2014. december 18., csütörtök

Egy fürj emlékére

A gyász magánügy. Még egy ilyen kicsi madáré is. Azért teszem közzé mégis, hogy felhívjam a figyelmet arra: figyeljünk a környezetünkre, emberre, állatra, növényre, minden élőre, aki valamilyen módon velünk él és "közli" velünk a kérését, örömét, bánatát...
Én most bevallom, hogy ennek a kis madárnak nem értettem meg a közlését. Pár hete már egyedül volt, körülbelül ekkortájt múlt ki a vele együtt élő másik kismadár. Ők már körülbelül háromévesek voltak, nagyjából ez az az élettartam, amit megér egy japán fürjecske.
Látszólag jól volt, evett, ivott, volt tiszta porfürdője, repkedhetett a tágas, napsütéses ketrecben. Bizonyos szempontból nem volt egyedül sem, hisz a jércék is ugyanebben a helyiségben éjszakáznak, és napközben is nagy a jövés-menés, madárhanggal életteli az élőhely. Ők mégsem fürjek.
Előző este, amikor a baromfiakra rázártam az ajtót, megcsapta a fülemet ennek a fürjecskének az éneke. Én még ilyen csodás dallamot-trillát nem hallottam a fürjektől sosem. Túlcsordult a szívem melegséggel, visszamentem és még percekig hallgattam a fürjem énekét, közben a rácson keresztül benyújtottam az ujjamat egy kis csipkedésre. Sosem hallott gyönyörűséges éneket hallhattam tőle! Úgy éreztem, minden rendben, kismadaram jól érzi magát, és ezzel a fenséges énekszóval vonultam én is nyugovóra.
Reggel már nem élt...Ajtónyitáskor kereste a tekintetem a rács mögül mindig rámcsippanó, apró kis ugrásokkal örömködő testét, ám élettelen volt az egyik sarokban.
Régen sírtam állat elhullásakor.

3 megjegyzés:

  1. Kedves Zsuzsa! A szívem szorult el, olyan szépen írtad :-( Abban az énekben benne volt minden köszönete!

    VálaszTörlés
  2. Szép életkort ért meg azért...

    VálaszTörlés
  3. Ilyen búcsúzásról még nem is hallottam.

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails