2025 nyara - elmélkedéseim

 

 

Végigcsináltam a napi rutint, magamon és a farmomon is, mindenki elégedettnek tűnik, nem várunk ma nagy kánikulát, a szél is lengedez, boldog és erőteljes madárzaj az istállókban, evés-ivás, csipegetés. Tegnap megérkeztek az első bálák, van kicsi -könnyebben mozgatható - és nagyok is, amiket majd gurigázunk, egyelőre az udvaron várják a mozgatásukat. (nem férnek be a fedett szín alá).

Végignézek - szinte elégedetten - az udvaron: tegnap elültettük az utolsó körtefát és muskotályos szőlőt is, így próbálunk utat törni a jövőnek, és némileg segíteni az udvarunknak a sivatagosodás ellen. Pár év múlva fog kiderülni, hogy a fejemben megszületett liget-terv megvalósul-e? Nem számít, hogy megérjük-e? A júniusi csapadék mentesség nem túl jó előjel. Az elmúlt napok pár csepp esője épp csak harmadáig töltötte meg a hordókat esővízzel, azt is kilocsoltam már a minikertre. Jelenleg csapvízzel vannak feltöltve, így az esti locsoláshoz már némileg "állott" lesz.

Növekedik az idei pipi keltetés, lesz sok vegyes fajú, de látom az eredményét a holland bóbitás szaporításának is: növekszik az állomány. Tegnap megtörtént az első nem odafigyelés eredménye: egy véletlenül nyitva hagyott ólajtó, és pár pipi szabadlábra helyezte magát, és belekóstolt a nem veszélytelen külvilági életbe. Szerencsére csak kitépett tollak jelezték, hogy Rőzse megpróbálta a lehetetlent: visszaterelni az új életbe belekóstoló egyedeket. Sikerült három riadt, elbújó madárkát becserkésznem és visszaraknom a sokadalomba.

Este is volt esemény: Malátát (lovunk) hívogattam fel a legelőről, és egy pici őzgida került elő riadtan, anyátlanul. Szaladt felém védelemkérőn. Épp kitárt karokkal, szólongatva közeledtem felé, amikor Rőzse is munkába helyezte magát és jól elzavarta. Sírására szerencsére megjelent a távolban az őzanya is, így nem egy elárvult gidácska kereste nálunk a menedéket.

 

Fenti történések szinte mindennapiak. Ezen csak amiatt gondolkodtam el, hogy néhány napja egy vendégház-minősítésen voltam jelen gondnokként, és az ott átélt élményeket valahogy nem tudtam összhangba hozni ezzel az életszerűséggel. Lerövidítve csak annyit: különféle materiális elvárásokat szemléztek, ilyen-olyan csillagokért. Az önminősítést - az elvárt alapkritériumoknak való megfelelést - igazából nem nézték, a legfontosabb iránytű a vendégek jóllétéhez nem a közelben lakó őzcsalád felbukkanása, vagy  az udvar és a légkör dinamikája, az érett cseresznyefák látványa volt, hanem hogy hány centis az ágymatrac, és elég friss-e a csempézés, járólapozás. 

Végül is nem számít. Persze, kell a kényelem, a szép hangulatú házbelső. Mégis azt próbálom közvetíteni annak, aki egyáltalán még a vidéket, mint valamennyire befolyásolásmentes környezetet keresi, hogy keresse, vágyjon rá, hogy lássa, érezze a bőrén a szelet, a napsütést, az esőt, néha a hideget is, mezítláb a fűben - jaj, találkozva a hangyával és a borzalmas darázzsal is esetleg - próbáljon belemerülni ebbe abban a pár napban, amit megengedhetett magának, és átérezze-élvezze, hogy ezek az egyszerű dolgok még vannak-léteznek, hazavihetünk belőle érzésben, átélésben. Segíthetnek abban, hogy felismerjük: ezek valódi kapaszkodók, és segítenek a történeteink megértésében, az alkalmazkodásban.

Az életünk minden területén zajlik az egységesítés, centralizálás, skatulyázás. Egyelőre még eldönthetem, hogy a százéves háznál, ahol a hétvégémet eltölteni kívánom,  a virágos-árnyékos kert többet jelent-e, mint a divatos, egyen csempe a fürdőben.