2017. február 10., péntek

Ludaskása

Az idei év első gasztro-posztja.

Vidéki életünkről és a hozzá tartozó vendégfogadásról már idestova 7 éve írok bejegyzéseket - kimondani is sok. Egy blog életében, rohanó világunkban ez nem kis teljesítmény, belelapozgatva én is elcsodálkozom rajta, mennyi minden történt velünk, az állatfarmmal, s ha vendégeink csak érintőlegesen vannak a lapokon, annak az az oka, hogy a blog nem róluk, de értük szól, felkelteni a kiváncsiságot irántunk, egy másfajta életmód iránt, nem titkolva azt a törekvésünket sem, hogy hidat képezzünk a vidék-város  közti "szakadék" felett. Már ha tényleg van.

A főzés, néha receptekkel leírt ételeink is a figyelemfelkeltést szolgálják, alternatívát kívánunk azoknak is adni, akik nem az önellátást választják. Az étlapunk évről évre alakul, mi is sokat tanulunk vendégeinktől, a felmerülő igényekről, szóval háziasszonyként is sok-sok újat tanulok, folyamatosan kell "képeznem" magamat a dietetikában, reformtáplálkozásban is, konyhámban mégis megtartva a házias jelleget és kialakítva egy-két specialitást is.

Ludaskását márpedig életemben most készítettem először. Ennek szerintem az az egyetlen oka, hogy  
Feri úgy nőtt fel, hogy nem szerette a baromfihúst, apósommal egyetemben. Így ha a mama - és később menyként én is - egy közös ebédnél csirkehúst akartunk enni, azt csak a disznó vagy marhahús után kisütve tettük meg.
Aztán azért közös életünk során ez az "irtózás" megenyhült, mindenesetre a csirkét kizárólag bőr nélkül készítem Ferinek.
A kacsa mind a mai napig tiltólistán van, a liba azonban kezd teret nyerni a konyhámban, no persze kizárólag csak ünnepi fogásként.

A ludaskása a liba aprólékjából (nyak, hát, fartő, szárnytő, belsőségek: zúza, szív) készül. Hosszú lére engedve, több órás főzésnek vetjük alá a húsokat, hagymát, fokhagymát se sajnáljuk belőle, sózva-borsozva, majorannázva, ki milyen fűszert szeret egy húslevesbe, ezek csak az alapok.

Az eredeti ludaskása rizzsel készül, én tarhonyával készítettem, ettől még ludaskásának nevezem, legfeljebb hozzáteszem, hogy Zsuzsa asszony módra. A langyosra hűlt húst lefejtjük a csontokról, és a húslével puhára főzzük a rizst - itt tarhonyát. Legyen annyi a lé, hogy kockára vágott sárgarépa, zöldség és borsó is megpuhuljon benne.

Az elkészült ételt friss petrezselyemmel megszórva tálaljuk. Én mindig fagyasztok le nyáron a bőségben kis adagokban apróra vágott petrezselymet, így ilyenkor, télvíz idején is tudok friss hatásű fűszert csempészni a főztjeinkbe. Hmmm.... A fotót a petrezselyem előtt készítettem...


2017. február 4., szombat

A sütnivalóról...

Magyar szólás: nincs sütnivalója.
Akkor mondjuk, ha valaki híján van az észnek, értelemnek. Eredete nyomába eredve azt látjuk - például a Nyugat-Dunántúlon - hogy "sütnivalónak" nevezték a kenyér kelesztéséhez szükséges anyagot. Itt a kovász készítéséhez élesztőként a komló és a korpa keverékét használták, amelyhez kevés maradék kenyértésztát és vöröshagymát is kevertek, majd a masszát napon megszárították. Ebből morzsoltak egy keveset kenyérsütéskor a tésztához, hogy megkeljen.
Az új menyecske hozományként vitte magával az anyja házától a "sütnivalóját" ami akár fél- vagy egész évre való adag volt.
Akinek tehát "nincs sütnivalója" - azaz keveset készített magának és idő előtt elfogyott - azt nem tartották "észlénynek" a múltban.

Sütnivaló, sütemény...A közelmúlban nálam ezek készültek. Kenyér és vaníliakrémes pite, mindkettő választható étlapunkról:


LinkWithin

Related Posts with Thumbnails