2017. szeptember 30., szombat

Patakunk, a Bittva




A Bittva télen-nyáron. Mindig csodaszép, lágyan hömpölygő, néhol zuhatagos, bő tavaszi esőzésekkor folyóvá duzzadó és áradó. Madaraknak fészkelőhelyet adó, vadaknak és a környék állatállományának - marháknak, lovaknak itató.
Kertünk alatt kanyarog, nedvdús párában érlelődnek terményeink, ízessé, zamatossá váló paradicsomokat, paprikákat gyűjtök, a klíma miatt kevesebbet kell locsolnom még a kánikulában is.

Egy kis földrajz róla: "...A Bittva a Marcal folyó egyik legjelentősebb mellékvize, 45,4 km a hossza. A Bakony nyugati részén, Németbánya felett ered, és Békás határában folyik a Marcalba. Felső és középső szakaszán szép, természetes állapotú a patak,  útja során több víztározót, horgásztavat táplál.
A régi térképeken, leírásokban egyaránt előfordul a Bitva és a Bittva névalak is. Vályi András 1796-os kiadású Magyar Országnak leírása c. művének 1. kötetében a következőkről ír:
"BITVA. Folyó víz Veszprém Vármegyében: erdőkből származik sebes folyásával, nem bő és nem is mély, de szüntelen folyása által megérdemli a fel jegyzést. Igen jó ízű rákok vagynak benne, napnyugot felé Mihályháza falu alatt Marczal patakjával egyesül"
A felső folyásnál erdős, lentebb ligetes tájak szegélyezte kanyargós, gyors folyású patak mentén Bakonyjákótól kezdve malmok sora épült.
Mihályháza és Békás között ért ki a Marcal lapályára, mellyel a mocsárvilágban szétterülve egyesült.
A Bittva a Nyugati-Bakonyban, alacsony középhegységi tájon, Németbánya felett,  a Bodza-hegy északi lejtőjét felszabdaló erdős völgyek, vízmosások (Tustán-árok) mélyén kezdi meg útját. A vidéket itt összefüggő erdők fedik. Legmagasabb pontja a 491 m-re emelkedő Hajszabarna. Itt található egy megjelölt kis csekély vízű rétegforrás Bittva-forrás néven, melyhez a közeli országút melletti autóspihenőből és a pisztrángos tavak felől is vezet fel turistajelzés (sárga ill. piros kör).
Németbánya-Bakonyjákó-Ganna-Döbrönte falvakon keresztül nagyjából Kup határáig tart a Bittva a legváltozatosabb, természetes állapotban megmaradt szakasza. Szinte végig galériaerdő, vagy fás zóna kíséri, a meder kanyargós, a part fákkal, bokrokkal benőtt. A völgyben többnyire rétek, legelők vagy erdők díszlenek. Néhány kisebb, oldaltározós dísztó is létesült a patak mentén. Útja során fokozatosan alacsonyodnak a dombok, szelídül a táj, Ganna alatt már megjelennek a szántóföldek nagyobb táblái is a völgy mentén. (...)"
 (innen ollóztam: marcal.hu)

Hát így. Itt lakunk, ennek a csodálatos pataknak a környezetében, kertészkedünk mentében, és mindennap beszippanthatom ózondús levegőjét. Hamarosan, az ősz előrehaladtával pedig megjelenik majd a patakot körbelengő ködfátyol is, amit a gyenge napmelege fog csak feloszlatni. Alkalomadtán teszek fel majd erről a csodás természeti tüneményről fotókat is...

2017. szeptember 14., csütörtök

Elegem van a drámákból

Nyáron szüneteltettem a blogbejegyzéseket, mert sok-sok vendég és sok-sok feladat volt nap mint nap, plusz az irreális hőség, hadd ne soroljam...
És akkor még az apróvadakkal is fel kellett vennem a versenyt, mondanom sem kell, rafinált bűnözőkkel volt dolgom, és ők álltak nyerésre.
Nyár közepétől apró léptekben, alig-alig észrevehetően, megcsappant a boldog baromfiállomány. Szabadon legelésző tyúkok és kacsák kerültek lakomára - valami ismeretlen ragadozó asztalán. Pulyka Putyin - akkor még megvolt - hangjának rezgésével két évig távol tartotta a vérre szomjazó vadakat az udvarunktól, azonban vehemens párzási procedúrájának nemcsak a kedves pulykapipe esett áldozatul, hanem később a tyúkjaimmal is perverzkedett, és voltak páran, akik alulmaradtak. A szó szoros értelmében.
Így Putyinnak menni kellett, sajna a hangja nem maradt itt, így felbátorodtak az apróvadak - görény, nyest, nyuszt: ki tudja? - s az állomány egyre csak fogyatkozott-fogyatkozik.
Summa summárum úgy döntöttem, hogy a maradékot inkább én teszem hidegre, mint hogy gondos kezem munkájának gyümölcsét más arassa le. Húsra nem vágyom, de a friss napi tojást igencsak sajnálom.
A baromfiudvar ugyan zárt, de az apró ragadozóknak ez nem túl nagy feladat. Mindig nappal végeztek a szárnyasokkal, a tetemek az udvarban maradtak, tehát nem róka volt a tettes. Más kérdés, hogy pár napja őkelme is megjelent, és egy fehér szabadon kapirgáló tyúkom csak a jóisten segedelmével menekült ki a torkából, eléggé megtépázottan.
Baromfiudvart védendő először azzal próbálkoztam, hogy a kerítés mentén kutyagumit helyeztem el: állítólag a besték nem szeretik azokat a helyeket, amit kutya jelöl meg. Ez egy hétig bevált, aztán úgy látszik megszokták a szagot, mert újabb elhullás következett.
Ezután döntöttem úgy, hogy Bogit és Lucsánót is munkára fogjuk, ha az ürülékük nem, talán a jelenlétük távol  tartja a nem kívánatos behatolókat. Hát... nem volt nagy a lelkesedésük. Egész nap a kárálást hallgatni, az uncsi kacsatogyogásban gyönyörködni... Izgalmukat a fólia lebontásával enyhítették, szóval a kár egyre csak nő, még akkor is, ha számba vettük, hogy jövőre úgyis újra kell fóliázni a kiskertet.
Viszont az őrizet eddig bevált: pár napja nincs levadászás az udvarban. Derék munkájukat nap végén bőséges csirkeszárnyvég lakmározással, és sok-sok simivel jutalmazom.
És pár kép a vendégeinktől kapott  carolina repear fejlődéséről (ha esetleg van, aki nem tudja, jelenleg a világ legerősebb csilipaprikájának tartják): már januárban elültettem a magokat, sparhelt és meleg mellett melengettem tavaszig, amikor a palántákat kiültettem a fóliába. Egész mostanáig szépen nevelődtek, de mivel a kutyáim az említett tények miatt azt lebontották, kénytelen voltam átültetni őket, hogy az immár nyitott fóliában a tyúkok ne legeljék le őket.
Hát egyelőre így néznek ki, tudom, nem a legideálisabb virágzás alatt az átültetés, de ezt most a kényszer szülte, s igyekeztem bőséges földlabdával és érett istállótrágyával pótolni a drámai beavatkozást, meglátjuk, túlélik-e.





2017. szeptember 11., hétfő

Jogltisch - egy bútor a hagyomány és modernitás jegyében

A ma divatos bútortrendek mellett (minimál stb.) megjelent egy olyan vásárlói réteg, aki a tömegízléstől függetlenül a különlegeset a hagyományosban találja meg és keresi. Egyre több ember vágyik arra, hogy  környezetében a bútordarabok és kiegészítők meghitt intimitást és folytonosságot mutassanak, hidat képezzenek a múlt és jelen között. A valódi sok száz éves darabok legtöbbünk számára megfizethetetlenek, azonban ügyes kezű mesterek műhelyeiben egy-egy darab pontos rekonstrukciójával az eredetihez megszólalásig hasonló bútorokhoz juthatunk hozzá.
E bejegyzés megírását épp az ihlette, hogy sokan érdeklődtetek az oldalsávban bemutatott jogltisch mintapéldányunk után, ami egy kétszáz éves  darab pontos rekonstrukciója.
Különleges rusztikus bútor, majdnem teljesen kézműves munka, masszív, robusztus méretei biztosítják a tartósságot, finom faragványai a kifinomult eleganciát. A lakótér központi helyére állítva akár életünk végéig lenyűgöz és inspirálólag hat. Régi gyártmány szerint szögek nélkül, csapolással készül.

Története:valószínűleg Északkelet-Stájerországból ered, egy hegyvidéki tartomány Joglland lehet a bölcsője. A vidék erdei adták az alapanyagot, eredetileg lucfenyőből és bükkből készítették ezt a parasztbútort. Az asztal a módosabb parasztcsaládok társadalmi életének középpontja volt, általában a konyha-étkező központi helyét foglalta el a tűzhellyel együtt, és súlyánál fogva csak minimum két ember tudta mozgatni. (Régi korokban nem volt szokás a lakást évente átrendezni)
A jogltisch többfunkciós, hosszú élettartamú bútordarab volt: étkezésre használták, vendégeket fogadtak mellette, ünnepeiket emellett tartották. A családi imádkozásnak is helyet adott, valamint "irodának" is szolgált: szerződéseket, adás-vételeket kötöttek rajta, gyakorlatilag az egész család élete a házon belül ekörül forgott.
E sokrétű funkció megkívánta a tárolásra használható fiókrendszert. Sok gazdaságban ekkor még nem volt szekrény a dokumentumok tárolására, így a jogltisch fiókjai biztonságos módot kínáltak a fontos dolgok megőrzésére. Egyes darabokon külön fiók szolgált a kenyér és evőeszközök, kisebb, napi használatos konyhai eszközök tárolására.

A jogltisch ma: az új bútortrend egy új irányba, a még élő hagyományok felé mutat. A jogltisch a múltban a paraszti populáció bútora volt, ma már az eredeti darabok az exkluzív kategóriába  tartoznak, ha egyáltalán fellelhetőek.
Az eredeti régiségek fontossága mellett egyre népszerűbbek a mesteremberek által készített, az eredeti darabok pontos másolatai, rekonstrukciói.
E bútorok visszacsempészik egy letűnt kor vidéki életének harmóniáját családi- és társasházakba, segítenek egy fantasztikus, ma is élő kultúra megőrzésében és újjáélesztésében.








Jogltisch kazettás sarokpaddal

További szépségek: ÖregfaBútor oldalon.

2017. szeptember 10., vasárnap

Dúskál a kert

Nap mint nap hozok fel a kert kincseiből a konyhára. Most zöldséget zöldséggel eszünk, mártásokkal, felfújtnak, egytálételnek kapirgálós tojással, reszelt sajttal. Kevés hússal vagy szalonnával. Feri bácsi kiújult köszvényének ez gyógyír de az én enyhe túlsúlyomnak sem árt. Szüreteljük az almát, körtét, szilvát, ezekből mindennap fogyasztunk. Na, ne gondoljatok itt ültetvényre, egy-egy öreg fa termi gyümölcsét, illetve a málnásunkban is újra "legelhetünk" naponta pár szemet a tavaly ültetett, de idén burjánzani kezdő tövekről.
És akkor lassan beérik a bodzabogyó , abból is raktam el pár üveg dzsemet. A szilvából tepsiben sült lekvár készült valamint aszalvány. Az almát a magas pektintartalma miatt fogom üvegbe zárni, és egy-egy későbbi gyümölccsel (narancs, mandarin) vagy zöldséggel (tök, zukkini, brokkoli) fogom kenőkének bespájzolni.
A körte túl kemény a lazuló fogsornak, ezért kompóttá fog alakulni.
Nézzétek, az én zöldségeim ilyenek!



Semmi egyen méret, egyen vastagság, viszont mindegyik egyéniség! Patakparton, lovaink, nyulaink érett trágyájával gazdagon táplált földben lettek ilyenné. Értsétek meg: csak ilyet érdemes enni, és ezért érdemes a fáradságot is vállalni.
Szeretem a kertem. 

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails