2010. március 19., péntek

Kecsketejes háziszappan

Egyik előző bejegyzésemben már említést tettem róla, hogy mi mindenre használható a kecsketej, illetve a sajtgyártás mellékterméke a savó. Akkor a savómézet mutattam be, most egyik kedvenc hobbim, a kecsketejes szappankészítés kerül "terítékre".
Az ötlet természetesen abból adódott, hogy két szem tejelő kecském tejmennyisége bőven elegendő a vendégforgalmam sajtigényéhez, valamint ahhoz a napi két deciliterhez, amit magam is megiszom minden reggel frissen fejve. Aki esetleg nem tudja, két kecske napi kétszeri fejéséből napi 4,5 - 5 liter tej is termelődik a laktáció kezdetén, később ez a mennyiség jelentősen csökken. 5 liter tejnek már érdemes nekiállni, ha sajtot készítünk belőle. Én azonban szezonban megvárom, míg kb. 10 liter összegyűlik, tehát kétnaponta sajtozok.
A szappankészítés fortélyait kezdetben a faluban próbáltam összecsipegetni, mivel kb. 40 évvel ezelőtt még volt Gannán szappanfőző kisüzem, ahol a helyi asszonyok dolgoztak. Itt azonban még a régi módszerrel, marhafaggyúból, hamulúggal főztek szappant, nem is annyira piperét, hanem mosószappant. A korszerű, bőrbarát háziszappan ma már finom növényi olajokkal készül, a kecsketej, mint folyékony összetevő pedig extra adag vitamint és ásványi sót, nyomelemet juttat a szappanon keresztül a bőrbe.
Én már másfél éve kísérletezem különböző olajokkal és növényi összetevőkkel a szappanjaimban, s mondhatom, remek hobbi! Nem is használok már más tisztálkodási szert, csak a saját, valamint Eszter és Chiara szappanjait. Mivel falusi életmódom, az állattartás, a sok istálló- és udvari munka rendszeresen sínyli a kézbőrömet - sokat volt száraz, repedezett - ezért nagyon megbecsülöm, hogy saját készítésű szappanjaim használatával rendben és puhán tudom tartani a kezemet. A lassan gyógyuló berepedezettség pedig már a múlté.
Az alábbi képen a tömb formájú szappan kókuszos, a mellette lévő pedig mézes-gyömbéres.

16 megjegyzés:

  1. Szia Zsuzsa! Majd kukkants be hozzám! (Most készül a kétszersült palacsintád, ill. pontosabban mára...) Puszillak

    VálaszTörlés
  2. Annyira jó ahogy élsz!
    Saját készítésű szappan. :)
    A mézes gyömbéres nagyon felcsigázott...

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm Holdgyöngy a tavaszi virágot!

    Raindrop: próbálok mindenki megelégedésére élni. Nem könnyű. Ha csak a család, a barátok, az állatok és a vendégek lennének...

    VálaszTörlés
  4. Uramnak - bár korántsem folytat kétkezi munkát - elég száraz a kézbőre. Főleg az ujjai között ... Nincs berepedezve, de elég pörkös... gondolod, ilyen szappan segítene?

    VálaszTörlés
  5. Kisrumpf: egy féléves próbát mindenképpen megér. Eszter vásárlói viszajelzései alapján jól kezelhető az ekcéma és a pikkelysömör is háziszappannnal. Lényeg, hogy tartósítószer és adalékanyagmentes legyen.

    VálaszTörlés
  6. Én is nézegettem szappanos oldalakat, de lehet, hogy nem igazán jó helyen keresgéltem. Hamarosan nálunk is tejdömping lesz, de annyi biztosan maradna mindig, hogy szappant is lehessen készíteni belőle. De nem tudom hogyan is álljak neki? Ha esetleg tudnál tanácsot adni, útmutatást nyújtani, nagyon örülnék neki. Ma ismét szaporodtunk, ismét született 2 kicsi gida. Most már hatan vannak.

    VálaszTörlés
  7. Famulus: gratulálok a kicsikhez, én is nagyon várom már a március végét, április elejét, hisz újabb elléseket várok én is. Ahogy a kecsók hasát elnézem, szerintem egyes ellések várhatóak, nem túl nagy a hasuk. Bár majd meglátjuk.
    A szappanreceptem titkos :), de ne keseredj el, a neten minden fenn van, csak meg kell találni :)

    VálaszTörlés
  8. Még egy (talán ostoba) kérdésem van: fejbőrön, haj alatt lévő pikkelyes, viszkető, kisebesedő foltokra is ki lehet próbálni? Bár most már feltett szándékom venni ilyen szappanokat, de ha lehet, több legyet ütnék egy csapásra...

    VálaszTörlés
  9. Kisrumpf: igen, ha engem kérdezel, másmilyet nem is használnék a pikkelysömörre.

    VálaszTörlés
  10. Köszi Zsuzsi! Mindjárt gondoltam:) Majd igyekszem, hátha meglelem!

    VálaszTörlés
  11. Kedves bodzazsuzsa!

    Kérdezném, hogy nálad tudok-e vásárolni szappant?
    Ha igen, hogy és mennyiért.

    Köszi!

    VálaszTörlés
  12. uhrinzs: köszönöm érdeklődésed, egyelőre azonban csak a vendégeimnek és saját magunknak gyártok szappanokat. Fordulj bátran Eszterhez, Chiarához, mindkettőjük termékét szívből ajánlom, és a kezdőlapomon még találsz szappangyártó blogokat, tőlük is lehet vásárolni. Vagy a Meskán.

    VálaszTörlés
  13. Szia! A szappankészítés receptje kapcsán kerültem a blogodra, és ittragadtam. :)

    Pár hónapja költöztünk vidékre, szépen lassan alakul a háztájink, kaptunk két vemhes, tejelő kecskét (március elejére várhatóak a gidók). Szeretnék majd szappant is készíteni a tejükből, persze nem eladásra-kereskedésre, csak házi használatra. (és sehol sem találtam konkrét receptet... legalább egy kezdetlegest, amit fejleszthetek saját arculatomra) És persze jó lenne, ha a sok kezdőiségemből fakadó kérdésemet feltehetném valakinek... :$

    Válaszod előre is köszönöm! További szép napot kívánok! :)

    VálaszTörlés
  14. Szia! Azt tudod esetleg, hogy kell a fahamuval szappant készíteni?

    VálaszTörlés
  15. Heni: A Wikipédián kéne hozzá keresgélni anyagot...

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails