2010. augusztus 20., péntek

Nyár - állattörténetek

Múlik a nyár, meleg van, sok a dolog. Írásra kevés idő jut, a fotómasina alig van nálam. Mostanában nem készültek fotók, pedig de hányszor volt olyan helyzet, ami megörökítést kíván! Azonban nem bosszankodom, hisz készülékem úgyis oly lassú, hogy a feledhetetlen pillanatok megörökítésére teljességgel alkalmatlan. Feltalálták már azt a masinát, ami a másodperc törtrésze alatt képes működésbe lendülni? (Bizonyára, csak megfizethetetlen...)
Boginál lezajlott az első, valódi tüzelés. Úgy látszik, három hónappal ezelőtt - amikor magunkhoz vettük -, ugyanezekkel a tünetekkel csak az előjele volt az ivarérettségnek. Leó és a szomszéd kankutya májusban is ugyanúgy viselkedtek, mint most. Leó napokon keresztül nyüszített, és az orra folyamatosan Bogi fenekében volt. Bogi néha elszökdösött, vagy a szomszéd kutya tépte szét a kerítést, és marta össze Leó lábát a leányzóért vívott csatában. Sajnos, Leó már annyira öreg, hogy hiába él naphosszat Bogival, a fajfenntartás hevében már nem rúghat labdába nála. Így maradt a nyűszítés, és a súlyos sebesülések az ifjabbaktól. Pár napra elvittük Bogit egy falubeli pulihoz, ahol kennelben voltak összezárva. Úgy tűnt, hogy kedvelik egymást, de aktust nem sikerült észrevennünk ottlétünk alatt. Végülis októberben kiderül, ki volt a befutó. Szukák terén abszolút kezdők lévén  nem vettük időben észre az ivarzást - és persze nem is számítottunk rá, hisz májusban, úgy gondoltuk, lezajlott az első tüzelés - , így lerágjuk körmeinket októberig, hogy milyen fajta utcai vegyes kutyuskáink fognak születni. Ebben a jó pár napban Bogi igyekezett ugyanolyan jó kislány lenni, mint megszoktuk tőle, de azért egy-két esetben nem sikerült a visszahívása, és kocsiba ülve kellett a faluból összeszednünk.
Az import cicáink gazdái is hazajöttek a nyaralásból, és hazavitték őket. Előző posztomban írtam róluk, és fotóztam is őket. Nagyon a szívünkhöz nőttek, és nekik köszönhetjük, hogy Bubu cicánk szobatiszta lett, és arra használja a macskaalmot, amire való. Olyan csetepatékban, rohangászásokban gyönyörködtünk e pár napban, hogy az leírhatatlan! Már azon morfondíroztunk, hogy elveszettnek tüntetjük fel a macsekokat, csak ne kelljen őket hazaadni. Ám Kisbalázst - barátaink fiúcskáját - nem mertük ilyen sokknak kitenni...Azért biztos, ami biztos, megkérdeztük tőle, megválna-e Macsótól, de sajna, nemleges volt a válasz. Azt azonban megengedte, hogy bármikor, amikor náluk járunk, megsimogathatjuk őket...
Kecsóinknál még jelen van Baki, a bakkecske. A szagát már egész jól megszoktuk. Azonban nem látok intenzív ivarzást, kecskéim a boxban nem győznek kitérni előle, ha kell a szénarács tetejére ugrálva is. Már három hete nálunk van az ifjú, ám párzást az ő esetükben sem láttam, igaz, nincs is időm sokat köztük lenni. Talán az éjszaka leple alatt azért megtörtént, aminek meg kell történnie, hogy jövőre is legyenek gidáim, és sok-sok tejecském. Még legalább két hétig tartom Bakit, így az itt töltött öt hét talán elegendőnek bizonyul három kecskeanya bepárzására.
Lovainkról. Füge még mindig nem gyógyult meg teljesen a vállsántaságból, de azért javulgat. Nem tartjuk istállófogságban, olyan szép üde a karám, szerencsénkre idén nincs aszály, van legelni való bőven, így kiengedjük kicsit mozogni. A mentás kenegetés és masszírozás előbb-utóbb meg kell hozza gyümölcsét.
Baromfiudvarunkról is írok pár szót, hisz ez a bejegyzés az állatok kedvéért íródott. Csibéink szépen nőnek, a három fehér, két fekete és két gyöngyös minden nap egy csapatot képez, mindenhová együtt mennek, és este együtt térnek vissza az istállóba. Az egyéves korosztály tojástermelése hullámzó, sosem lesz olyan, mint a nagyüzemi tartásúé, vagy akár a parasztudvarban, de tápon tartott állományé. Az én szárnyasaim a reggeli és esti darált kukoricán kívül maguk keresik meg a betevőt, így reggeltől-estig kapirgálnak, és dolgoznak ezerrel, mint a gazdájuk. Némileg kevesebb tojásuk, azonban mutogatni való, színpompás, ruganyos és friss, zamatos. Sosem cserélném el a több tojásért. Ennek a tartásmódnak azonban megvan az a veszélye, hogy a tyúkocskák száma néha megcsappan. Én is nemrég vettem észre, hogy a fekete harcók közül kettő, a bábolnai vörösök közül pedig egy hiányzik. Mivel a rókák a falu kellős közepére bejárnak, ezért nincs mit csodálkozni, az erdő alján legelésző tyúkok hiányán. Persze, azért szomorkodom, de ez az élet rendje, s talán tyúkocskáim és szépen élték le életüket...

3 megjegyzés:

  1. én mobillal fotózom..az mindig (sajnos) nálam van, de lassan már csak a fotózás miatt.. :)

    EZ A TYÚKÓL NAGYON SZUPER!!!!! El is tettem a képét, bár én hiiába könyörgöm hasonlóért, (évek óta cipelek egy képet valami hasonlóról) nincs lendület a férfinépben :(

    nekem most csak kettő tyúkom van (vén picsák) mert most lesz a helyük kicsit renoválva.. csak szemes kukoricát eszegetnek és kapirgálnak egész nap..szinte minden nap van tojásuk :) :)

    régen nyulakat tartottam, és majd újra lesz, de csak egy pár....magunknak.. :)

    VálaszTörlés
  2. Van izgalom bőven az életetekben! :)
    Mit is kívánhatnék? Bőséges és sikeres utódpótlást a farmon! :))

    VálaszTörlés
  3. A bejegyzést olvasva felvillant a fejemben tüzeléses rémálom emléke: 4 malamut szuka tüzelt egyszerre, és pontosan ennyi kanunk is volt - és nem akartunk fedeztetni. Ráadásul sem a 4 szuka, sem a 4 kan nem lehetett egyszerre egy helyen, mert verekedtek. Az életem rémségesen gyönyörű pillanatai...

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails