsa Kinga és Kacsa Karolin végelgyengülésig udvarunk lakója lesz.
A döntés meghozatala óta megszűnt a szorongásom amikor rájuk nézek, és már nem ennivalót látok bennük, hanem a jópofa mókamestereket, akik hápogásukkal mindig felvidítanak.
És ráadásul elkezdtek tojni is...
Jövő tavaszra hozok melléjük egy gácsért, és ha kedvük lesz, akár költhetnek is nálunk...

 Az egész napos esőzésnek ők örültek a legjobban:


7 megjegyzés:

  1. Hát, ezzel még nekem is vannak gondjaim, de egyelőre kitartok, nálunk még csak most jön a java, most kezdtük. A kacsákat egyébként én is nagyon szeretem, nemcsak megenni, hanem a személyiségük, beszélőkéjük miatt is. Életvidám népség.
    Isten éltesse akkor Karolint és Kingát, legyen egyszer szép családjuk, neked pedig sok örömet bennük!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Meli, és hajrá a nyolcasnak...Ne hívj segíteni, légy'szi...

      Törlés
  2. Kedves író!
    Soha ne mond azt, hogy soha!
    Igenis, lesz belőled egyszer vérbeli falusi asszony, csak rá kell jönnöd egyes fortélyokra.Kacsát akkor érdemes vágni ha van aki megtömi, így tömés által meghíznak, több lesz a húsuk és finomabbak is lesznek.Tudom ez mennyi nyűg, egyik ismerősömnek is voltak régen kacsái és ő is tél közeledtével folyamatosan tömte őket.Én 16 éves leszek 3 hét múlva, és lány vagy.Én is írok egy blogot úgy mint te, és én is már vágtam tyúkot, többet is.Nekem még sok mindent kell tanulnom, és hosszú évek állnak előttem, de én is csak bízok benne hogy itthon, a kerítés és a falak mögött vérbeli háziasszony lehetek.Úgy hogy ne add fel, több embernek is segítettem már vágni, de rájöttem hogy nem az én hivatásom mert nem bírom a vért, így a vágást másra hagyom.
    Nagyon örülök, hogy a 4-ből ezt a két kacsát meghagytad, nagyon jó pofák, majd előbb-utóbb meghálálják a sok törődést és gondoskodást.Szerintem Kinga és Karolin nagyon örülhetnek hogy ilyen szeretetteljes és állatbarát hölgyhöz kerültek.Alig várom hogy egyszer az ő utódaikról is érkezzen egy poszt.
    Sok kitartást és örömöt kívánok az állattartáshoz! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Tini! Köszönöm a bíztatásod, rám fér. Azonban - sajna - én már védett korú volnék, és későn kezdtem a farméletet, így a tanulás is nehezebb, mint a Te korodban. Az állattartásban ezért inkább a komfortot nézem, mint a megtérülést, nálam biztos nem lesznek 5-6 kilós kacsák, félkilós-kilós májjal. Megelégszem azzal, hogy hallgassam a hápogásukat, és a vendégeink gyerekei is ujjongjanak, amikor belépnek a tyúkudvarba. Nos, emiatt a mentalitás miatt írtam, hogy nem válik belőlem vérbeli vidéki asszony.:))

      Törlés
    2. Oh, így már értem.Továbbra is várom a posztjaidat,nagyon szeretem a blogod! :)

      Törlés
    3. Mától én is olvaslak, és biztos vagyok benne, hogy találok majd az írásaidban használhatót...:))

      Törlés
  3. Körülbelül ilyen szorongást éreznék én is, teljesen megértelek hogy inkább megtartod őket. :-)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails