Kertemből tálalva

Az évek alatt kezdjük megtanulni, mi való a kertünkbe, mi az, amivel felesleges bajlódni. A kert közvetlenül a patakparton van, hűvös, nedves, árnyékos közegben, kevés a napsütötte órák száma, amit leárnyékol a szomszéd nyárfaültetvény is.
Azért idén tavasszal is elkapott a gépszíj, egyre-másra ástam fel a kertet újabb és újabb veteménynek. Bevetettem a biogazdálkodás egyik másik trükkjét, próbálkoztam a méhlegelővel, egymást kedvelőket ültettem egymás mellé, illatos fűszereket a sorok közé stb. Gondoltam arra is, hogy az elmúlt nyarak tikkasztóak voltak, s előrejelezték a folytatást is.
Ehhez képest a száraz, forró április után hideg-szeles volt a május, és csapadékos a június, aszálynak most nincs nyoma. Mi ebből a tanulság? Az, hogy nincs tanulság, az évszakokat és az időjárást előre megjósolni lehetetlen.
Azért a zöldleveles ültetés eddig bevált: áttelelt a sóska, óriásira nőttek a különféle spenót és mángoldlevelek, s lekopogom, eddig betegség nem ütötte fel a fejét, talán az előbb említett rovar távoltartó virág- és fűszernövényeknek. A rukkolát viszont mindjárt az elején megrágta az ugráló bolha, ezen a fátyolfólia sem segített, hisz a viharos szelek rendre letépték róla, akármilyen gondosan rögzítettem is. Így járt a saját nevelésű karalábé palántám , és napi gondoskodást igényel a kelkáposzta is. Ők már megkapták először a tejes, majd később a wuxálos permetezést is, alátrágyázásnak csalán- és rebarbara leveles löttyöt kapnak, majd elájulok az aromájától. Kérlek, ne kövesd a tanácsaimat, tapasztald ki magad is az adottságaidnak megfelelő kezelésmódokat, tanulmányozd a növényt, figyeld az időjárást, szerintem tuti az nincs.
A ribizlin elinduló rozsdásodást kimetszéssel oldottam meg, a goji bogyó lisztharmatszerű betegségét alapos - minden valószínűség szerint nem szakszerű metszéssel sikerült megállítanom. Már írtam, hogy ne tanulj tőlem, mert a kerti orvoslásaim inkább csak kampányszerűek, mint szakmaiak, viszont érdekes módon, nagyon nagy százalékban sikeresek. (nem mindig, de ez igaz a vegyszerekre, permetekre is, azok sem szentírás, hogy hatnak, viszont eléggé borsos áron kísérletezhetünk velük).

S mire ezt a bejegyzést közreadom, már kiszedtem a fokhagymát, s a kellemes termést látva, talán ebből ősszel több ágyást is érdemes lenne vetni. Helyére frissen kapott folyton érő epret tettem, ahogy láttam biogazdaságban, bakhátra, fátyolfólia védelemmel a csigák ellen.

Kezd beérni a másodvetésben ültetett zöldhüvelyű zöldbab, és ha nehezen is, de elindult a paradicsomérés. Ügy sejtem, a teljes termésnek nem lesz ideje bepirosodni. Jövőre, ha egyáltalán ültetek, korábban kell a palántákat kihelyeznem. Az idővel nehéz gazdálkodni, mert egy korai palántázás fagy esetén végzetes is lehet, viszont az én ültetvényemen a későbbi munkák az árnyékos hely és a nyárvégi korai napnyugta miatt a termés elárvulásához vezet.

A paprikák görbék, talán valami tápanyaghiányuk van. Vastagodnak a sárgarépák, ősz végéig biztos nem kell vásárolnom, és bőven lesz friss petrezselymem, amit annyira szeretek, mindenbe rakok belőle. Lett pár szem csemege kukoricánk is, imádom a tejes csöveket!

Kipusztult viszont a kapor (?), és az uborka sem megy semmire. Nem úgy, mint a házunk melletti tyúkól tövébe hevenyészve elvetett magok, ott már szépen növöget a kígyóuborka,kapaszkodik fel a baromfihálóra.  Jövőre talán már a rebarbarát is kóstolhatjuk.

Nos, ennyit az idei kerti naplómból. Mindenképpen tanulság, hogy szükség van a méhlegelőre, bevonzani a hasznos rovarokat, és változatos kultúrákat érdemes kialakítani. Még az elszórt szotyiból is kedves napraforgó táblám lett, igazán szépen mutat a méhlegelő virágai és a fűszerek mellett. (menták, oregánó, lestyán és rozmaring a választék, a bazsalikom, a második legkedvesebb fűszerem viszont szintén nem ment semmire) Azért a bazsalikom ültetést nem adom fel, az biztos lesz jövőre is.

Nektek milyen évetek van a kertetekben?










Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Füstölt nyúlcomb

Nyúlszalámi

Feta sajt készítés