Első parenyica kísérletem és egy kurkumás újdonság
Kicsit le vagyok maradva a blogírással, a témák szépen gyülekeznek, majd a kevésbé hajtós napokra:))
A fotóim között rábukkantam erre a nemrég készített parenyica-kísérletet megörökítőre, s úgy gondoltam, ma ezt mutatom meg a nagyvilágnak. Na, nem mintha olyan nagyon mutogatni való volna - sajnos, a külcsín hagy némi kívánnivalót maga után - mégis ez volt a parenyicával való első ismerkedésem, s nagyon inspirál a folytatásra, különösen, hogy az ízvilága tökéletesre sikeredett, és aki kóstolta, mind dícsérte.
A parenyicáról sajtos fórumokon tájékozódtam, s itt tudtam meg, hogy készítésének az alapja a gomolya. Nosza neki, ilyet tudunk csinálni!
Az elkészült kétnapos gomolyát szeletekre vágtam, és 60 fokos vízben "megfürösztöttem", két kanállal egyneművé dolgoztam.
Ezután deszkán kinyújtottam - lehetett volna vékonyabbra is! - és feltekertem. Egy kisebb darab sajtból "kötözőzsineget" sodortam, és körbetekertem vele a sajtot.
Legvégül füstaromával átkenegettem majd a hűtőben tartózkodott egy-két napig, ahol szépen átszikkadt és az aromától épp kellemesen élvezhetővé vált.
És íme kísérletező kedvem újabb terméke, egy natúr kecskesajt kurkuma-bundában. Értsd alatta: olívaolajban elkevert kurkumával van a sajt átkenegetve. Az íz végülis jellegtelen, ám a külalak szerintem izgalmas...

Jajj, ezt megkóstolnám!!
VálaszTörlés