2010. november 30., kedd

Elfeledett étkeink - A szalontüdő

A szalontüdő valamikor nemcsak a szegények eledele volt, még alig száz éve is egy valamire való korcsma étlapján ott volt a helye. Ma nagyítóval kell keresni azokat az éttermeket, amiknek az étlapján ez fellelhető, de nemcsak éttermekből, hanem a mindennapok asztaláról is eltűnt ez az étel. Hozzáteszem, méltánytalanul, hisz ízvilága gazdag - elkészítésében ahány ház, annyi szokás - és a felhasznált belsőségből igazán jóízű, tartalmas, laktató étel készülhet. Nemcsak a mindennapokra. Talán a modernkori szárított állateledel-biznisz dolgozza fel a sertés-, marha-, borjútüdőt és szívet, hogy a húsboltok, bevásárlóközpontok húspultjain is csak elvétve találkozom velük.
Én most megmenteném az utókornak e fincsi étek receptjét blogomon keresztül is, és bemutatom: én ma hogyan készítettem. Kihangsúlyoznám, hogy ma, mivel elképzelhető, hogy holnapután nem így csinálom:))

Szalontüdő a mai napon

Hozzávalók:

- kecsketüdő és szív kb. 70 dkg (az eredeti recept borjútüdőt ír)
- 1 ek. zsír
- 2 fej vöröshagyma
- 1 l csontlé
- fűszerek: só, bors, majoranna, babérlevél, petrezselyem
- 1 ek. lisz
- 1 tojássárgája
- fél citrom leve

A tüdőt alaposan megtisztítottam, a hörgők nagy részét eltávolítottam (én is tettem valamit a macskák kedvéért:)) . Ezután pár percre forró vízbe dobtam a tüdőt, s megvártam, amíg "kidagad".
Zsíron rózsaszínűre pirítottam a hagymát, majd hozzákevertem a szívvel elegy tüdőt, és jó tíz percig kevergettem.  Rákanalaztam a lisztet, majd jöttek a fűszerek, végül  felöntöttem a húslével és másfél órán keresztül rotyogtattam a sparhelt félrehúzott zugában.Azért közben rá kell nézni és kevergetni is kell, hiszen lisztes, nehogy leégjen.  Amikor a tüdő megpuhult, felöntöttem a citromlével elkevert tojássárgájával, rottyantottam még egyet rajta, végül megszórtam friss petrezselyemmel. Szokás tejfölt is tenni bele, van aki paprikásan csinálja, van, aki ecetesen, ezért mondom, hogy ahány ház, annyi szokás!
Spagettivel tálaltam.

2010. november 27., szombat

Első hó és napsütés

A tél nem nagy kedvenc nálam, megviselnek a rövid nappalok, hosszú esték, az, hogy lényegesen rövidebb időbe kell belesűríteni a ház, és az állatok körüli teendőket, és késő délutánra, estére hagyni azt, amit a lakásban is el lehet végezni.
Azonban amikor a havazást ilyen gyönyörű napsütés kíséri, akkor elolvad minden rosszkedvem, felpezsdülök tőle, és teli energiával végzem még a napi "robotot" is.
Bogi kutyámat nélkülözöm most, mert pár napja újra tüzel - ki érti ezt? Alig három hónapja  is ugyanezeket a tüneteket fedeztem fel nála - vércseppek, Leó és az összes utcabeli kutya meg van őrülve, egész napos nyüszítést hallgatok, és hallgattam augusztusban is. Kiskutyák azonban októberre nem születtek, viszont most újból ivarzik ez a kis lánykutyus. Van valaki, aki tud erre magyarázatot? Fiatal, júliusban volt egyéves a Bogi, tehát az első ciklusait éljük.
Arra gondoltam, hogy pulival kellene fedeztetni, ezért átvittem a szomszédba - na jó, egy utcahosszal távolabbra -, ahol kan pulikutyát tartanak, és van kennel is, hogy más kutya ne férkőzhessen a párocskához.
Hát, majd meglátjuk. Persze nem túl szerencsés január végére kiskutyát vállalni...
Most azonban egy pár képen bemutatom a mai csodás fényeket, és ragyogást! 
A tyúkjaimat látnotok kellett volna reggel, az ólajtó kinyitásakor! Egymagamban akkorát nevettem rajtuk, hogy ihaj! Reggel már  tülekednek az ajtóban mire megyek nyitni és szinte belerepülnek az arcomba, alig tudok odébb menni úgy, hogy nekem ne rebbenjenek. A kiskakas már ordít, kukorékol az ólban, tudatja a nagyvilággal, hogy neki már hajnalban a kelő napot kellene üdvözölnie, szóval csoportosulás van az ajtóban, mint ma is. Ám amikor meglátták a húszcentis havat, elhallgattak, nem győzték a fejüket nyújtogatni, forgatni: hát ez micsoda? Milyen napra ébredtünk? Szemlátomást töprengtek, hogyan lehetne megközelíteni a kukoricás edényeiket. Lapátoltam nekik utakat az udvarban, de volt amelyik még órák múlva is az ólajtóban nézegetett és nem tudta, mitévő legyen...





2010. november 21., vasárnap

Adventi készülődés a faluban

Ezen a hétvégén került sor falunkban a Betlehem felállítására, amin a falu apraja-nagyja megjelent és segédkezett. Ilyenkor az asszonyok aprósütivel, forralt borral kedveskednek a munkát végzőknek, ám a nézelődők, netán falubeli vendégek is kaphatnak a "kínálóból".
A hangulat kiváló volt, így a jászol és a három királyok beállítása is gyorsabban ment:))

Most pedig idézem Molnár V. József Kalendáriumából az ide vonatkozó részt:

"A régi ember gondolkodásában, szakrális gyakorlatában az esztendő adventtel kezdődött. Advent adta elejét az egyházi évnek is. A Nap ilyenkor alacsonyan jár, ködösek a hajnalok, a rontást hozó sötét napok, de egyben a várakozás, a készület, a reménykedés időszaka ez. A hajdani falu népe a sötétség adta szorongást, szórtságot, a betegségnek ágyazó rosszat a karácsonyi készület rítusaival oldotta, zavarta el. Az ember testéből, lelkéből, s a rábízottak sokaságából is űzte a gonoszt, hiszen az ő dolga volt a Teremtő akarata okán, hogy a jószág az istállóban, ólban, a kert, a mező, az erdő, a vizek is épek maradjanak, rendezetten várják a gazdával együtt a csodát, a Nap téli fordulatát, Fény-Krisztus születését..."

Éljük át mindannyian e gondolatok mentén - mai viszonyainkhoz igazítva - a várakozást, a reménykedést, hogy Napfordulókor újból örülhessünk a fénynek, az új élet eljövetelének.

2010. november 15., hétfő

Kecskesajt svájci mintára

Mivel a vendégforgalom most a hétvégékre korlátozódott, több időm jut sajtjaim ízesítésének, elkészítési módjainak kísérletezésére. Ez egy csodálatos hobbi, s mivel a munka dandárját - élményeimet, próbálkozásaimat az interneten is megosztom, ezért rám találnak olyan sajtosok is, akik bizonyos területeken már előbbre járnak, mint én, s magánlevelezés útján megosztjuk egymással tapasztalatainkat. És épp ettől csodás ez a terület, hogy én még nem találkoztam olyan sajtossal, aki ne akarna a másiknak segíteni, jó szándékkal, tudással, ötletekkel. És ha magam járok utána a terület "nagyjainak", akkor is segítőkészséggel találkozom. Szeretnék neveket is megemlíteni, úgymint "sajtos Ferit" Körösladányból: nekem  - és sokunknak - ő az etalon, Pettenkoffer Vikit a Bácshegyről - Balatonfelvidék -, Nagyné Rózsát Polgárdiból, aki az Index sajtos fórumának egyik motorja, és legújabb sajtos barátnőm, Judit a Tisza mellékéről, akivel lovas témában is megértjük egymást. Remélem, senkinek nincs ellenére, hogy megemlítettem, hisz engedélyt nem kértem hozzá - lehet, hogy kellett volna?
Most azonban bemutatnám azt a sajtomat, aminek pácolását a svájci Appenzeller cég mintájára készítettem el, de hogy ne legyek elrablója az ötletnek, máris tettem bele egy apró változtatást, amitől, remélem, egyedivé és saját termékké sikerült varázsolnom ezt az önmagában is karakteres finomságot, amit úgy hívnak, hogy kecskesajt.
Ennek az ínyencségnek a bevonata a következő összetevőkből áll:
- ánizs, fahéj, szegfűszeg, bors, fehérbor, víz és só

Az extra összetevő - amitől mégsem Appenzeller, maradjon TITKOS! Aki megkóstolja, úgyis rájön:))
Ezzel a szósszal kell kenegetni a sajtot, amitől az csodás barnás-lilás árnyalatot nyer, és ha nem viszik el azonnal, az érés folyamán egyre inkább átitatja a sajtot. Én még nem kóstoltam édes összetevőkkel sajtot, ám ez valami csodás! És bocsánat, de ezt nemcsak én mondom, hanem van már egy-két kedvelője is ennek az íznek!
Úgy gondolom, a hagyományos fokhagymás és fűszeres ízek mellett nagyon is ott van a helye ennek az ízvilágnak a kecskesajtok között. Én mindenesetre beépítem a repertoáromba!





A kollekcióban a barnás-vöröses árnyalatú a cikk témáját képező  sajt ( diódarabok vannak a fatányéron), a hozzá hasonló színezetű az  füstölt bevonatú. Remélem, meg lehet különböztetni a kettőt.

2010. november 10., szerda

Állattörténetek III.

Ma a szárnyasok vannak porondon. Nem járnak túl jó idők a madarakra. Ez az időszak a vedlés,átalakulás időszaka,  s ebben az időszakban a tojástermelés visszaesik. A parasztasszony ilyenkor előveszi a nagykést, és úgy dönt, nem eteti tovább a tyúkot, több hasznot hoz a fagyasztóban üldögélve.
Nálunk is megritkítva van az állomány, férjemuram azonban úgy döntött: Asszony! Hagyd a maradék gyönyörű szárnyasokat élni, nem szekírozlak tovább azzal: hány tojás került ma a spájzba? Ha kell, megveszem a konyhára valót a Spárban! (Ilyen a modernkori főemlős, főleg, ha városból származik, és ha megrögzött állatbarát!)
Jó, de mit mondok a vendégnek? Kapirgálós tyúktojást ígérek, a nagyüzemivel becsapnám. A piaci tojás sem ugyanaz, mint nálam, hisz aki eladásra termeli a tojást, az ugyanúgy "tömörítve, táppal etetve tartja" a jószágot, hisz így hoz rövid időn belül hasznot. Ha én kimennék a piacra a tojásaimmal, 100 forintnál kevesebbért nem érné meg eladni őket. Ez az ára annak, hogy az állat a természetes módon csipegeti össze a tojástermeléséhez szükséges tápanyagot.
A májusi jérceállományomtól csak január környékén várom az első tojást, a gyöngyöseimről - arról a kettőről, akik kikeltek a 15 tojásból - csak a jóisten mondja meg, hogy tojók, vagy hímivarúak. Ezek a madarak rendkívül félénkek, még a jelenlétemre is - akitől a darált kukoricát, valamint a most zsenge tyúkhúrt is kapják - elmenekülnek védettebb helyre. Ha tisztes távolban tudnak, csak akkor merészkednek. elő. Egyelőre szárnyukat visszavágva tartom őket, hisz előzőleg olyan távolságokat bejártak napközben, hogy félő volt: róka lakomája lesz belőlük. És viszik magukkal a fiatal jérceállományt is, akikkel együtt lettek keltetve. A gyöngyös egyébként arról híres, hogy hangjával képes elriasztani a ragadozókat, így a baromfiállományra nézve is áldásos a tartása, de csak ha a madarak közelében van. Viszont szeret nagy távolságokat bejárni a táplálékért, és szeret fák ágain üldögélve nézelődni, kerregni. A jércéim pedig követik őket, holott ők nagyobb veszélynek vannak kitéve, lévén nem feltétlenül repülnek fel fára, ha veszélyt észlelnek.
Így most próbálom madaraimat a zárt baromfiudvarban - megnyírbált tollazattal - tartani, hogy se el ne repüljenek, se róka be ne tévedhessen közéjük. Ha szerencsével járok, újabb posztban közzéteszem:))

2010. november 8., hétfő

Új játszótér a faluban

Kicsit elmaradtam e bejegyzéssel, hisz már a hivatalos átadás is legalább két hete megtörtént.
Pályázati és önkormányzati forrásból - most már úgy kell írni, hogy az uniós normáknak megfelelő - játszótér készült a Bittva patak partján. Játszótér persze eddig is volt, de játékai elavultak, balesetveszélyessé váltak. Most a játszótér szép kerítéssel körbe van véve, és egyébként is: a hangulatos terepen valóban szép, szemet gyönyörködtető, mozgásra csábító játékok kerültek kihelyezésre, pihenőhelyekkel a megfáradt szülőknek. Itt biztosan nyugodtan magára lehet hagyni a kicsiket, ha a szülő esetleg egy könyvvel a kezében lecsücsülne, vagy csak elmélkedne magában. A faszerkezetek gondosan lecsiszolva - nehogy gyermekeink felsértsék bőrüket mindenféle faszilánkokkal - festésük, felületkezelésük talán még ehető, nyalható anyagból is van, hiszen uniós.
Persze leesni itt is lehet bármelyik szerkezetről, de hát a szülő azért van ott, hogy erre figyeljen. Mindentől nem tud megvédeni még egy ilyen minden szabványnak megfelelő játszótér sem.
Szép és hasznos területtel bővült kicsi falunk, s e játszótér nemcsak a helybélieknek, hanem remélhetőleg, az egyre népesebb vendéggyerekeknek is örömére szolgál.

2010. november 4., csütörtök

Mézes tarja - Bodzás módra

Már több, mint egy éve írom falusi naplómat, vendéglátásunkról, életünkről, és az egyik legfontosabb és leggyakrabban készített ételünk még fel sem került a blogba.
Az alábbi képen bemutatott remekmű - bár a fotója is az lenne! - tegnap vendégem asztalán landolt, és az utolsó pillanatban - sűrű elnézés kérések közepette csináltam róla ezt az esetlen fotót. Szerencsére J. - visszatérő kedves vendégem - nem vette zokon okvetetlenkedésemet, sőt, a dísztököt még ő tette a tányér mellé "koreográfiának".




Hát az esti lámpafény sokat ront az összhatáson, talán majd egyszer lesz sikerültebb kép is.
Kedves J.! Tudom, hogy kérted a husi receptjét, ám annyira sajtoztunk a búcsúzkodásnál - J. mind a hétféle kecskesajtomból vitt haza! -, hogy elfeledkeztünk a receptről. Hát íme, nagyon egyszerű, és ha egy-két trükköt betartunk, fenséges ízű húst varázsolhatunk az asztalra.
Az egyik trükk, hogy a húst hüvelykujjnyi ( női!) szeletekre vágjuk, és jól besózzuk mindkét oldalát. A másik trükk, hogy a húst nem klopfoljuk ki, nem roncsoljuk szét az izomrostokat.
Elkészítjük a mártást mézből, mustárból, olajból és fűszernek curryt adunk hozzá. Pontos adagokat nem tudok, én már "szemre" dolgozom. Na jó, azért a körülbelüli méretek:

Kb. másfél kiló sertéstarjához kb. 2 dl-nyi lesz a mártás, kb. fele-fele arányban a méz és a mustár, és kb. egy evőkanálnyi az olaj, egy kávéskanálnyi a curry. Alaposan összekeverem, egyneművé kidolgozom, majd ecsettel átkenegetem a hússzeleteket, és jénaiba fektetem, egy éjszakára hűtőbe teszem. Ezt is érdemes betartani, mert minél jobban átitatódik, pácolódik a hús, annál finomabb, porhanyósabb lesz. A maradék mártást ráöntöm a húsokra.
Másnap enyhén kizsírozott cserépedénybe teszem - ez is egy trükk, szerintem ebben elkészítve a legfinomabb! -és a mártást is mind ráöntöm. Ebben a pácban - és persze a kiengedett húslében fog a hús cserépfedő alatt megsülni, külön víz nem kell alá. Én 220 fokon sütöttem kb. egy órát. Félidőben már elkezdtem a fedőt emelgetni, és a szafttal a húst locsolgatni.Közben egyszer megfordítottam a szeleteket, így minden oldalán szép pirosra sült. Így a húsom nem szárad ki, vajpuha, omlós lesz, teljesen átitatódik a páclével, mégsem lesz édes az összhatás.
Az íz annyira fenséges, hogy köretnek nem kell más, csak egy egyszerű főtt rizs, némi petrezselyem dísszel a tetején, és szilvabefőtt!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails