Egy kis libatanulmány

No persze, nem saját kútfőből, de hát másodjára ugrottunk neki a libatartásnak, így illik megismerkedni velük.
Általában a lúd Márton nap körül kerül (hihihi) hozzánk, és hát valljuk be, nem szép sorsra. Ezért a lelkiismeretet csillapítandó, a tepsibe kiszemelt madár mellé még szoktunk hozni legalább kettőt, és ők ellegelészhetnek körülöttünk az idők végezetéig. De legalább is a következő Márton napig.
Így maradt meg tavalyról a két szürke ludunk,  akik mellé akkor szereztük be Zolit - aki gőgős is :))) - amikor kiderült, hogy nincsenek párban, mindketten tojók.
Zoli reményeim szerint ivarosította a tojásokat, mert az egyik szürke kb. három hete csücsül rajtuk, bízzunk benne, hogy nem hiába. Ez hamarost kiderül.
Faluszerte érdeklődtünk a libatartásról, kisliba nevelésről, de bizony csak hümmögést, hímelést-hámolást kaptunk, amit lassan már meg is szokunk, jöjjön rá mindenki a dolgok csínjára a saját tapasztalásán. Kerttel, állatokkal kapcsolatban is megfigyeltem, hogy konkrétumokat nem, de sok-sok ellentmondó véleményt kapok, ember legyen a talpán, aki kiigazodik rajtuk. Arra azért magunktól is rájöttünk, hogy kőbe vésve nincs semmi sem, ezer tényező befolyásolhat mindent, és gondolom, ezért is nem kapunk soha egyértelmű válaszokat.
Milyen is hát a libajellem? Összetartóak, hűségesek a családjukkal, egy partnert választanak társnak, akit kicsinyeikkel együtt aktívan védelmeznek. Ha egy liba társa vagy picinye megsérül, elpusztul, ugyanúgy gyászolnak, mint az ember. Különvonulnak a csoporttól és szomorkodnak. Társuk halála után a legtöbb liba élethosszig egyedül marad és többé nem párosodik. Ez hosszú idő is lehet, hisz akár 25 évig is elélhetnek.
A vadlibák a jellegzetes v-alakú repüléssel több ezer kilométert is repülhetnek. Ezzel a módszerrel csökkentik a mögöttük lévők légellenállását. Ha az elől lévők elfáradnak, a hátsók felváltják őket.
A libáknak a baromfifajok között a legjobb a tanulóképessége.Nagyon jó a hosszútávú memóriájuk, tájékozódásukhoz felhasználják az ismerős domborzati viszonyokat, sőt a csillagokat is, hogy mindig visszataláljanak a költőhelyükre.
Nos, ezeket ollóztam róluk általánosságban, most pedig tanulmányozzuk Zolit, aki fenségesen lépdel a zöldben, az idegeneket vizszintesen kinyújtott nyakkal és sivítással fenyegeti, ezen kívül az ajtónkon kopogtat állandóan és sípol. Nem bánnám, ha tudnám, ilyenkor mi játszódik le benne...