2017. október 4., szerda

Vega vendégeink voltak

No, persze nem először, viszont olyan tényleg nem volt még, hogy négy napra ellátást is kértek volna. Leggyakrabban úgy találkoztunk vega vendéggel, hogy házaspár egyik fele, vagy baráti társaság egyik tagja volt vega, s mivel nem akart nekünk "gondot" okozni, úgy csatlakozott a húsevőkhöz, hogy majd ő nem eszik húst, csak a többit (köretet, salátát), illetve gondoskodik magáról. Olyan is volt, hogy több napig nálunk tartózkodó vega vendég csak egy vacsira valót rendelt, próbaképpen. (hátha nem rántott gombát, vagy rántott sajtot kínálok, mint az éttermek zöme:)))
Ehhez adalékként azt teszem hozzá, hogy konyhámban egy étkezésre csak tényleg egyféle menüt tudok előállítani, azt is előrendelésre. Külön egy adag étel elkészítése nem kevés többletmunkával jár, s aki belelát a tevékenységünkbe tudja, hogy a főzésen kívül mennyi egyéb feladatunk van télen-nyáron a gazdaságban, a műhelyben, a szomszéd vendégházban, néha a döbröntei turistaházban is. Egyszóval: a Bodzásban nincs a'la carte, hanem előre leegyeztetett aktuális napi menü.
Így most jelen esetben könnyű dolgom volt, hisz vendégeim mindketten vegák voltak.
A kiajánlott menüből  három vacsorára a következőket választották (egy vacsorát az aznapi  kirándulásuk helyszínén fogyasztottak Bakonybélben):
- rakott gomba krumplival, főtt tojással, lilahagymával, paprikás tejföllel nyakon öntve
- csilis zöldbab pennével
- spenótos-ricottás gombóc tejszínes petrezselyemmártással
És ráadásként, kóstolónak kínáltam friss zöldborsos sóskakrémlevest japán tyúktojással, valamint készült egy tepsi csokis-mandulás-mazsolás brownie is. A rendelésen kívül...:))
Úgy tűnt, nagy volt az elégedettség...
Fotó csak a gombócról készült, no meg a sütiről, íme:



3 megjegyzés:

  1. Hahaha...ezek nem is vegák... tojás? tejföl? Azok mind állati eredetű cuccok, a vegások szent ellenségük. A legtöbb vegás ilyen biorezonátoron nézi magát és nézi a magnézium nyolcvanhatodik hasadását és sámánok kézrátétellel megállapítják róluk, hogy a tojás és tejtermék a boldogtalan lelkük okozója. Emiatt összeszáradt, kiguvadt szemű szellemjárók ezek, akik csak hullámokon szörföznek miután beszívják magukat fűvel, hogy megérinthessék a karmát és extra hullámhosszon kommunikáljanak az angyalokkal.
    A tojást evő vegák csak képmutató vegák....ahhahhha...
    (na most lehet botránkozni... ez az a rész...)

    VálaszTörlés
  2. Attila, a vegetariánus alapvetően csak a leölt állat húsát nem eszi meg. A tojás, a tej, a tejtermék ugyan állattól származik, de elkészítéséhez nem kell az állatot leölni. Azt az étrendet, amelyikben semmi állati eredetű nem fogyasztatik, (hmmm... vajon így kell írni?) azt úgy tudom, vegánnak hívják. És vendégeim esetében nem volt mögötte semmiféle ideológia, egyszerűen váltottak és kész. Rengeteget beszélgettünk velük a négy nap alatt,és nem tűntek szellemjárónak - milyen is az? - beszívottnak se, és meg se próbáltak minket, a megrögzött húsevőket megtéríteni.:)))

    VálaszTörlés
  3. Hát igen, nem egyszerű ez... vannak vegásak és lelkesebb vegásak, mint hívők és még hívőbbek. Ez úgy van, hogy mikor egy alkoholista szétitta a máját, hirtelen megtér és gyülekezet vezető lesz, az alkohol mentes sörben is Lucifert prédikálja. Nekem van szupervegás ismerősöm és valamennyire belelátok a társaságukba, amit észrevettem, hogy értelem felett többet foglalkoznak magukkal, magukba szállva szektásan élnek, mert ugye nekik a húsevő ember csak egy állat. De ezek nem esznek semmiféle állat eredetű terméket. Semmit. Mert szent meggyőződésük, hogy ártanak az emberi szervezetnek. Holott csontok és bőrök ezek, és állandóan gyomor panaszuk van és semmire sincs erejük, tehát kizárt egy munkahelyi kapcsolat számukra. De olyan kunkorodott elméleteket tudnak lelkükből kovácsolni, hogy azt halandó nincs hogy megértse.
    Itthon szerencsére mérsékelt ez a dolog, a fiammal nem vetjük meg a jó fasirtot, amíg anyjuk a világ fasirtjáért nem adná a reggeli ordas buktáját a kávé mellől.
    Egy vicces megjegyzés egy vegás (ex)feleség férjétől: "Én is vega vagyok, csak olyan állatot eszek, ami füvet legelt..." Ahhahha....
    Az fix, ha nekem kéne leölni az állatot, valószínű fakéreg levesre térnék.

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails