2010. október 30., szombat

Állatmesék II. Úrnak születni kell

Mai mesém a macsekokról szól, igen, többes számban. Úgy emlékszem, nem írtam róla, hogy a nyáron nálam nyaralt macskák közül egyet örökbe fogadtunk, mert a másikat barátainknál a boxerok sajnos, a másvilágra küldtek. Így Macsó a mi macskánk lett, és Benőke - a baráték kisfia - tudomásul vette, hogy a cicát csak nálunk dögönyözheti és ha hagyja, kinyomhatja belőle a szuszt. Persze, ahogy nődögél ő is, meg a macska is, ez egyre kevésbé drasztikus...

Macsó délceg kandúrrá cseperedett, amilyen csúf volt cicaként, úgy szedi össze magát, biztos készül az ivarzásra, s hát ilyenkor nem árt a legjobb formát hozni...Bubu egyelőre - aki nőstény - kitúrja a tálkája mellől, s olyan vad morgással tartja távol Macsót az etetőedénytől, hogy még én is megijedek...De ha csak morogna! Látnátok, mekkora maflásokat ken le a kandúrnak, meg sem mer szeppenni, csak tisztes távolból kivárja, hogy mi marad neki. Hiába teszek neki külön tálkába, Bubu szemmel tartja mindkét tálat és félelmetes morgással nem engedi Macsót addig enni, míg ő jól nem lakott. Akkor bajusznyalogatás, nyújtózkodás, elégedett mormicolás, majd leheveredés a legközelebbi kényelmes, lehetőleg kipárnázott fotelba, székre, kályha mellé.
Ez napjában kétszer, reggel és este lejátszódik a konyhámban, napközben kihajtom őket egerészni. Este persze megesik a szívem rajtuk, s többnyire beengedem őket a sparhelt mellé. Legrosszabb esetben is az asztalosműhely nyújt nekik éjszakai szállást, s ez is pusztán Bubu miatt, akinek az ürítési szokásai még mindig nem szobabiztosak.
Képeim róluk:

És Bubu a háztetőn, na azért nem volt forró...

2010. október 29., péntek

Állatmesék I., avagy a kecske egy őszinte állat...

Azt hiszem, rég nem beszéltem állataimról, ezekről a gyönyörűségekről, napi boldogság- és örömforrásaimról:)) (A bosszankodás, méreg, fájdalom most nem blogtéma)
Kecskéimről írnék pár szót, kiknek létszáma megcsappant, hisz a gidák sorsa beteljesedett...
Talán vemhesek. Bár megírtam: semmi jelét nem láttam aktivitásuknak, míg a bakkecske körükben tartózkodott. Úgy képzeltem, hogy majd én meghatározom, hogy mikor szülessenek gidák, nekem mikor a legjobb, elválasztás, tejtermelés, legelés stb. okokból kifolyólag. Hát lehet, hogy befürdök az elképzelésemmel, és januárban kiderül, hogy a kecskék "betagadtak", és már csak azért sem vemhesültek...Azonban nem voltam mindig a jelenlétükben, például éjszaka sem, úgyhogy azért reménykedem, hogy a másfél hónapos bakkecsketartás meghozza a gyümölcsét.
Soványkodnak a legelők, a környezetünkben lévő rágnivaló területek is. Az idei nyáron végig csodás fű és bozóttermés volt, imádták is a lánykáim. Szinte egész nyáron szabadon, a szomszédunkban lévő lekerítetlen telken nyalánkodtak, és szépen gömbölyödtek. Azonban ahogy csappant meg a zöldterület, annál inkább kacsingattak másfelé, ami nekem nem kis fejtörést okozott. Egyre sűrűbben kellett rájuk néznem, s egyre sűrűbben kellett őket idegen területek felől elterelni. Jöttek is a szomszédok: innen is, onnan is  hiányzik egy-két ház elé ültetett kerti virág. Mert hát a kedvencük nekik a virágzó hajtás. Hát istenem! Kár, hogy így nem lehet őket szabadon tartani. Aztán a hab a tortán az volt, amikor egy magaslatról beugrottak a szomszéd kertjébe, ott is az eperágyásba. Jó, jó, ilyenkor már nincs eper, s nem is a kecskék miatt nem lesz már az idén, mégis... Ki kellett gondolnom, hogyan tovább. Ezekben a csodás, teljes szabadságban eltöltött napokon volt is tejecském szépen, csak úgy feszült a tőgyük a reggeli fejésnél!
A továbbiakban viszont ötméteres láncon kikötve tengették napjukat, nem mondom,, derékig érő dzsindzsásba vittem őket, de hát ez mégsem ugyanaz, mint a szabadon bóklászás, egyik bokortól a másikig, néha, ha ezt megunták, akkor a kövér füvet legelték órákig.
Summa summárum, amiért a főcímet kitaláltam: a fogvatartott napokon eleve nem adtak annyi tejet. Tincső egész belefogyott a sanyarú sorsba. Ibi viszont nem hagyta magát, ő a legidősebb köztük, s van már annyi firnyák benne, hogy tudja: amit ma megehetsz, ne halaszd holnapra! Ő csontra lerágta mindennap a területét, sokszor jól körbetekerve  magát a bokrosokon.
Meghoztuk az új szénát és szalmát a birtokra, s most ebben a jó időben - s főleg, hogy már az udvarunkban sincs sok érték, amit lerághatnának, újból szabadon vannak engedve, most viszont csak területen belül. Minden ajtót, kerítést nyitva hagyok nekik, mégis legszívesebben a friss széna és szalmabála körül álldigálnak. Persze azért szemet vetettek a még ablakaimban lévő elérhető magasságú muskátlikra is, sőt, amit eddig elkerültek: megdézsmálták a rozmaring bokromat is. Egészségükre! A gyökere jó helyen van, jövőre majd újból kihajt. A tejecskémben viszont próbálom felfedezni a rozmaring ízét:))
És mitől őszinte állat a kecske? Hát épp attól, hogy a szabad tartást sokkal több tejjel hálálja meg. Most a laktációs időszak vége felé járva minden csepp kecsketej kincsnek számít, s ezért amennyire csak lehetséges, megpróbálom jólétüket szabad mozgástérrel kiegészíteni, keresgéljék csak meg saját maguk a mindennapi betevőjüket!
Imádom Őket!

2010. október 16., szombat

Ezt ették ma vendégeink...

Borsóbecsinált leves

Először is készítettem egy marhahúsos-csontos alaplevet. Ezt használtam fel később a leveshez, de a második fogáshoz is.
A leveshez hagymát dinszteltem kevés zsíron, majd hozzáadtam a kockára vágott zöldségeket (sárgarépa, fehérrépa, zeller, karalábé). Együtt pirítottam, majd egy kevés barnacukrot karamellizáltam benne, végül megszórtam pirospaprikával, bazsalikommal, őrölt borssal, borsikával és felengedtem az alaplével. Amíg a zöldségek puhultak, a marhacsontról lefejtettem a húst és felkockáztam. Kissé szálas volt, így kockáról inkább nem is beszélnék....Viszont vajpuha és ízletes volt.
Amikor a zöldségek félig megpuhultak, hozzávarázsoltam a mirelit borsót, és máris beleszaggattam az egy tojásból készített házi galuskát, aminek főzési ideje kb. megegyezik a borsóval.
Legvégül petrezselyemzölddel díszítettem a leves tetejét.

Fokhagymás nyúlcomb somlói mártással, krumpligombóccal

A nyúlcombot előző este fűszermártással átkenegettem (fokhagyma, rozmaring, bazsalikom, őrölt bors, borókabogyó őrlemény, só, olívaolaj), és felhasználásig hűtőben érleltem.
Másnap zsírral kikent kacsasütőben, kevés víz hozzáadásával sütöttem meg  200 fokon, közben gyakran locsolgatva a pecsenyelével.
A somlói mártás a következőképpen készült: zsíron egy kevés somlói olaszrizlinggel megpároltam két szép fürt szőlőt, pépessé karamellizáltam egy kevés cukorral, sóztam. Kihűlt állapotban botmixerrel pürét készítettem belőle.
A krumpligombóc a szilvásgombóc mintájára készült: héjában főtt krumplit hámozás és áttörés után sóval, borssal intenzíven megszórva, egy tojással elkeverve és annyi liszttel, amennyit felvesz, gyúrható tésztát készítettem, gombócokat formáztam, és bő, forró vízben kifőztem, olvasztott zsírba szedtem.




Tálalásnál a gombócokat szépen elrendeztem a fűszeres nyúlcombbal, kevés mártással meglocsoltam, a maradék mártást porcelántálban kínáltam e fenséges étek mellé, mely reményeim szerint híven reprezentálta az ŐSZ-t, a SOMLÓ-t, és a BODZÁS-t is!

2010. október 10., vasárnap

Öko-, vagy bio- ?

Mindig gondban vagyok, amikor ezeket a szavakat hallom, vagy használnom kellene. Jelentésük tartalma számomra nem egészen tisztázott, viszont nagyon divatosak. Vendégcsalogatóak, ahogy látom. Azonban mindig tartózkodtam attól, amit magam is csak félig-meddig értettem, bizonytalannak tartottam , így soha nem definiáltam magamat és tevékenységemet ezekkel a szavakkal.
Ezért is lepett meg, amikor hétvégi túrázók ilyetén útbaigazításokkal tértek be portámra, hogy itt ökogazdaságra lelnek.
Hát már a mezei kecsketartás ebbe a fogalomkörbe tartozna? Pláne három "szem" anyakecskével? Nézzünk körül egy kicsit a Wikipédián, mit írnak az ökológiáról?
Én bevallom, elvesztem a fogalmak számomra zűrzavaros útvesztőjében, próbáltam beazonosítani a tudomány centrális nullhipotézisét, potenciális és realizálható nichéjét a falusi kecske- ló- és baromfitartásomra, de őszintén elakadtam. Ez egy tudomány, vizsgálódik, következtetéseket von le.
Én is. Bár nem ezekkel a szavakkal.
Lehet, hogy a túrázók csalódással mentek el tőlem, viszont nekem kellett korrigálnom - tudatlanul -, hisz semmiképp sem akartam azt, hogy a szó köré épített - valósnak vélt - tartalmat ne kapják meg nálam. A falusi porta kifejezésnek nincs akkora varázsa - sajnos -, mint a bionak, vagy ökonak.
Alig egy órával az ökofarmot kereső túrázók után egy kedves baráti társaság toppant be hozzám kecskesajtkóstolóra - épp, mikor tíz főnek szaggattam ki a nokedlit a marhapöri mellé. Ha bárkinek van elképzelése arról, milyen egy konyha akkor, amikor ekkora feladat előtt áll, az elképzelheti, hogy milyen körülmények közt szolgáltam ki az érdeklődőket. Szerintem boldogan és elégedetten távoztak, megjegyezve, hogy a kecskesajt mellé a körte kiváló párosítás!

2010. október 3., vasárnap

A paraszti konyha

Pár száz év alatt óriásit változott a világ. Más a jelentése ma már egy csomó szónak, mint akár a középkorban. Ki a falusi, ki a paraszt? A XX. század óta már pejoratív értelme is van ennek a szónak, ami falusit, a föld megmunkálásából élőt jelenthetett valaha. Én tán az vagyok? Nincs földem, kertem, mégis tartok állatokat, s ráadásul városból jöttem ki falura. Akkor most én paraszt vagyok vagy sem? Magam semmiképp sem definiálnám parasztnak, de még falusinak is csak csínján...magamat. Akkor az én falusi vendéglátásom most micsoda? Ezer a kérdés és ugyanennyi válasz adható rá. Úgy gondolom, vendégkönyvem bejegyzései válaszokat, érzéseket tükröznek: ki mit várt és élt át a nálunk töltött napokban. Hogy ilyen a mai magyar falusi vendéglátás általánosságban? Honnan tudhatnám, hisz nem jártam más helyeken. Én a magam módján próbálom megvalósítani. Keresem a válaszokat és megmutatom, mi hogyan élünk ma, falun.
A gasztronómia és vendégeink falusi étkekkel való ellátása pedig szívügyem.. Legnagyobb kihívás, amikor vendégeim egy előre megrendelt étel elfogyasztása után teljesen rám bízzák a kosztolásukat. Ez nagy megtiszteltetés és komoly feladat.. Ezért nagy hangsúlyt fektetek a saját és a helyben termelt alapanyagok felhasználására, valamint folyamatosan tanulmányozom a régi korok paraszti ételeit, és sok-sok kísérlet után egyet-egyet átültetek étlapomba. De ugyanígy odafigyelek a különféle diéták előírásaira és a modern élelmiszer technológiákra is. A vidéki ízek ötvözetében már alkalmazom a keleti fűszereket (bors, koriander, gyömbér). A kenyeret hagyományosan magam dagasztom, de már malomipari lisztből, ami nem ugyanaz, mint sokszáz éve. Használok saját készítésű kovászt, de élesztőt, szárítottat is...Kézzel fejem kecskéimet, a sajtot magam dolgozom fel egyszerű eszközökkel, mint réges-rég is. Az ízesítésük, érlelésük már újkori.
Szóval falusi konyhám már akár az "intergalaktikus" jelzőt is viselhetné,  mégis egyedi és megismételhetetlen: ez pedig a háztájimban megtermelt húsféleségeknek köszönhető. Nyulaim, kecskéim, tyúkjaim kizárólag környékbeli gabonát esznek, illetve a környező legelőket legelik, így garantálva húsuk legkiválóbb minőségét.
A paraszti konyha évszázados fejlődéséről a következő linken lehet érdekességeket olvasni:

http://www.prokontra.hu/content/view/139/2/

És hogy kép is legyen a poszthoz, ezt a címet adhatnám fotóimnak: Faluhelyen, sparhelten

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails