2018. május 29., kedd

Létezhet virágláda-macskamentesség?

Sok-sok írást átbogarásztam ebben a témában, mert nem kis bosszúságot okoz a macskáim virágos láda imádata, legkellemesebb pihenésük helyszínén a tövek eltördelése, miáltal a legcsodásabb, a virágzásuk tetőpontján lévő muskátlik is megsatnyulnak, leveleik elsárgulnak. És persze nem csak alvóhelynek, hanem bilinek is használják a ládákat - lényükből kifolyólag.:)))
Mindenképpen természetes macska-távoltartó megoldásokat kerestem, van is belőlük bőven, például ITT,  de  sehol sem találtam véleményeket a bevált tapasztalatokról.
Kénytelen voltam elindulni a "fejem" után, és kísérletezni a felkínált megoldásokból.
Egyelőre két dolgot próbáltam ki - ebből is érthető, hogy nem volt 100%-os a siker:))
Az első a fokhagymagerezdek földbe helyezése, a második a kávézacc volt. Mindkét megoldás működött, a fokhagymagerezdeket viszont 3-4 naponta cserélnem kellett, és az is az igazsághoz tartozik, hogy nem mindegyik cicus utálta a fokhagyma szagát. Tehát volt egy különc, aki büdi ide-büdi oda, nem hagyta magát elűzni.
Ugyanígy jártam a kávézaccal is: ideig-óráig hatékony, de a teljes macskamentességet ezzel sem oldottam meg.
Mindazonáltal elmondható, hogy az előző évekhez képest egyelőre minimálisra tehető a kártételük, a módszerek hatnak, de nem százszázalékosak.
És íme egy fotó az egyik szegénysorsú kandúromról:

A fűszerkertet még nem macskamentesítettem - amint látszik - és előre is mondom: imádja a rukkola, a kapor, a zsázsa illatát, viszont a metélőhagymát és a bazsalikomot még nem abajgatta.
Hmmm...Ti mivel próbálkoztok? Eredmény?


15 megjegyzés:

  1. Nyitott kapukat döngetsz. Én a lakásban tartok macskaalmot, meg is szólt érte a szomszédasszony... Cicó(Öregasszony) összevissza vizelt éjszakánként a házban, főleg szőnyegekre. S mert amúgy is elég hányatott sorsú cica emiatt nem akartam kizárni. Azóta a virágágyás is kímélve van. Kolléganőm citromot reszelt, s szórta a megfelelő helyekre, az is távol tartotta őket. A meddigre nem emlékszem. http://szeretemacicamat.blog.hu/ kukkants bele ebbe a blogba, hátha ír róla, amúgy macskagondokkal foglalkozik.

    VálaszTörlés
  2. Citrus illóolaj, pl. a láda szélén körbekenve. nem kedvelik. :) Vagy, agykontrolltechnika: éjszakai kommunikáció. Az nekem mindig működött állatokkal. (Este beprogramozod az elméd, hogy éjjel akkor ébredj fel, amikor a macskád a leg fogékonyabb az üzeneted vételére. Felébredsz és az elméddel üzensz, hogy legyen szíves, ide és ide ne menjen, vagy telepedjen le. :) )

    VálaszTörlés
  3. Detto 😊hasonló gondokkal küzdünk: a drágáim évnek meg játszótérnek nézik a virágoskertet, ahol kidőlt virágok, letört bókról mutatják a kedvenc helyeket. Megoldás? még nem tálaltam még.A zaccot évek óta a viragoskertre szórom - semmi hatása. Fokhagymát szúrni még nem próbálkoztam, de a veteményesben simán rágják a szárat...ez az agykontrollos módszer tetszik, ezt kipróbálom (és remélem komolyan gondolod, Duende és nem szívatás 😁

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. évnek = wc-nek, csak a telefonom javitgat

      Törlés
    2. Örülök, hogy jönnek a tippek, ebből is látszik, hogy a sok megmondomafrankót cikk nem feltétlenül megalapozott tényeket takar, inkább csak szenzációhajhászás - írjunk gyorsan valami okosat...Nagyjából így voltam a takarítsökotudatosan témával is, erről is írok majd talán egy posztot.

      Törlés
  4. Duende agykontrollos megbeszélése működik. Próbáld ki. Persze lehet, hogy néhányszor meg kell ismételned.

    VálaszTörlés
  5. Nem vicc. Tényleg működik. :) Az állatok nagyon fogékonyak a nem verbális kommunikációra. Csak azért furcsállható, mert a legtöbben még soha nem próbálták. Az állatok sokkal de sokkal többet megértenek és felfognak, mint az elsőre gondolnánk. A velük való kapcsolati és kommunikációs lehetőségeknek még a minimumát sem nagyon érte el az emberi faj, szerintem. Sajnos.

    Szóval működik, és ahogy Holdgyöngy írta, érdemes többször is ismételni, ha elsőre nem sikerül teljesen átadni az üzenetet. :)

    VálaszTörlés
  6. Ja, egyébként Hugh Fearnley-Whittingstall, a River Cottege-os is csinálta (pontosabban két agykontrollos szomszédja segített neki) asszem egerekkel, és működött. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minden megoldás érdekel. De egész pontosan ezt hogy is kell csinálni? Lehet működtetni akkor is, ha nem végzett az ember lánya agykontroll tanfolyamot?

      Törlés
  7. Szerintem lehet. Egyszerűen mikor lefekszel aludni, ne feküdj el rögtön vízszintesbe, hanem emeld meg kissé a nagypárnádat hogy félig ülő helyzetbe legyél, így tutira nem fogsz elaludni rögtön. Csukd be a szemed és képzeld magad elé a cicákat. Aztán üzend meg nekik, hogy kéred őket, máshova telepedjenek. Aztán lásd a végső képet is, hogy máshol dagonyáznak őkelmék. És aztán elaludhatsz. A másik megoldás ugyanilyen testhelyzetben önmagadnak mondod erősen csukott szemmel szintén, hogy éjjel fel fogok ébredni pontosan akkor, mikor a cicáim a legfogékonyabbak az üzenetemre. És elaludhatsz. És fel fogsz ébredni valamikor éjjel, és akkor küldöd el nekik az üzenetet. Valójában nappal talán hatásosabb lenne csinálni, de gondolom akkor elfoglalt vagy, mert a macska éjjeli állat, akkor éber, és az üzenetnek akkor kéne elérni őkelméket, mikor alszanak. De szerintem, ha kellően koncentrálsz és kellően tisztán küldöd az üzit, célhoz ér mindenképpen. :)

    Még egy tipp: virágládákat körbe dupla öntapadós ragasztócsíkkal megragasztani, utálni fogják, mert beleragad a szőrük.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, mindkettőt ki fogom próbálni, s bár elsőre a ragasztócsík nekem jobb ötletnek tűnik,(anyagiasabb) kipróbálom ezt a spirituális izét is:)))Ha már kedvencemmel, a River Cottageval is összefüggésbe hoztad...

      Törlés
  8. Macskamenta? Hátha rászoknak arra! :-D
    http://utakerthez.hu/blog/macskamenta-noveny/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahogy nézem, ilyesmi növények vannak elszórtan az udvaron, termesztés nélkül is. Eddig nem figyeltem arra, hogy a macsekokat lázba hozza-e, de mondjuk a muskátliládában épp nem akarnám, hogy szexuális izgalomba jöjjenek, sőt épp azt szeretném, hogy jó messzire elűzessenek onnan.

      Törlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails