2014. február 26., szerda

A türelem zöld tojást terem...

Említettem régebbi bejegyzéseimben, hogy a tavalyi keltetés nem hozta meg a várva várt eredményt, főleg létszámban nem. Minden először próbálkozónak üzenem, hogy a keltetőgép sem atyaisten, ezzel a módszerrel sem lehet 100%-os eredményt elérni, még ha a tojások termékenyek lennének is. A kiscsibék kikelése utáni maximális gondoskodás is okoz elhullást (értsd ezalatt a meleg- ,  és vitaminigény kielégítését is).
Nos, a megmaradt állomány pár hónapja került ivarérett állományba - természetesen a túlnépesedett kakaskákat  a téli takarmányozás előtt fagyasztóba küldtük, így biztosítva azt a régi falusi tendenciát, hogy télire minél kevesebb éhes szájat kelljen etetni.
A jércék meghozták a tőlük elvárható maximumot: december elejétől tojással gazdagítják kamránkat. Aki csak most kapcsolódik be a blog olvasásába eláruljuk, hogy mindössze 7-8 kapirgálós tojótyúkról van szó, az elmúlt napokig még mindig kérdéses volt 2 szárnyas ivara. Ahogy időm engedte, figyeltem tevékenységüket, és főleg a főkakas tevékenységét. Eleinte csak azt láttam, hogy a kakasom a reggeli kiengedéskor épp csak odakap az egyik "gyanús" szárnyasnak, így őt kakasnak vélem, bár formája alapján még kétesélyes.
Azonban van egy másik hasonló szárnyasom, őt az előbb említettel egyidőben kakasnak gondoltam, hisz az összes többi tyúknemű szárnyas már produkált a konyhára, és ő is velük egyidős.
Nos, ő a többihez képest kéthónapi kihagyással, de a mai napon leadta az első, mindenki mástól megkülönböztethető tojását: egy hegyes csúcsú, halványzöld gyönyörűséget, ami mindenképpen utal ősére, a gyönyörű araucana kakasomra, így legalább ez a vérvonal őáltala tovább él a baromfi udvaromban.
Így minden baromfitartónak üzenem - de leginkább a nem túl járatosaknak, hogy érdemes figyelniük az állományt, és nem mindjárt a vágásra gondolni, ha valami nem sikerül. Jelenleg nem kívánok a tyúktartás gazdaságosságáról esszét írni - ahhoz még túl sokat kell tanulnom -, de minden nap örömmel tölt el, amikor az állataimról megtudok valamit és azt beépíthetem a saját életembe, mint megszerzett tudományt. Úgy gondolom, ez visz előre, és ez tudja a legtöbb erőt adni a mindennapokhoz.




Ebben az edényben savót kapnak innivalóként, a víz mellett



2014. február 12., szerda

A dolmányos varjú

Hosszú éveken keresztül hiányoltam környékünkön a dolmányosokat, hisz a Bakonyaljára költözésünkkör mindig rengeteg volt belőlük, és az első madarak közé tartozott, amelyeket gond nélkül felismertem:))) Na jó, lehet nevetni:))) Aztán talán az erdőirtások, talán más körülmény miatt elvesztettem őket szem elől, pedig a közelünkben lévő égereseken is mindig több család trónolt, akiket távcsővel meg tudtam figyelni.
A bejegyzésem oka pedig az örömködés, hogy egy dolmányos varjú pár újból megtalált minket és talán már éppen a fészekrakáshoz készülődik. Amint megtudtam a madárhatározóból, márciustól júniusig költ, tehát hamarosan várható a szaporulat.
Mit is lehet tudni a dolmányosról? Érdekességként mindjárt azt, hogy az énekes madarak csoportjába tartozik. Mérete is tekintélyes, testhossza 40-50 cm, a szárny fesztávolsága pedig akár 1 méteres is lehet. A minap épp a konyhaablakon nézgelődtem, amikor hatalmas szárnycsapásokkjal repült el a ház fölött. Messziről fehérnek láttam a szárnyát és óriásinak. Azonban, amikor rászállt a konyhámból látható 5 éger egyikére, távcsővel be tudtam azonosítani, hogy ez bizony dolmányos! De milyen hatalmas!
 Szürke dolmányán kívül a madár szinte teljesen mélyfekete, talán csak a csőre világosabb egy leheletnyivel.
A határozóból azt is megtudtam, hogy a dolmányos varjú elsősorban a ritkásabb erdőket kedveli, de szívesen megtelepszik az emberek közelében. Szívesen keresi fel a hulladéktelepeket is.  A párok szoros párkapcsolatban élnek és soha nem hagyják el egymást, sőt életük kockáztatásával védik párjukat még a nagy ragadozókkal szemben is. Azért ez, valljuk be, nagyon szép tőlük...
 Érdekesség még, hogy a csupaszon kikelt fiókáknak életük első hat napjában gyakorlatilag nincs állandó testmelegük. Testük hőmérséklete változó, mint hüllőőseiké. Ilyenkor elviselik az erős lehűlést is.
A dolmányos varjú igazi mindenevő, mindent megeszik a pocoktól a rovarokon, férgeken keresztül a magvakig, sőt a hulladékot sem veti meg. Kifosztja a madárfészket, csipegeti a bogyókat, megeszik mindent, ami ehető és amit az évszak kínál.
 A dolmányos varjú szerencsére még nem veszélyeztetett faj.Az én fotóimon élvezhetetlenül homályosak a madarak, így bemutatásra egy nálamnál jobban sikerültet mutatok:

 És még egy fantasztikus fotó egy csodálatos természetfotóstól, ifj. Vasuta Gábortól, természetesen az engedélyével. Blogját és fotóit érdemes figyelemmel kísérni.


2014. február 8., szombat

Lovak a vendéglátásban

Sokan csatlakoztak a tótvázsonyi Vajkyné Nagy Andrea internetes petíciójához, aki a lovak érdekében indított felhívást, és velünk együtt azon aggódik, hogy mi lesz azokkal a lovakkal, akik öt évnél idősebbek, nullás lovak, azaz nincs származásukat igazoló hivatalos irat?
A Nemzetgazdasági Minisztérium új rendelete minden eddiginél szigorúbban szabályozná a lovardák működését. Előírásuk szerint a lovas szolgáltatást, lovagoltatást, fogathajtást, oktatást, lovasbemutatót képesítéssel lehet szervezni, oktatói, edzői papírral. A telephelyen legyen legalább 150 nm karám, és legalább 800 nm körbekerített, egyenletes talajú lovaspálya, szabad lótartásnál lovanként 1000 nm terület. Nullás, azaz igazolatlan származású lovakat nem lehet alkalmazni a szolgáltatásban.
Az eddigi tervezet szerint a lovaknak 1,5-2 órás vizsgán kell ehhez majd részt venniük ötévenként, vizsgálóbizottság, például a lovas turizmus országos szakmai szervezetének képviselője előtt. Itt vizsgálják majd az állat képzettségét, természetét, együttműködését, emberrel, és más lovakkal. Viselkedését, kondícióját, ápoltságát, lábai és háta állapotát, miközben a lovas nyergeli, lovagolja. Az ismeretlen lovak nem vizsgázhatnak. Hogy mennyi ló élhet ma Magyarországon, és ebből mennyi az ismeretlen származású, nem lehet tudni. Hazánkban kb. 300 regisztrált lovas szolgáltatóhely van. A hivatalos közlés szerint a nullás állatokat azért kell kivonni a szolgáltatásból, mert előéletük ismerete nélkül nincs információ a viselkedésükről, egészségükről, betegségeikről. Igaz, az ismert származásúaknál sincs olyan papír, amely minderre választ ad...Ám a származási papír úgy látszik, mindezen kérdésekre mindenható...
Andrea petíciója arra hívja fel a figyelmet, hogy számos származás nélküli ló évtizedek óta látja el feladatát a lovardákban, gyermekek tanulnak rajtuk, versenyeken rangos eredményeket érnek el, terápiákban vesznek részt. Rendes, jól ápolt, jó szándékú lovak, sok esetben különbek, mint a származási lappal rendelkezők. Ha ezek a lovak a továbbiakban a rendelet szerint nem dolgozhatnak, akkor tartóik rákényszerülhetnek arra, hogy megszabaduljanak tőlük. Viszont hazánkban nincs annyi hobbilovas, ahol ezeket az állatokat befogadnák, így eljöhet a lókupecek ideje, akik olasz vágóhidakra viszik majd őket...
Vajon hol és hogyan találkozik az életszerűség a törvénnyel? Biztosíték lehet-e egy származási lap a lovardában történő szolgáltatás balesetmentességére? Sok-sok megválaszolandó kérdés merül még fel a törvényhozók és a szolgáltatók részéről is.

A Bodzás Vendégház nem tartozik a lovas szolgáltatók közé. A gyerekek továbbra is ingyen ülhetnek fel a "nagypapíros" Malátára, és a "nullás" Fügére Feri bácsi irányítása mellett,  ha az ideje megengedi. Fügének csupán az anyja nullás (Figura, sok évig volt hátaslovunk), viszont apja Justboy, aki hiába nagypapíros fedezőmén, ha nullás kancát fedeztetnek vele, akkor bizony a csikó is nullás marad...Annak idején a fedeztetésnél mindössze a kanca tulajdonságainak jobbá tétele volt szempont egy ragyogó minősítésű ménnel való fedeztetéssel. Füge úgy alkatában, mint vérmérsékletében meg is felelt az általunk támasztott elvárásoknak. Alkata, pataszerkezete, jelleme szerintünk alkalmassá teszi a gyerekekkel való ismerkedésre, akinek viszont ehhez hivatalos papír is kell, az a továbbiakban csak az istállóban és a legelőn való nézegetésben keresse a kontaktot velük.




2014. február 2., vasárnap

Egy kis téli blogger-játék

Végigjátszottam már blogom kezdete óta sok-sok játékot, és bizony már kitettem a "megtelt" táblát is, azaz hogy felkértem az olvasókat, hogy ne keressenek meg ezügyben, már mindent elmondtam magamról, és különben is beszéljenek helyettem a bejegyzések.
Hosszú idő után most Muskátli Büfé keresett fel játékfelhívással, - ő még biztos nem olvasta morcos felkérésemet:)), hisz jóval fiatalabb a blogja, mint az enyém...
Nem lesz könnyű kiválasztanom, hogy kinek adjam tovább a stafétabotot, mert felgyorsult világunkban egyre kevesebb idő jut a blogolvasásra - magam is látom a látogatólétszámon. Még rövidebb, még izgalmasabb bejegyzésekre van szükség ahhoz, hogy elolvassátok bejegyzéseimet, és én is ugyanígy vagyok másokéval. Tehát megpróbálok majd 7 olyan blogot keresni, akiknek a látogatottságát talán sikerül egy kicsit felpezsdíteni ezen a hideg-havas tél közepén.

Tehát a játék menete a következő:


A játék menete:
1. Linkeld be azt a személyt, aki megjelölt
2. Ossz meg magadról 7 dolgot; akár különleges, akár hétköznapi
3. Nézz ki 7 bloggert és nevezd meg őket a blogjukkal együtt
4. Értesítsd a kijelölt személyeket egy hozzászólásban a blogjukon.
Ki is az a bodzazsuzsa, ki vagyok én?
Nem könnyű magamról írni, ez talán a legnehezebb...
1. Jelenleg falusi vendéglátó a foglalkozásom, de ez ugye, nem biztos, hogy elárulja, ki vagyok én? Erre röviden mindig azt szoktam mondani - nem kevés marketingfogással - hogy tessék eljönni hozzánk, oszt ismerkedjünk meg:)))
2. Ehhez a műfajhoz tartozik másik szerelmem: az állatok is. Nagy öröm, hogy körülvehetem magam velük, gondoskodhatom róluk, ennek minden örömével és bánatával. Ilyenkor télvíz idején pedig a megpróbáltatásokat is nyugodtan kiemelhetem, hisz sajgó derékkal - ötvenen túl - sokszor a megközelítésük is nem kevés fizikai megpróbáltatást jelent...Azonban ez is életünk része, vagyis az enyém is. És én vagyok az is, aki belekáromkodik a nagyvilágba, ha félméteres hótorlasz választja el a lóistállótól...Ezt pedig még akár a szomszéd is hallhatja...
3. Szeretem az embert. Érdekelnek. Mit gondolnak, hogy élnek, mi az örömük, mi a bánatuk? S mivel életformánk miatt - a helybelieken kívül - új impulzus a vendégeinken keresztül érkezik, így ha a vendég is kíváncsi ránk,  megtudhatnak rólunk ezt-azt és mi (én) is róluk. Természetesen a tapintat határain belül. Ilyenkor néha kicsit többet fecsegek a kelleténél, de hja, aki sokszor napokig csak ugatást, nyerítést, kotkodácsolást hall...

4. Jó evő és - talán jól főző is vagyok. Persze sok mindent nem ismerek, tehát vannak határaim. Nagy szerelem a főzés, és a vendégeknek főzés! Mai napig nagy izgalom, hogy főztömet milyen kritikával illetik. Sokszor begyakorolt ételeket is nem kevés szívdobogással teszek asztalra: Vajon ízleni fog?

5. Az előzőekből következik, hogy ezt a csodálatos lehetőséget megpróbálom minél több ismerettel gyarapítani, így egyik kedvenc időtöltésem a saját alapanyagainkból előállítható ételek minél részletesebb megismerése olvasás, tájékozódás által. S emellett érdekel a mai modern gasztronómia, és az úgynevezett egészséges táplálkozás.

6. Szenvedélyesen szeretek olvasni. Rengeteg könyv vesz körül, és a vendégházunkban is nagyon kellemes kollekciót válogattam össze, amit már sokan megdicsértek. Régen mindenevő voltam, ma már vannak "allűrjeim": szeretem a különböző nemzetek új íróit olvasgatni, (észt, török, finn stb.), de élvezem az állattörténeteket, és az életrajzokat is. Tehát minél kevesebb legyen a kitaláció...:))

7.És az is én vagyok, aki legalábbis gondolatban rengeteget utazik, és próbálja megismerni a világot. Persze, nem tudom, hány élet kellene ehhez?:)))


LinkWithin

Related Posts with Thumbnails