2010. március 14., vasárnap

Magos buci és oregánós kecskesajt

Ezen az ünnepi hétvégén sokszorosan visszatérő vendégeim voltak - vannak -, akik rendszeresen étkeznek is nálam. Teljes gyógyulásukig a gyermekeknek gluténmentes étkezést is biztosítottam, erről egy régebbi bejegyzésben már írtam.
A reggeli péksütemény nálam mindig frissen sült pékáru, most egy magos bucit mutatnék be, ami szerintem osztatlan örömet okozott!
Háromféle lisztből gyúrtam:
20 dkg rétesliszt
15 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
15 dkg búzaliszt
1,5 dl tej, 2 dl víz és 1 dl olaj képezte a folyadékot, ahol  a 2 dl langyos-cukros vízben volt a 2,5 dkg élesztő feloldva.
Egy csipet só még jár bele.
A tésztát kétszer jól átgyúrtam, nagyjából egy órát kelesztettem a már kora reggel elgyújtott sparhelt mellett.
Sütés előtt négy részre osztottam, bucira formáztam, és kilisztezett tepsiben, sós vízzel átkenve, szezámmaggal megszórva, először 15 percig 200 fokon, majd újabb 15 percig 180 fokon készre sütöttem

A falusi reggelik elmaradhatatlan alkotórésze - szezonban, ami nem épp most van -a kecskesajt.  Most egy oregánós változattal kedveskedtem vendégeimnek. Ezt a fűszert, amit egyébként szurokfűnek is hívnak, eddig még csak olaszos mártásokhoz és húsfélékhez használtam, de a kecskesajt ízésítőjeként is nagyon jól mutatkozott be!

7 megjegyzés:

  1. Szupi kis bucik, és a sajt is nagyon guszta.
    Most jut eszembe, hogy még nem is reggeliztem, házi kenyér van itthon, sajtból viszont csak bolti. Irigylem a vendégeidet.

    VálaszTörlés
  2. Látom a kis bucikat, ahogy nézem a blogod. Hát nagyon finomak! Tanúsíthatom!!! Leónak és Boginak simogatás!

    VálaszTörlés
  3. Innen a csúnya nagyvárosból idillinek tűnik a kecskesajtos, bucisütögetős falusi élet. Ha még a főképen látható tündéri vizsla is hozzá tartozik, akkor már tényleg irigykedni kezdek.

    Üdv:
    Ildikó

    VálaszTörlés
  4. Nincs mit irigykedni, bár kétségtelen, hogy a célom az, hogy vendégeim valóban idillinek éljék meg az itt töltött időt.
    A vizsla pedig Szölló, aki sajnos már nincs a körünkben.

    VálaszTörlés
  5. tetszik ez a péksütemény recept
    mert nem kenyérsütőben készült, hanem kézzel, és sütőben sült
    ki fogom próbálni :)
    üdv, Edit

    VálaszTörlés
  6. Árokszállási Edit: a nagy sikerre való tekintettel már leggyakrabban ezt sütöm kenyér helyett...

    VálaszTörlés
  7. Jó a buci, a kecskesajtot meg imádom. Egy éve- vagy másfél? hetente hoznak fel Pestre, más-más ízesítésűt meg füstöltet is. Azelőtt nem is ismertem :D

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails