2010. augusztus 30., hétfő

Fecskéink

Az idén februárban már tettem közzé egy fecskékről szóló bejegyzést.http://egycseppbodzas.blogspot.com/2010/02/fecskekutatas.html Akkoriban arról számoltam be, hogy mennyire várjuk érkezésüket, és hogy tavalyi fészküket milyen gondosan őrizgettem az istállóban.
Aztán április táján - amikor a fecskéknek általában érkezniük kellene - épp ítéletidő, viharok, árvizek voltak országszerte, s szomorúan vettem tudomásul, hogy a várva-várt fecskék érkezése elmaradt. Talán örökre? A fészkek üresen maradtak hónapokig, s itthon csak találgattunk: hisz az árvizek és az esős tavasz épphogy kedvező feltételeket teremtettek a fecskéknek és egyéb madaraknak, hisz idén tetőzött a rovarinvázió...Táplálék tehát lenne bőven, és a fészekrakáshoz szükséges alapanyag (sár, növényzet stb.) is rendelkezésre áll. Miért nem jönnek akkor a fecskék?
Aztán úgy július eleje táján megjelent egy fecskepár portánkon...Ujjongtam...Vajon befészkelnek az istállóba? Mivel kivettük nyárra az istálló ablakát, így keresztül-át kirepülhettek az istállóból, nem kellett fogva érezniük magukat. És lám, hamarosan fiókacsipogás szűrődött ki a fészekből, igaz, csak az egyikből, de én ennek is nagyon-nagyon örültem! És ezzel egyidőben elfogott az aggodalom is: vajon a fiókák megtanulnak időben repülni a költözéshez? Mi lesz velük, ha nem? Ugyan madarász barátom megnyugtatott, hogy nem ritka a fecskéknél e kései tojásrakás, s meglássam, nem lesz semmi gond! És valóban, kb. 10 napja a fiókák kirepültek, az első szárnypróbálgatásokon már túl vannak, s ezt a képet tegnap fotóztam, ami már egyértelműen bizonyítja, hogy a fecskék érzik az őszt - én is - már gyülekeznek, s talán csak napok kérdése, hogy e kedves "háziállataink" jó fél évre elköltözzenek tőlünk...

2010. augusztus 28., szombat

Gondolatok a reform diétákról...

Most épp a paleóról. Nemrég találtam rá a neten, s mint minden egészséges táplálkozással kapcsolatos újdonságnak, izgatottan vetettem bele magam a tanulmányozásába. Aktualitása is van a dolognak, hisz augusztus vége lévén parlagfű-allergiám is elkezdődött, s ilyenkor fokozottabban érdekel minden, ami a tünetek enyhítését szolgálja és nem feltétlenül tabletta formája van.
A diétán azért is akadt meg a szemem, mivel a húsevést megengedi. Egy jó pörkölt vagy paprikás  elfogyasztása közben sokszor jut eszembe, hogy bár ne legyen soha olyan betegségem, hogy a gyógyulásért cserébe a husiról le kelljen mondanom.
De hát valamit valamiért: el kellene dobnom a kenyeret és a számomra oly kedves tésztákat is. A sok gyümölcs, zöldségfogyasztás oké, ezzel eddig is rendben voltunk. Főztjeim zöme zsírral készül, és használom az olívát, vajat is, az egyéb étolajak viszont tiltólistán vannak. A diéta követőinek nem megengedettek a gabonafélék (!), burgonya, rizs, hüvelyesek, és a paradicsom, padlizsán sem, főleg autoimmun és allergiás megbetegedések esetén. Egészségesen ehetőek ezek is. E növények a bennük felfedezett egyes alkotórészeik miatt károsnak ítéltettek emésztőrendszerünk számára, és felelőssé tették őket a civilizációs betegségek kialakulásáért is. A tej és tejtermékek sem fogyaszthatók a sajtok kivételével.  Itt jegyzem meg, hogy a kecsketejivást magam is próbáltam az allergia gyógyszereként használni, ám sajnos, nálam nem vált be kedves állataim nedűje. Pedig hirdetnem kellene a kecsketej áldásos hatását, hisz vendéglátásomba beépítem, igaz, sajt formájában, amit a paleo-étrend is elfogadottnak tart, feldolgozottsága miatt.
És amiért "virtuális tollat" ragadtam, épp emiatt történt. Rengeteg diéta van, volt, lesz. A tudomány folyamatosan fejlődik, így egyikről sem állítható, hogy az egyedül üdvözítő megoldás. A kutatási eredmények szakmai részéhez nincs is mit hozzáfűzni laikusként, és csak félve jegyzem meg, hogy szinte minden napvilágot látott új tézisnek azonnal megjelenik az ellentézise is, csakhogy ne legyen olyan egyszerű eligazodni az információáradatban. Ma a zöldbabról derül ki valami turpisság, holnap talán a lenmagról. Mégis mindenkinek jó szívvel azt javasolom, hogy a neki tetsző diétát próbálja ki és figyelje szervezete jelzéseit. Én ebben bízom tökéletesen. Hiába tartják a kecsketejet parlagfű allergiában hatásosnak, nálam nem jött be, sőt azt a tézist kell megerősítenem saját tapasztalatommal, hogy a tej kerülendő a szezonban. Ugyanúgy nem fogyasztok ilyenkor paradicsomot és görögdinnyét sem, pedig imádom mindkettőt. Vagy ha mégis elcsábulok, tisztában vagyok a következményekkel. Szóval nem azért kell hinni valamiben, mert bemondta a NAP TV, hanem mert megtapasztaltuk.
A paleo diéta az ősember vélt étrendjéhez közelít, mai körülményeink közt. Úgy hirdetik, hogy szervezetünk lemaradásban van a környezetéhez való alkalmazkodásban, így nem tudjuk feldolgozni rendesen azt az újkori menüt, amit a letelepült életforma és az agrárgazdálkodás szervíroz az asztalunkra.
Nem éltem az őskorban és számomra a fantasztikum világába tartozik az is, hogy ősi csontokból, maradványokból próbálunk képet alkotni eleinkről, az akkori világról. És hát vannak merőben más elképzelések is az emberi faj kialakulásáról - nem feltétlenül tudományosan alátámasztva. Ha valaha ezzel kapcsolatban megváltozik az uralkodó nézet, gondolkodhatunk majd azon, hogy a máshonnan jött-teremtődött ember vajon mit evett. (Evett-e??)
Szóval a diétát kipróbálom, így egy kis önfegyelmet is gyakorolok. És nagyon örülök neki, hogy olyan világban élhetek, ahol ilyen sokféle elképzelést, gondolkodást megismerhetek...
A diéta eredményére egy-két hónap múlva visszatérek, és a következő posztban bemutatom első diétás kenyeremet is.
Bővebbet a témáról az alábbi linken lehet olvasni:
http://www.tenyek-tevhitek.hu/paleolit-etelek.htm

2010. augusztus 20., péntek

Nyár - állattörténetek

Múlik a nyár, meleg van, sok a dolog. Írásra kevés idő jut, a fotómasina alig van nálam. Mostanában nem készültek fotók, pedig de hányszor volt olyan helyzet, ami megörökítést kíván! Azonban nem bosszankodom, hisz készülékem úgyis oly lassú, hogy a feledhetetlen pillanatok megörökítésére teljességgel alkalmatlan. Feltalálták már azt a masinát, ami a másodperc törtrésze alatt képes működésbe lendülni? (Bizonyára, csak megfizethetetlen...)
Boginál lezajlott az első, valódi tüzelés. Úgy látszik, három hónappal ezelőtt - amikor magunkhoz vettük -, ugyanezekkel a tünetekkel csak az előjele volt az ivarérettségnek. Leó és a szomszéd kankutya májusban is ugyanúgy viselkedtek, mint most. Leó napokon keresztül nyüszített, és az orra folyamatosan Bogi fenekében volt. Bogi néha elszökdösött, vagy a szomszéd kutya tépte szét a kerítést, és marta össze Leó lábát a leányzóért vívott csatában. Sajnos, Leó már annyira öreg, hogy hiába él naphosszat Bogival, a fajfenntartás hevében már nem rúghat labdába nála. Így maradt a nyűszítés, és a súlyos sebesülések az ifjabbaktól. Pár napra elvittük Bogit egy falubeli pulihoz, ahol kennelben voltak összezárva. Úgy tűnt, hogy kedvelik egymást, de aktust nem sikerült észrevennünk ottlétünk alatt. Végülis októberben kiderül, ki volt a befutó. Szukák terén abszolút kezdők lévén  nem vettük időben észre az ivarzást - és persze nem is számítottunk rá, hisz májusban, úgy gondoltuk, lezajlott az első tüzelés - , így lerágjuk körmeinket októberig, hogy milyen fajta utcai vegyes kutyuskáink fognak születni. Ebben a jó pár napban Bogi igyekezett ugyanolyan jó kislány lenni, mint megszoktuk tőle, de azért egy-két esetben nem sikerült a visszahívása, és kocsiba ülve kellett a faluból összeszednünk.
Az import cicáink gazdái is hazajöttek a nyaralásból, és hazavitték őket. Előző posztomban írtam róluk, és fotóztam is őket. Nagyon a szívünkhöz nőttek, és nekik köszönhetjük, hogy Bubu cicánk szobatiszta lett, és arra használja a macskaalmot, amire való. Olyan csetepatékban, rohangászásokban gyönyörködtünk e pár napban, hogy az leírhatatlan! Már azon morfondíroztunk, hogy elveszettnek tüntetjük fel a macsekokat, csak ne kelljen őket hazaadni. Ám Kisbalázst - barátaink fiúcskáját - nem mertük ilyen sokknak kitenni...Azért biztos, ami biztos, megkérdeztük tőle, megválna-e Macsótól, de sajna, nemleges volt a válasz. Azt azonban megengedte, hogy bármikor, amikor náluk járunk, megsimogathatjuk őket...
Kecsóinknál még jelen van Baki, a bakkecske. A szagát már egész jól megszoktuk. Azonban nem látok intenzív ivarzást, kecskéim a boxban nem győznek kitérni előle, ha kell a szénarács tetejére ugrálva is. Már három hete nálunk van az ifjú, ám párzást az ő esetükben sem láttam, igaz, nincs is időm sokat köztük lenni. Talán az éjszaka leple alatt azért megtörtént, aminek meg kell történnie, hogy jövőre is legyenek gidáim, és sok-sok tejecském. Még legalább két hétig tartom Bakit, így az itt töltött öt hét talán elegendőnek bizonyul három kecskeanya bepárzására.
Lovainkról. Füge még mindig nem gyógyult meg teljesen a vállsántaságból, de azért javulgat. Nem tartjuk istállófogságban, olyan szép üde a karám, szerencsénkre idén nincs aszály, van legelni való bőven, így kiengedjük kicsit mozogni. A mentás kenegetés és masszírozás előbb-utóbb meg kell hozza gyümölcsét.
Baromfiudvarunkról is írok pár szót, hisz ez a bejegyzés az állatok kedvéért íródott. Csibéink szépen nőnek, a három fehér, két fekete és két gyöngyös minden nap egy csapatot képez, mindenhová együtt mennek, és este együtt térnek vissza az istállóba. Az egyéves korosztály tojástermelése hullámzó, sosem lesz olyan, mint a nagyüzemi tartásúé, vagy akár a parasztudvarban, de tápon tartott állományé. Az én szárnyasaim a reggeli és esti darált kukoricán kívül maguk keresik meg a betevőt, így reggeltől-estig kapirgálnak, és dolgoznak ezerrel, mint a gazdájuk. Némileg kevesebb tojásuk, azonban mutogatni való, színpompás, ruganyos és friss, zamatos. Sosem cserélném el a több tojásért. Ennek a tartásmódnak azonban megvan az a veszélye, hogy a tyúkocskák száma néha megcsappan. Én is nemrég vettem észre, hogy a fekete harcók közül kettő, a bábolnai vörösök közül pedig egy hiányzik. Mivel a rókák a falu kellős közepére bejárnak, ezért nincs mit csodálkozni, az erdő alján legelésző tyúkok hiányán. Persze, azért szomorkodom, de ez az élet rendje, s talán tyúkocskáim és szépen élték le életüket...

2010. augusztus 3., kedd

Vendégeink egy rövid ideig...(állatok)

Nem, mintha nem lenne elég saját állatállományunk - sehová se lehet menni addig, míg nem gondoskodunk gondoskodásukról, szóval, szinte soha, sehová - bocs, kislányom, néhanapján, ha Te bevállalod -, nos, most a következő vendégállomány népesíti be "Bodzafalvát"-: van egy bakkecskénk - Baki -, akinek hivatása a következő generáció rendezése kecskelányaimnál, és a jövő évi tejtermelés biztosítása ezáltal. Mostani gidáimnak is ő az apukája, így joggal bízom az elkövetkezendőkben. Egy bibi van: Baki is szereti a fiatal korosztályt, így nem győzöm tavaszi lánykáit menekíteni előle. Sajnos, egyelőre semmi jele sincs, hogy anyáim ivarzanának, holott tavaly ősszel, alig három héttel az ellésük után már beindultak Bakinak. Lehet, hogy korai volt a befogadása. Hiába szeretném én, ha téli gidáim lennének, ha a természet ennek ellene szól. Tavaly viszont a kecskenyájban már júniusban vemhesültek anyáim, ezért merészkedtem erre a lépésre. Persze lehetséges, hogy napokon belül beindul az anyák ivarzása a bak intenzív jelenlétére. Itt van pár kép az új jövevényről:

A következő vendégállomány cicákból áll, hisz barátaink külföldi tartózkodása idejére bevállaltuk őket. Kutyáikat, lovaikat, tyúkjaikat a helyszínen gondozzuk, de a cicákat elhoztuk otthonunkba, és egy hétig együtt nevelgetjük őket Bubuval. Nagyjából egyidősek is, mindhárman kb. három hónaposak.
Már annyi előnye van az együtt tartásnak, hogy Bubu kezdi "nagydologra" is használni a macskaalmot, amit vendégeinktől tanult el. Bubu előtt sose volt még "szobamacskánk", cicáink a természetben élték életüket, és végezték folyó ügyeiket. Ezt még mi is most tanuljuk. Látom, hogy nem mindegy, milyen mély a macskaalom, tanulom, hogy milyen sűrűn kell cserélni, hogy őnagyságának ne kelljen az orrát félrefordítania. És persze nekem se... Be kellett szereznem egy-két macskatartó apróságot (szitalapátot az alomhoz, macskaalmot, etető-itatórendszert), szóval igazi sznob macskatartó kellékeim is vannak már. De a napi kacagásadagom miatt már megérte! Sajnos, képeken nem tudom visszaadni azt a ramazurit, amit a három macsek rendez, és azt a dorombolásmennyiséget sem lehet neten közvetíteni, amit karjaimban édesdeden berregve leadnak testemnek.
Szóval csak egy-két kép, messze nem a valóságot tükrözve:

Jól látható, hogy a macskakarmok ellen az egész ülőgarnitúrát megpróbáltam plédekkel bevonni, de azt hiszem meddő kísérlet volt...

2010. augusztus 2., hétfő

A határban...

Mostanság nemhogy a faluból, de gyakran még az udvarból is csak a vendégek miatt lépek ki. Hiába sok a teendő: vendég is van, az állatok is adnak munkát, hisz újra kánikula van, naponta többször is rájuk kell néznem,ivóvizet cserélni nekik.
A kecskéknek kaszáljuk a zöldet, hisz kaptunk megművelésre egyik falubeli gazdától pár négyszögölt, amit zabbal vetettünk be. Gépi megmunkáláshoz túl kicsi, így marad a kasza, a vasvilla és a talicska. Szerencsére nincs messze tőlünk.

A következő képen kedvenceim lakmározása látható:

Emitt pedig egy kép a kék színű legelőkről - még ugyan egy eső utáni időszakban fényképezve, és nem is túl sok látszik a lelógó szilvafaágak közt fényképezett kékségről...


Nem, ez nem búzavirág, hanem mezei katáng, ami most ezerrel pompázik mindenfelé. Azt olvastam róla, hogy elmúlt századokban ennek a növénynek a gyökeréből készítették pörkölés és darálás után a cikóriát, ami kedvelt kávépótszer volt. A latin neve is utal erre: cichorium intybus. Emellett salátának is fogyasztották, és gyógynövényként májpanaszok kezelésére tartották hatásosnak.
Mindenesetre a határ gyönyörű!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails